Másik blogom

Oké, oké, megint itt vagyok. Csak annyit szerettem volna veletek közölni (mivel úgy tűnik nekem, hogy alig tudtok róla), hogy van ám egy MÁSIK 1D FANFICEM. 13 részt már felraktam és hamarosan jön a többi is.
Aki nem tudná, annak itt van pár szó a sztoriról:
Adie Phillip élete egy évvel ezelőtt teljesen megváltozott, mikor egy tragikus autóbaleset következtében elveszítette szüleit és öccsét. Nagynénjével Londonba költöznek, ahol új és régi barátok és szerelmek gondoskodnak arról, hogy egy pillanatra se maradhasson unalmas a lány élete...
http://fameandfriends.blogspot.com/

Az epilógushoz továbbra is várom a komikat!

Bori xoxo

It was beautiful

Életemben nem hallottam még ilyen hangos sikítást, mint amikor Leena és Zita meglátta az összekulcsolt kezünket. Persze, miután abbahagyták a meglehetősen szenvedélyes "köszönést" Liammel és Harryvel, csak azután vették észre, így Lou-val egy olyan fantasztikus élményben lehetett részünk, hogy csak na. Tömörön és röviden csak annyit tanácsolnak annak, aki nem öngyilkosságra készül, hogy NE engedje, hogy két szőke, svéd lány boldogan a nyakába ugorjon.
A reptéren aztán bezsúfolódtunk két kocsiba, majd mikor visszaértünk a fiúkhoz mindenki kényelmesen elhelyezkedett és egy-egy bögre teával a kezünkben megbeszéltük, hogy mi történt.
-Szóval....mikor?-nézett ránk nagy szemekkel Leena.
-Öhmm...-kezdtem én, de Zita mielőtt válaszolhattam volna valami értelmeset félbeszakított:

- Hogy történt?

-Öhm...- most Lou kezdett bele, de őt se hagyták, hogy befejezze.
Harryék kárörvendő nevetéssel nézték a vallatásunkat. Leena és Zitanagyjából 200000 kérdés után abbahagyta a vallatásunkat. Ezek a csajok nagyon komolyak. Elmehetnének FBI ügynököknek.
-Gee! Emlékszel mi volt egy évvel ezelőtt?-nézett rám vigyorogva Harry.
-Egy évvel ezelőtt?
-Biztos, hogy emlékszel!
A felismerés egy perc múlva jutott el a pici buksimba, addig a többiek jót röhögtek az értetlen fejemen.
-Bieber-koncert!-sikítottam fel.
-Az, de jó volt!-nevetett fel Al.
-Ja, nagyon, egészen addig, míg VALAKI el nem ütött!-bökdöstem Harryt, aki csak röhögött.
-Hát, az biztos, hogy eseménydús év volt!-vette a kezébe a gitárját Niall és random módon akkordokat pengetett.
-Ez volt életem legtartalmasabb éve-jegyeztem meg, miközben még egy kanál cukrot pakoltam a teámba.
-Az tuti-helyeselt mindenki.
-Egyszer lent, egyszer fent-mutattam hullámzó mozdulatot a kezemmel.
-De minden jó, ha a vége jó!-mosolygott Leena.
-Jaja...De volt néhány érdekes szituáció azért-nevetett fel Harry.
-Emlékeztek, mikor bedobáltuk egymást a jakuzziba?
-És amikor, Harry Lady Gagát énekelt?
-És a hajókázásra?
-És mikor Niall bemutatta Abbeyt?
-Jó, hogy szóltok, szerintem ez ő lesz-pattant fel Niall, miután a csengő hangja félbeszakította a sztorizgatást.
Abbey meg Niall belépett az ajtón, én pedig végignéztem a vidám társaságon. Ott volt mindenki. Louis, Harry, Al, Niall, Liam, Zayn, Zita, Leena és Abbey. Tényleg rengeteg dolog történt egy év alatt. Hisz, amikor megismertem őket, még egy deszkás lázadó csaj voltam, Louis Nicole-lal járt, Niallnek nem volt barátnője, Al pedig csak álmodozott Zaynről. És igen, van olyan dolog, amit legszivesebben kitörölnék. Kezdve az elvonóval, a hazugságaimon át, a szenvedésemen és a nyavalygásomon keresztül a szakításig sok dolgot. De talán így kellett történnie. Hogy ez legyen a vége. Mint a mesékben.
Végignéztem az arcokon és annyi emlék, beszélgetés és poén ömlött az agyamba, hogy az az egy év még kevésnek is tűnik.
Aztán eszembe jutott valami. Vagyis valaki. Mert ha ő nincs, akkor most nem az lennék, aki vagyok. Igen, rengeteget köszönhetek Harrynek vagy Alnak is, akik velem voltak és akikre mindig támaszkodhattam. Akik megértő hallgatáságot vagy csak egyszerű lelki szemetesládát jelentettek bármikor is volt rájuk szükségem. De, aki most eszembe jutott, az más szerepet töltött be az életembe, annak mást köszönhetek. Ő volt az én saját szuperhősöm.
Szóval elővettem a telefonom és kikerestem Billie Joe számát. Kimentem az erkélyre és tárcsáztam.
Ötször csengett ki, majd bekapcsolt a hangposta. Mély levegőt vettem, majd beleszóltam:
-Csak szeretnék megköszönni mindent! Itthon rendeződtek a dolgok és én is jól vagyok! Szóval...köszönöm!-mondjak még valamit?
Végül kinyomtam. Ennyi elég. Mély sóhajjal csúsztattam a telefonomat a farzsebembe.
Az ajtó kinyílt mögöttem.
-Elmegyünk sétálni! Jössz?-nyújtotta a kezét felém Louis.
-Ez kérdés volt?-nevettem fel és megfogtam a kezét.
Még utoljára visszanéztem az alattunk elterülő Londonra. Gyönyörű volt.

