It won't end like this

‎

-Hogy kerülsz ide, Gee? Azt hittem Amerikában vagy!-mosolygott Harry és leült velem az egyik kanapéra.
-Ott voltam. Két hete jöttem haza-próbáltam könnyed hangot megütni, de az egész szituáció nagyon-nagyon kínos volt.
Mert végül is mi történt? Legjobb haverok voltunk, mindenki szeretett mindenkit, Louis-val tök boldogak voltunk, ment egésznap a poénkodás... Ehhez képest most? Feszengve beszélgetünk, nyomott a hangulat, senki nem hülyéskedik. Zayn és Liam haragszik rám, Harry szerintem csalódott bennem, Al próbál rendbeszedni, de egyszer neki is elege lesz, Niall csak kapkodja a fejét, Louis....hagyjuk Louis-t.
És hogy összességében mire jöttem rá? Hogy én csesztem el az egészet. Igaza volt Zaynnek, túldramatizálom, sajnáltatom magam, közben rohadtul én voltam az, aki eltolta. Nagyon eltoltam. Legszívesebben elsírtam volna magam, de akkor megint egy hisztis liba lennék, megint egy önsajnáló drámakirálynővé válnék. Elegem van ebből az énemből. Fel akarok nőni és felnőttként kezelni a helyzetet.
-Öhmm...visszamentél az iskolába is?-kérdezte Harry egy perc kínos csend után.
Egyre szánalmasabb a helyzet. Mért nem ordítja le valaki a fejemet? Miért akarnak kedvesen beszélgetni velem a legbénább témákról?
Azon a gondolaton, hogy azokkal az emberekkel beszélgetek az iskoláról, akikkel jakuzziba dobáltuk egymást, felnevettem.
-Miért nem beszélünk a globális felmelegedésről vagy a közel-kelet helyzetéről? Harry, tudom, hogy sok mindenen mentünk mindannyian keresztül, de megbeszélhetjük attól még!-csodálkoztam, hogy hónapoknyi hazudozás és önsanyargatás után, ilyen őszintén és értelmesen tudok beszélni a dolgokról.
-Nem biztos, hogy mindenki akar beszélni!-mondta félhangosan Louis.
-Csak egy ötlet volt!-mondtam hűvösen.-Saját hibából tudom, hogy nincs semmilyen jó következménye, ha a szőnyeg alá seperjük a problémákat!
A szemébe nézve mondtam, de aztán Harry felé fordítottam a tekintetem.
-Oké, ne beszéljünk komoly dolgokról! Hogy vannak Leenaék?
-Jól-mondta Harry mosolyogva.
A többiek nem vettek részt a beszélgetést, csak kínos pillantásokat vetettek egymásra.
Oké, megértettem. Nem akarják, hogy itt legyek.
-Oké, további jó szórakozást!-álltam fel.
-Ne menj még haza!-állt fel Harry is.
-Csak a szobámba megyek. És egyébként is, Harry! Senki nem akarja, hogy itt legyek. De már nem érdekel, szóval, sziasztok. Gondolom, majd még látjuk egymást, hisz csak itt lakok!
-Itt laksz?-ráncolta a homlokát Harry.-Miért nem a szüleidnél?
Egy pillanatra lehunytam a szemem. Soha nem lesz már velük közeli kapcsolatom. Biztos lógnak majd itt néha, de én nem fogok csatlakozni hozzájuk. Akkor meg, legyünk őszinték, nem?
-Mert nem akartam, hogy tudjanak az elvonóról-közöltem halkan.
Zayn és Al összenéztek, Liam és Niall leesett állal bámultak. Harry keze ökölbeszorult, Louis pedig a tenyerébe temette az arcát. Nem bírtam tovább nézni őket, így sarkon fordultam és a szobám felé rohantam. Volna. Ugyanis Harry megragadta a csuklómat.

-Nem, Gee! Ez nem végződik így!- mondta harciasan, én pedig nem tudtam mit válaszolni.

-De...- kezdtem volna, de közbevágott:
-Költözz hozzánk!-szólalt meg hirtelen Harry.
Felnevettem az ötlet abszurditásán. 
-Harry, ezt te sem gondolod komolyan!
-De, Gee! Komolyan gondolom. Figyelj! Ahogy azt említetted, sok minden történt! De én továbbra is a legjobb barátomnak tartalak, mert ezen soha semmi nem fog változtatni.
Tudom, hogy azt mondtam nem sírok, de ezekre a szavakra könnyek gyűltek a szemembe.
-Köszönöm!-öleltem meg szorosan és egy puszit nyomtam az arcára.-De akkor sem jó ötlet!
-Szerintem az!-jött oda Niall is.
A többiekre néztem. Három fiú üldögélt ott lehajtott fejjel.
-Gee!-kezdte lassan Zayn.-Kedvellek, de én nem tartom jó ötletnek ezt az egészet! Sokunkat megbántottal és közülünk is sokan bántottak meg téged. Szerintem nem a legjobb ötlet, ha most összezárjuk magunkat!
Bólintottam.
-Egyet kell értenem Zaynnel, Gee! Nem jó ötlet!-nézett rám szomrúan Liam.
-2-2-kotyogott közbe Al.
Mindenki Louis felé fordult. Én pedig legszívesebben elszaladtam volna.
-Louis?-szólította meg csendben a fiút Al.
Az arcát még mindig a tenyerébe temette, de mikor Al megszólította lassan felemelte a fejét.
-Őszintén? Nem akarom, hogy odaköltözz és megint elronts mindent! Biztos veled is történtek rossz dolgok, de te nem tudod min mentem keresztül, mikor azt a balfaszt választottad! Igen, basszus, követtem el hibákat, de nem akarom, hogy megint felforgasd az életemet, aztán nevetve otthagyj!
Először megszólalni sem bírtam.
-Rossz dolgok? Te idióta vagy! Nem mondom egoista módon, hogy velem biztos rosszabb dolgok történtek, főleg, hogy tudom, hogy kurva sok hibát követtem el és kurvára elcsesztem ezt az egészet. Szóval bocsánatot kérek Louis William Tomlinson, bocsánat, hogy ember vagyok és képes vagyok hibázni! Elcsesztem! De megbántam!-ordítottam a szavakat, amik hónapokig elnyomva feküdtek a lelkem mélyén és ököllel püföltem Lou mellkasát.
-Te most bocsánatot kértél?-nyögte ki meglepetten.
-Igen-próbáltam kipislogni a könnyeket a szemekből, de ez egy rég elvesztett csata volt.
-És te, képes lennél megbocsátani nekem?-emelte fel a fejemet az államnál fogva, hogy muszáj legyen a szemébe néznem.
Nem is értettem, hogy mi történik, csak bólintottam. Louis-nak? Bármikor!
Egy pillanatig csak nézett, mint aki képtelen felfogni a szavaimat, majd lehajolt, és megcsókolt.
Még mindig fogalmam sem volt, hogy mi történik, csak egy dolog jutott el a tudatomig, elpusztítva minden más gondolatomat. Hogy szeretem.
A karjaimat a nyaka köré fontam és úgy csókoltam vissza. Semmi nem érdekelt abban a pillanatban. Azt akartam, hogy örökre úgy maradjunk.