***

És elérkeztünk ide is. A történetnek ezennel vége. Úgy gondoltam, hogy most itt elmélkedek Nektek majd egy kicsit, költőien megjegyzem, hogy mennyi érzés kavarog bennem, de egyszerűen nem érzem, hogy vége lenne. Nem, nem valószínű, hogy valaha folytatom, de ha igen, akkor egy másik blogomon értesítelek Titeket róla. Imádtam ezt a történetet, és életemben először igazán magaménak éreztem. Ez volt az első történet is, amit befejeztem. De most büszke anyukaként elengedem :').

Csak, hogy lássátok, hogy Ti mennyi mindent tettetek ezért az oldalért közölnék veletek néhány, számomra elképesztően gyönyörű, számot:

12118 oldalmegjelenítés

23 rendszeres olvasó

83 komment

54 bejegyzés

*-*

Oké, most már kezdek könnyezni, szóval befogom :') Annyit még kérhetek Tőletek utolsóként, hogy ha egy kicsit is megszerettétek a történetem, akkor írnátok néhány sort? Hogy mit gondoltok rólam, az írásomról, a történetről. Ha van kedvetek leírhatjátok, hogy melyik volt a kedvenc részetek vagy részletetek, hogy ki volt a kedvenc szereplőtök, vagy hogy mit éreztetek hiányosnak az egészből. Én utólag rengeteg mindent máshogy írnék, de most már nem változtatok semmit. Ez a történet így van, én így szerettem meg *-*

Aki még most is olvassa az ömlengésem ;), annak egyszerűen csak meg szeretném köszönni, hogy olvasta. Külön köszönet, annak aki szavazással vagy komival biztatott. Egyszerűen csak köszönöm :))

Bori xoxo

Showtime

És utolsó rész... ne feledjétek, még egy epilógus azért hátra van, de! Mivel tudom, hogy olyan kis szűkszavúak tudtok lenni, már most felkészítelek titeket, hogy mindenkit keresztbe nyelek le, ha nem készül egy szép kis összefoglalóval a blogról csütörtökre, amikor hozom az epilógust! Mert ha nem mondjátok el, akkor... akkor nem mondom el, hogy lesz-e folytatása a blognak vagy esetleg újat kezdek vaaaaagy ÖRÖKKÉ BEFEJEZEM AZ ÍRÁST *félelmeteszene* :D Na olvassatok és csütörtökre szedjétek össze a gondolataitokat! Bori xx

‎-Én inkább nem szállok ki a kocsiból!-jelentettem ki, mikor megláttam a tömeget az aréna előtt.
-Nyugi, nem lesz semmi baj!-kezdte el bizonygatni mindenki.
Louis csak felmutatta az összekulcsolt kezünket, majd mosolyogva egy puszit nyomott rá.
-Jól van!-adtam be a derekamat végül.
-Szerintem meg sem fognak ismerni!-mondta Niall.
-Hidd el, Kick Flip Bitch-re örökké emlékeznek!-jelentettem ki nagy komolyan.
Mindenkiből kitört a nevetés, és már majdnem sikerült feloldódnom, mikor a kocsi lassítani kezdett, majd megállt.
Sorban kiugráltunk a kocsiból. Én és Lou szálltunk ki utoljára. Még egy utolsó bíztató mosolyt küldött felém, majd felvette a szexi-vagyok-és-tudok-róla mosolyát és elindult az ajtó felé. Szorosan követtem, görcsösen kapaszkodtam a kezébe és próbáltam láthatatlanná válni.
-Kick Flip Bitch?-hallottam pár döbbent kiáltást.
Louis kiosztott még pár autogrammot, majd végre bejutottunk az épületbe, ahol a mai koncertet adják a fiúk.
-Meg vagy?-ölelt át Louis.
-Hát...sokkot kaptam szerintem, de meg leszek.
-Felismertek-mondta, de nem tudtam, hogy kérdésnek vagy megállapításnak szánta-e.
-Fel-motyogtam.
-Mennem kell, itt jön Al, majd el lesztek ketten, oké?-gyorsan megcsókolt, majd a fiúk után sietett, akik már várták a lépcső alján.
-Szia, manó-karolt belém Al és elindultunk egy másik lépcső felé.
-Hova megyünk?
-A backstagebe-mosolygott rám.
Végigmentünk egy csomó folyosón és lépcsőn, mire egy tágas helyre értünk, ahol fel-alá rohangáltak az emberek. Al megragadta a kezem és áthúzott a helyiségen, hogy onnan egy másikba lépjünk. Egy óriási TV meg egy kényelmes kanapé alkotta a szoba berendezését.
-Mi innen nézzük, oké?
-Persze-ültem le a kanapéra.
Mindenféléről beszélgettünk Allal már egy jó órája. Hirtelen kicsapódott az ajtó és az öt fiú izgatott arca jelent meg.
-Hát ti?-néztem rá Lou-ra, aki egy gyors csókot nyomott a számra.
-10 perc múlva showtime, gondoltuk, addig gyorsan megnézünk titeket.
-Kéz és lábtörést, srácok-mindegyiküket megölelgettem, és éppen Louis-nak adtam egy szerencsecsókot, mikor megint kivágódott az ajtó és a fiúk menedzsere lépett be.
-Egy-kettő, showtime!-tapsolta az ütemet a kezével.
Mikor meglátott furcsán méregetni kezdett, de nem szólt semmit. Ez jó jel lenne?
A fiúk felmentek a színpadra, Al pedig bekapcsolta a TV-t. Én elővettem a telefonomat, hogy felnézzek Twitterre.
-Biztos, hogy tudni akarod, hogy mit gondolnak?-szólalt meg hirtelen Al.
-Öhmm...kíváncsi vagyok.
-Akkor legalább együtt nézzük meg-sóhajtott fel és kissé maga felé fordította a telefonomat.
A tweetek már ömlöttek is.
"Kick Flip Bitch visszatért?? WTF??"
"Mit akar ez már megint??"
De ezek a tweetek voltak most kevesebben.
"Eddig nem kedveltem a csajt, de tény, hogy miatta kaptuk vissza a régi Louis-t, szóval...Welcome to the family!"
"Erre célzott múltkor Harry? A csaj most sokkal normálisabban néz ki. Egész aranyos! :)"
De volt egy, ami különösen elgondolkodtatott.
"Megváltozott a csaj. Vajon Louis miatt tette? Nagyon szeretheti, ha képes volt újra alávetni magát az utálatnak. Bátor xx"
A véleményük tehát bizonyos mértékben megváltozott. Már épp elkezdtem gondolkodni, hogy ez mennyiben segíti a kapcsolatunkat, mikor megint kinyílt az ajtó. Egyszerűbb lenne nyitva hagyni.
-Sziasztok, lányok!-jött be Mike egy ideges mosollyal az arcán.
-Hali!-köszöntünk zavartan, én meg szinte hallottam Al agyában az össze-vissza cikázó gondolatokat.
-Szóval...szeretnék bocsánatot kérni-ült le a kanapé karfájára.
Allal meglepetten összenéztünk. Ez most komoly?
-Öhmm...oké-megfigyeltétek, hogy mostanában ritka értelmes válaszokat adok?
-Örülök, hogy visszajöttél. Nekem most mennem kell, további jó szórakozást-állt fel és ki is ment a szobából.
Na, most összezavarodtam!
-Te érted ezt?-feküdtem el a kanapén, a buksimat Al ölében pihentetve.
-Nem-nevetett fel.-De az tuti, hogy jó! Ha Mike meg a directionerök véleménye is pozitív, az jó, nem?
-De-nevettem fel én is.
A koncertnek négy (!!) óra múlva lett vége, de a fiúk utána még egy jó óráig autogramot osztogattak. Végül fáradtan estünk be a kocsiba.
-Holnap mit csinálunk?-kérdeztem, miközben kényelmesen elhelyezkedtem.
-Jönnek Leena-ék-mosolyodott el Harry.
-Komolyan?
Csak bólintott egyet, majd becsukta a szemét és nagyon úgy nézett ki, mint, aki aludni akar.
-Jó éjt, Fürtöske-borzoltam össze kedvesen a haját.
-Örülök, hogy megint itt vagy, manó-mondta továbbra is csukott szemmel.
Életemben először biztos vagyok a válaszomban. De annyira biztos, mint még soha semmiben. Mert tényleg így gondolom. Most és örökké.

- Én is. Mindennél jobban.

Soooo?

Bocsánat a késésért, csak osztálykiránduláson voltunk, ami egyébként óriási volt xd De it a rész, és el ne felejtsétek, hogy ezen kívül már csak EGY rész és EGY epilógus lesz :)) xx

Nem tudom mennyi idő telt el, de egyszer elváltam Louis-tól. Össze voltam zavarodva. Mi volt ez?
Hátráltam egy lépést, de Lou megfogta a kezemet és visszahúzott.
-Nem bírom ki, ha megint távol kerülsz tőlem!-motyogta a fülembe.
Elmosolyodtam és közelebb hajoltam hozzá, mikor...
-Khmm!-köhögött fel valaki mellettünk.
Szinte fizikai fájdalmat okozott elfordítanom a fejemet. Hary kérdő tekintettel nézett ránk.
-Öhmm...-kezdtem roppant értelmesen, de fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Hisz azt se tudom, mi van most.
Végignéztem a többiek arcán, de mindegyikükén csak kíváncsiságot és örömet láttam. Segítség nuku.
-Meg szeretnétek osztani velünk valamit?-tette fel a kérdést Harry.
-Harry, szeretlek, imádlak, de most megtennétek, hogy kimentek?-mondta Lou mosolyogva, de a tekintetét továbbra is rajtam tartotta.
- Mi öten vagyunk, ti ketten-terpeszkedett el a kanapén Harry.
Megfogtam Lou kezét és elindultam a szobám felé. Még egy utolsó nevetést hallottam lentről, majd becsuktam az ajtót és nekidőltem. Lou velem szemben állt és engem nézett érdeklődve.
-Öhmm...-annyi mindenre voltam kíváncsi, annyi mindent akartam tudni, de a kérdések elakadtak a torkomon.
-Szeretlek!-jelentette ki és a homlokát az enyémnek támasztotta, mosolyogva nézett a szemeimbe.
-Feltűnt, hogy mindig ezzel intézed el a dolgokat?-nevettem fel.
-Tényleg sajnálom! Egy idióta voltam...túl sok minden történt-szomorodott el.
-Én pedig elmenekültem-suttogtam halkan.
-Igaz, hogy elvonón voltál?-nézett rám aggódva.
Nyeltem egyet, majd egy aprót bólintottam.
-Máshogy nézel majd rám?-kérdeztem.
-Igen. Eszembe jutattod, hogy mekkora egy hülye voltam.
-És ha mosolygok, akkor az jut eszedbe, hogy boldoggá teszel, ugye?-pislogtam nagyokat.
-Természetesen-vigyorgott, majd szorosan magához ölelt és megcsókolt.
Kopp, kopp.
-Harry-motyogtam alig hallhatóan, mire Lou felnevetett és elhúzott az ajtó elől, hogy bejöhessen a látogató.
-Hali-jött be lazán Harry és ledobta magát az ágyamra.
Louis továbbra átölelve tartott, de Harry nem nagyon zavartatta magát. Nagy lazán nézegetni kezdte a CD-imet. Aztán fél perc múlva megérkezett Niall, Liam, Zayn és Al is.
-Kit öljünk meg először?-motyogta Lou a fülembe, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Egyértelműen Harryt-suttogtam félhangosan.
-Naaaa!-kiáltott fel sértetten az előbb említett személy.
-Szóóóval?-nézett ránk kérdően Liam.
Louis-ra néztem, aki vigyorogva húzott le az ágyra.
-Szerinted, haver?-vonta fel a szemöldökét.
-Nekem nagyon úgy tűnik, hogy összejöttetek-vigyorgott Niall.
-Nekem is-szólt közbe Al. A mosolya majdnem körbeérte a fejét.
Mindenki idiótán vigyorgott, és egy kis csend uralkodott a társaságon, amit aztán Harry szakított félbe.
-Ne értsetek félre, de mi lesz ezután?-ráncolta a homlokát.
-Én személyszerint azt tervezem, hogy nem engedem el ezt a nőszemélyt, akárhova akar is menni és öhm...nem t'om. Heppiend?-vigyorgott Lou.
-Senki sincs rajtam kívül, aki előre gondolkodna?
-Harry, szerintem bármi is lesz, nem tudjuk előre megtervezni. Egy tuti, ezek nem képesek egymás nélkül élni-mosolygott Al.
-Én egy dolgon gondolkozok csak-szólaltam meg, az arcomat Lou pulcsijába temetve.
-Min, manó?
-Nem lehetne, hogy nem mondjuk el a rajongóitoknak ezt az egészet?-kérdeztem reménykedve.
Egy kis csend telepedett a szobára, majd Lou óvatosan felemelte a fejemet, hogy belenézhessen a szemembe.
-Nem szeretnéd?
Megráztam a fejemet. Túlságosan rossz emlékek kötődtek ehhez.
-Szerintem megoldható-szólalt meg hirtelen Harry.
-Igen?
-Hát...Ha nem mutatkoztok az utcán, nem jössz a koncertekre, interjúkra-sorolta Harry.
Nehéz döntés. Titkoljuk az egészet és akkor nem szállnak rám a rajongók vagy legyek erős és akkor bármikor Lou-val lehetek?
Mindenki engem nézett. Várták a döntésem.
-Ne titkoljuk-mondtam ki végül és az homlokomat Lou mellkasának döntöttem.
-Akkor?-vette elő a telefonját Harry.-Mehet Twitterre, hoooooooogy:#wegottheoldlouisback?
Mindenki bólogatott Lou pedig kihasználta a pillanatot, hogy a többiek nem figyelnek és megcsókolt.

It won't end like this

‎

-Hogy kerülsz ide, Gee? Azt hittem Amerikában vagy!-mosolygott Harry és leült velem az egyik kanapéra.
-Ott voltam. Két hete jöttem haza-próbáltam könnyed hangot megütni, de az egész szituáció nagyon-nagyon kínos volt.
Mert végül is mi történt? Legjobb haverok voltunk, mindenki szeretett mindenkit, Louis-val tök boldogak voltunk, ment egésznap a poénkodás... Ehhez képest most? Feszengve beszélgetünk, nyomott a hangulat, senki nem hülyéskedik. Zayn és Liam haragszik rám, Harry szerintem csalódott bennem, Al próbál rendbeszedni, de egyszer neki is elege lesz, Niall csak kapkodja a fejét, Louis....hagyjuk Louis-t.
És hogy összességében mire jöttem rá? Hogy én csesztem el az egészet. Igaza volt Zaynnek, túldramatizálom, sajnáltatom magam, közben rohadtul én voltam az, aki eltolta. Nagyon eltoltam. Legszívesebben elsírtam volna magam, de akkor megint egy hisztis liba lennék, megint egy önsajnáló drámakirálynővé válnék. Elegem van ebből az énemből. Fel akarok nőni és felnőttként kezelni a helyzetet.
-Öhmm...visszamentél az iskolába is?-kérdezte Harry egy perc kínos csend után.
Egyre szánalmasabb a helyzet. Mért nem ordítja le valaki a fejemet? Miért akarnak kedvesen beszélgetni velem a legbénább témákról?
Azon a gondolaton, hogy azokkal az emberekkel beszélgetek az iskoláról, akikkel jakuzziba dobáltuk egymást, felnevettem.
-Miért nem beszélünk a globális felmelegedésről vagy a közel-kelet helyzetéről? Harry, tudom, hogy sok mindenen mentünk mindannyian keresztül, de megbeszélhetjük attól még!-csodálkoztam, hogy hónapoknyi hazudozás és önsanyargatás után, ilyen őszintén és értelmesen tudok beszélni a dolgokról.
-Nem biztos, hogy mindenki akar beszélni!-mondta félhangosan Louis.
-Csak egy ötlet volt!-mondtam hűvösen.-Saját hibából tudom, hogy nincs semmilyen jó következménye, ha a szőnyeg alá seperjük a problémákat!
A szemébe nézve mondtam, de aztán Harry felé fordítottam a tekintetem.
-Oké, ne beszéljünk komoly dolgokról! Hogy vannak Leenaék?
-Jól-mondta Harry mosolyogva.
A többiek nem vettek részt a beszélgetést, csak kínos pillantásokat vetettek egymásra.
Oké, megértettem. Nem akarják, hogy itt legyek.
-Oké, további jó szórakozást!-álltam fel.
-Ne menj még haza!-állt fel Harry is.
-Csak a szobámba megyek. És egyébként is, Harry! Senki nem akarja, hogy itt legyek. De már nem érdekel, szóval, sziasztok. Gondolom, majd még látjuk egymást, hisz csak itt lakok!
-Itt laksz?-ráncolta a homlokát Harry.-Miért nem a szüleidnél?
Egy pillanatra lehunytam a szemem. Soha nem lesz már velük közeli kapcsolatom. Biztos lógnak majd itt néha, de én nem fogok csatlakozni hozzájuk. Akkor meg, legyünk őszinték, nem?
-Mert nem akartam, hogy tudjanak az elvonóról-közöltem halkan.
Zayn és Al összenéztek, Liam és Niall leesett állal bámultak. Harry keze ökölbeszorult, Louis pedig a tenyerébe temette az arcát. Nem bírtam tovább nézni őket, így sarkon fordultam és a szobám felé rohantam. Volna. Ugyanis Harry megragadta a csuklómat.

-Nem, Gee! Ez nem végződik így!- mondta harciasan, én pedig nem tudtam mit válaszolni.

-De...- kezdtem volna, de közbevágott:
-Költözz hozzánk!-szólalt meg hirtelen Harry.
Felnevettem az ötlet abszurditásán. 
-Harry, ezt te sem gondolod komolyan!
-De, Gee! Komolyan gondolom. Figyelj! Ahogy azt említetted, sok minden történt! De én továbbra is a legjobb barátomnak tartalak, mert ezen soha semmi nem fog változtatni.
Tudom, hogy azt mondtam nem sírok, de ezekre a szavakra könnyek gyűltek a szemembe.
-Köszönöm!-öleltem meg szorosan és egy puszit nyomtam az arcára.-De akkor sem jó ötlet!
-Szerintem az!-jött oda Niall is.
A többiekre néztem. Három fiú üldögélt ott lehajtott fejjel.
-Gee!-kezdte lassan Zayn.-Kedvellek, de én nem tartom jó ötletnek ezt az egészet! Sokunkat megbántottal és közülünk is sokan bántottak meg téged. Szerintem nem a legjobb ötlet, ha most összezárjuk magunkat!
Bólintottam.
-Egyet kell értenem Zaynnel, Gee! Nem jó ötlet!-nézett rám szomrúan Liam.
-2-2-kotyogott közbe Al.
Mindenki Louis felé fordult. Én pedig legszívesebben elszaladtam volna.
-Louis?-szólította meg csendben a fiút Al.
Az arcát még mindig a tenyerébe temette, de mikor Al megszólította lassan felemelte a fejét.
-Őszintén? Nem akarom, hogy odaköltözz és megint elronts mindent! Biztos veled is történtek rossz dolgok, de te nem tudod min mentem keresztül, mikor azt a balfaszt választottad! Igen, basszus, követtem el hibákat, de nem akarom, hogy megint felforgasd az életemet, aztán nevetve otthagyj!
Először megszólalni sem bírtam.
-Rossz dolgok? Te idióta vagy! Nem mondom egoista módon, hogy velem biztos rosszabb dolgok történtek, főleg, hogy tudom, hogy kurva sok hibát követtem el és kurvára elcsesztem ezt az egészet. Szóval bocsánatot kérek Louis William Tomlinson, bocsánat, hogy ember vagyok és képes vagyok hibázni! Elcsesztem! De megbántam!-ordítottam a szavakat, amik hónapokig elnyomva feküdtek a lelkem mélyén és ököllel püföltem Lou mellkasát.
-Te most bocsánatot kértél?-nyögte ki meglepetten.
-Igen-próbáltam kipislogni a könnyeket a szemekből, de ez egy rég elvesztett csata volt.
-És te, képes lennél megbocsátani nekem?-emelte fel a fejemet az államnál fogva, hogy muszáj legyen a szemébe néznem.
Nem is értettem, hogy mi történik, csak bólintottam. Louis-nak? Bármikor!
Egy pillanatig csak nézett, mint aki képtelen felfogni a szavaimat, majd lehajolt, és megcsókolt.
Még mindig fogalmam sem volt, hogy mi történik, csak egy dolog jutott el a tudatomig, elpusztítva minden más gondolatomat. Hogy szeretem.
A karjaimat a nyaka köré fontam és úgy csókoltam vissza. Semmi nem érdekelt abban a pillanatban. Azt akartam, hogy örökre úgy maradjunk.

I could only see him

Kicsengettek az utolsó óráról. Zavarodott arccal raktam el a matekfüzetem, ugyanis egy szót sem értettem az egész órából. Miért kell ilyen bonyolultnak lennie?
-Mit csinálsz délután?-kérdeztem Alt, miközben hazafelé sétáltunk egy-egy kávéval a kezünkben.
-Hát...a fiúk hívtak, hogy nézzek át, nincs semmi dolguk most, csak lazulnak-mondta félénken, mint aki nem tudja, hogy túléli-e a reakciómat, ha meghallom, amit mond.
-Oké! Hát én asszem lemegyek a főtérre-néztem elgondolkodva a kavargó faleveleket. November van.
-Holnap lesz a karácsonyi vásár! Nincs kedved eljönni velem?
-De!-mosolyogtam felé, miközben a gyomrom összeszorult.
Karácsony...annyi emlék jön elő. Bieber-koncert, kórház, karácsonyi parti, szilveszteri buli...
Gyorsan átöltöztem. Novemberhez képest elég meleg van, így tornacipő, csőnaci (két oldalán nadrágtartó lóg le), póló és Jack Wills pulcsi mellett döntöttem.
A főtéren rengeteg ember volt. A holnap kezdődő karácsonyi vásárhoz már kirakták a bódékat, az óriási karácsonyfa feldíszítve állt a tér közepén és még a bokrokról is csillogó, égősorok lógtak le. Azért...egész szép ez a karácsonyi készülődés.
Aztán megláttam, akik miatt most itt vagyok. Nagy levegőt vettem és odasétáltam melléjuk.
-Sziasztok!-köszönten hangosan. A hangom egész magabiztosan csengett.
-Szia! Öhmm...baszki...Gee?-nézett rám leesett állal Chris.
Felállt a helyéről és elém sétált. Valószínűleg nőtt, már magasabb lehet, mint 2 méter.
-Gee! Úristen!-felkapott a földről és megpörgetett a levegőben.- Gee!
Felnevettem. És hónapok óta ez volt az első őszinte nevetésem. Végre boldog voltam. Nem teljesen, de boldog.
-Chris!-szorongattam meg alaposan, mire ő egy mozdulattal felhajított a nyakába.
-Hiányoztál, pacim!-nevettem a fülébe.
-Paci, mi? Ezt visszakapod Gee Norance!
Elkezdett velem fel-alá rohangálni a főtéren. Sikítozva kapaszkodtam bele, majd végül nevetve ledobott a földre.
-Na mizujs, Gee?-nézett rám kérdőn Chris.
-Semmi különös-mosolyogtam rá.
Ez van. Ha Harryvel lennék most, akkor őszintén beszélgetnénk, de Chrisszel egy pillanatra el tudom felejteni, hogy mi a baj, és képes vagyok a nevetésre. De melyik a jobb?
-Hazamegyek-álltam fel körülbelül két óra múlva.
-De hisz csak most jöttél!-nézett rám nagy szemekkel Chris.
-Nyugi, látjuk még egymást!-kacsintottam rá.
Gyorsan elköszöntem tőlük, majd elsétáltam Alhoz. Kiültem a tetőre és megcsináltam a házimat, majd lementem a konyhába, és úgy döntöttem, hogy sütök valamit Alnak, mire hazaér.
A muffinok már a sütőben voltak, mikor furcsa zajt hallottam meg...
Al szemszöge:
-Egy pillanatot tudnátok várni idekint?-néztem aggódva az 5 fiúra.
Zayn kivételével értetlenül bólintottak. Gyorsan bementem a házba. Anya már megint égve hagyta a lámpát a konyhában? Na mindegy, majd lekapcsolom később, most Gee szobáját csekkolom. Elméletileg még a főtéren van, de jobb félni, mint megijedni.
A szobája üres. Huhh.
-Gyertek!-nyitottam ki az ajtót a fiúknak.
-Na, elrejtetted a holttestet?-dobta le magát a kanapéra Harry.
-Haha-néztem rá szúrós szemekkel, mikor kinyílt a konyha ajtaja... és Gee jött ki rajta!
Gee szemszöge:
Ez nem lehet igaz! Az első, amit megláttam, az Al volt, aztán Niall, Liam, Zayn...Harry és...és...Louis.
Csak néztem rájuk, ők meg csak bámultak engem. Nem tudtam, hogy mit csináljak.
-Gee?-futott hozzám Harry, és miután megbizonyosodott arról, hogy én vagyok, szorosan megölelt.
-Sziasztok!-nyögtem ki.
Harry göndör fürtjein keresztül is csak egy arcot láttam. Nem bírtam levenni a tekintetemet Róla. Tágra nyílt szemmel bámult rám.
Abban a pillanatban lélegezni sem mertem. Csak néztem Rá.

London...eső, szél és a hajam még mindig tart

És a visszaszámlálás elkezdődött! Még négy rész és az epilógus van hátra. Ne maradjatok csendbe, mondjátok el a véleményeteket! Bori xoxo
3 hónappal később:
Zavartan túrtam bele a hajamba.
-Ennyire rossz lett?-kezdtem kétségbeesni.
-Dehogy! Ne érts félre! Baromi jó, csak... hmm... picit drasztikus változás-mondta Al és óvatosan hozzáért a tincseimhez.
Elmosolyodott, majd szorosan magához ölelt. Hiába vagyok itt már 2 hete, még mindig aggódik.
-Elmegyek Zaynnel vacsizni, este jövök, oké?
-Persze, érezd jól magad-mondtam mosolyogva, majd egy kissé elbizonytalanodtam.
-Ők...szóval...
-Nem tudják, hogy itt vagy-nézett a szemembe.
Bólintottam, és megpróbáltam érzelemmentes maradni. Valamennyire sikerült.
Elköszöntem Altól, majd felmentem a tetőre és megcsináltam a házimat. Igen, én és a házi már nem két külön fogalom. Miután befejeztem, levettem a cipőm és miközben ábrándozva turkáltam rövid tincseimet, London fényeit bámultam.
Kíváncsiak vagytok, hogy mi történt 3 hosszú hónapig? Nem akarok róla beszélni. Ugyanis életem egyik legkeményebb időszaka volt. De túl vagyok rajta. Leszoktam.
Az elvonó ideje alatt egy cél lebegett a szemem előtt. Új életet kezdeni és megmutatni, hogy képes vagyok abbahagyni a nyafogást és túllépni a dolgokon. Meg akartam mutatni, hogy elég erős vagyok mindehhez. Nem a világnak, hanem magamnak.
Szóval leszoktam. Nehéz volt, de megcsináltam. És erről többet ne is beszéljünk.
És hogy hogyan kezdek új életet? Ennek érdekében már lépéseket is tettem. Az első, hogy Alhoz költöztem. Mert nem akarok még több fájdalmat okozni a szüleimnek. A második, hogy visszamentem a suliba és rendesen tanulok, hogy ne csesszem el az életem. Újra. A harmadik pedig...nehéz kimondani ezt nekem, pont nekem, aki mindig annyira büszke volt a deszkásságára. Szóval...stílust váltottam. 3 hónap alatt kellően lenőtt a hajam ahhoz, hogy rövidre vágva, az egész barna legyen. Szóval most rövid.
Mióta normálisan eszek már nem nézek ki úgy, mint egy anorexiás, de még mindig elég vékony vagyok ahhoz, hogy Al minden reggel szörnyülködjön egy sort. Nem sminkelem magam, a hajamat pedig csak felzselézem minden nap. Vasaló nuku.
Ezenkívül kidobáltam az összes cuccomat. És újakat vettem. Most egy fehér pólót, fakó farmert és egy egyszerű tornacipőt viselek. Semmi halálfejes cucc. Durván átalakultam.
Belőlem elég is ennyi. Esetleg tudni akarjátok, hogy mi lett BJ-vel és a többiekkel. Travis felhívott az elvonó alatt. Kicsit kínos beszélgetés volt, de végül megbeszéltük, hogy én nem utálom őt és ő sem engem. Hát. Ari.
Billie Joe viszont az életem része maradt. Segített nekem átlendülni a legnehezebb időszakokon. Ő volt a saját szuperhősöm.
Tehát. Új életet kezdtem. Londonban. Alnál. Aki még mindig Zayn barátnője. Ajjaj.
Koromsötét van, Al hamarosan hazaér. Felálltam, felvettem a cipőmet és lesétáltam a nappaliba. A konyhában öntöttem magamnak egy pohár narancslevet, majd mivel nem voltam álmos, úgy döntöttem, hogy nem alszok még, hanem sétálok egyet. Felvettem egy szürke pulcsit, majd kinyitottam az ajtót, ahol...
Zayn és Al smároltak. Tőlem fél méterre.

*

Esélyem sem volt becsukni az ajtót. Ijedten hátráltam egy lépést, miközben Al és Zayn lecuppantak egymásról.
-Öhmm...bocsi-motyogtam lehajtott fejjel.
-Gee?-nyögte ki leesett állal Zayn.
Tátott szájjal bámult. Oké, rég látott meg minden, meg elég zűrösen váltunk el, de azért ennyire nem kellene bámulnia. Aztán leesett. Csöppet megváltoztam.
-Huhh...máshogy nézel ki.
-Más is vagyok-néztem a szemébe.
Nem kellett kimondanom a szavakat, mindent értett.
-Menjünk be!-mondta zavart tekintettel Al.
Leültünk a nappaliba, majd kínos csendben pislogtunk egymás felé.
-És mióta vagy itt?-kérdezte fojtott hangon.
-Öhmm..háro...két hete-inkább ne említsük az elvonót.
-Dehát három hónapja vagy Londonban, Gee!-mondta naivan Al.
-Akkor most mióta vagy itt?-ráncolta a homlokát Zayn.
-Két hete-mondtam abban a pillanatban, amikor Al is válaszolt:
-Három hónapja.
Zayn idegesen felnevetett.
-Jó oké. Tényleg három hónapja vagyok Londonban-ismertem be kelletlenül.-De ha lehetne, akk maradjunk a két hetes verziónál ha kérdezik, oké?
-Miért, hol voltál? Börtönben?-nevetett fel.
-Elvonón-tört ki belőlem.
Zayn azonnal elhallgatott, és tágra nyílt szemekkel Alra nézett egy olyan, tipikus Igaz ez? pillantással.
-Figyelj Zayn! Lehetne, hogy nem mondod el a fiúknak, hogy itt vagyok?-néztem rá kétségbeesve.
-Biztos, hogy ezt akarod? Mert hidd el, Louis...
-Ki ne mondd még egyszer azt a nevet!-csattantam fel talán kicsit túl hevesen.
-Gee! Tudom, hogy egy idióta és hogy mekkorát csalódtál benne, de megbánta! Te meg túldramatizálod a helyzetet!-emelte fel ő is a hangját.
-Túldramatizálom? Zayn Malik! Tudod, hogy miatta kellett átélnem mindezt?-rikácsoltam.
-Ezt még te sem hiszed el!-pattant fel a kanapéről.
-Gyógyszerfüggő lettem miatta!
-Ez nem az ő hibája! Te döntessz az életedről, basszameg!-túrt bele idegesen a hajába.
-Tönkretett!-sírtam el magamat.
-Meg sem érdemled!-közölte hidegen.
Erre még keservesebben kezdtem el sírni, mire valaki átölelt. Al.
-Menj el, Zayn!-közölte határozottan Alexandra, de a hangjában nagyon sok ki nem mondott szó volt.
Zayn ledöbbenve állt, és kitágult orrlyukakkal nézte Alt, aki szorosan ölelt.
-Rendben!-közölte sértetten.
Kisétált a házból és hangosan bevágta az ajtót. Al egy pillanatra ledermedt, majd tovább simogatta a hátamat és megnyugtató szavakat motyogott a fülembe.
-Sajná-sajnálom-nyögtem ki, mikor abbahagytam a zokogást.
-Jól vagy?-tolt el egy kissé magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Miért nem Zaynnel vagy? Ő mindig melletted volt, bezzeg én...-be sem tudtam fejezni a mondatot, mert újra rámtört a sírógörcs.
-Te vagy a legjobb barátom. És te rosszabb passzban vagy, mint Zayn-mondta magától értetődő hangon.
Szomorúan elmosolyodtam.
-Mivel fogom én ezt meghálálni?-nevettem fel halkan.
-Azzal, hogy boldog leszel-nézett rám komolyan.
-Megpróbálom.
Szereztünk egy-egy bögre forrócsokit magunknak, majd leültünk a nappaliba.
-Ugye nem mondja el nekik?-tettem fel a kérdést félve.
-Nem hiszem. De egyébként...szóval mi lenne...ha megtudnák? Miért nem akarod?-nézett rám félve.
-Mert...én...Szóval. Új életet akarok kezdeni. És ők a régire emlékeztetnek. Ahhoz tartoznak-próbáltam szavakba önteni azokat az ellentétes, kavargó érzelmeket, amiken már hetek óta rágódtam.
-De...én is ahhoz tartozok. Gee, nem tudsz elmenekülni! Nem vagy képes teljesen elzárni magad a múlttól!
Lassan az ajkamhoz emeltem a forró bögrét és automatikusan nagyot kortyoltam belőle. Természetesen égette a torkomat, de abban a pillanatban jobban érdekelt, az amit Al mondott. Igaza volt.
-Ne...ne mondd el nekik!-mondogattam továbbra is kétségbeesetten.
Al csak rámnézett, mint aki meg akarja fejteni az arcom összes rendülését, de aztán úgy döntött, hogy hanyagolja a témát.
Elmostam a bögrémet, majd gyorsan megfürödtem és benyomtam a laptopom. Csekkoltam a Twitterem, és már épp mentem volna aludni, mikor a szemem megakadt a trendeken. #wewanttheoldlouisback Na ez érdekes. Rákattintottam. Özönleni kezdtek a tweetek, mindenki siránkozott, hogy vajon mi történt. Ahogy azt a directionerek kétségbeesett tweetjeiből levettem, Louis teljesen megváltozott. Nem az a hülyéskedő, folyamatosan poénkodó, vigyorgó hülyegyerek, hanem egy rosszkedvű, életunt fiú, aki a zenélésre úgy tekintett, mint ha az egy kötelező dolog lenne.
Mi történt veled, Lou? Mi történt velünk? Megnyitottam egy videót.
Lou...Lou...
Remegtem. Néztem azt a fiút, akiért mindenemet odaadnám. Figyelmen kívül hagyta az órák óta várakozó rajongókat, sőt mikor az egyikük egy képet és tollat tartott elé durván ellökte a lány kezét.
Hirtelen lecsaptam a laptopom fedelét és hátradőltem az ágyon. Egy kispárnát szorítottam a mellkasomhoz, mert úgy éreztem, hogy a szívem kitörik a bordáim közül.
Képtelen vagyok elengedni.