Louis ijedt arcot vágott, de nem mutatott hajlandóságot arra, hogy bármit is nekem vagy a többieknek megmagyarázzon. Csak állt ott, mint aki nem érti, hogy mit és miért tett.
-Szánalmas ribanc!- esett NEKEM Nicole.
Megragadta a vállamat és cseppet sem finoman rázni kezdte. Mire Harry az ő vállát ragadta meg és ellökte tőlem.
-Mi bajod van? Nem őt kéne lecseszni, hanem a drágalátos barátodat!- ordította az arcába, mire a buli összes résztvevője elhalkult.
-Képmutató picsa vagy- mondta majd kirohant a szobából.
Louis erre utánaeredt és ordibálni kezdett.
-Semmi nem történt! Nem az aminek gondo…- hazudott, mint a vízfolyás Lou, miközben utána rohant.
Megcsókol a barátnője előtt és LETAGADJA? Mit képzel ez magáról?! Rendben, Louis Tomlinson, számomra HALOTT vagy! Tátott szájjal meredtem az ajtóra, ahol Louis és Nicole eltűnt. A buli kezdett lassan újjáéledni, de én és aki tudta, hogy mi folyik itt az ledöbbenve állt.
Észre sem vettem, hogy mikor kezdtem sírni. Hisz nem sírhatok egy ilyen kétszínű féreg miatt! Dühből sírtam, csalódottságból. Soha nem ejthetek egyetlen könnyet sem Louis Tomlinson miatt!
-Jól vagy?- jött oda hozzám Leena, Zita és Al.
-Nem! Kibaszottul nem!- motyogtam, majd arrébb toltam őket és az erkély felé vettem az irányt.
Útközben nem túl kedvesen megragadtam Harry csuklóját és magam után vonszolva utat törtem a tömegben. Az erkélyen nagyon hideg volt, de engem fűtött az ideg. Jobban, mint bármikor.
-Hogy képzelte ezt? Mi a francot akart ezzel elérni? És mégis miért tagadta le az egészet a barátnője előtt?- zúdítottam Harryre a kérdéseimet.
-Nem tudom. Ezt vele kéne megbeszélned!- mondta halkan.
-VELE? Azzal a kétszínű patkánnyal én soha a büdös életben szóba nem állok! Hagyja, hogy a barátnője nekem essen miután Ő csókolt meg?- rikácsoltam.
Le kell nyugodnod Gee! Nem ér az egész annyit, hogy aztán szétpattanjon egy ér a fejedben!
-Bocsi- öleltem meg Harryt.
-Miért csókoltál vissza?- kérdezte és kicsit eltolt magától, hogy lássa az arcomat.
-Nem tudom- kezdtem el sírni.
Talán egy sírás nem old meg mindent. Se az, ha a problémáidat a szőnyeg alá sepred. De ha sírsz, az megkönnyít és talán utána már világosabban látod a dolgokat. Én nem láttam világosabban, pedig jó fél órán át zokogtam Harry pólóját szétáztatva. És az sem segített, hogy bent ujjongva ünnepelték az újévet, kint meg az egész eget beborították a tűzijátékok sokasága. Hát Lou időzíteni azt tud. Éjfélkor csókolt meg, ezzel egy „szuper” kezdést adva az évemnek.
-Beszélned kell vele- közölte Harry, amikor látta, hogy kezdem abba hagyni a sírást.
-Tudom. Beszélsz vele helyettem?- kérdezte reménykedve.
-Nem- nyomott egy puszit a hajamra, majd felállt.- Egyedül hagylak egy kicsit. Gondolkozz, jó?
Bólintottam egyet. Hallottam, ahogy csukódik mögötte az ajtó, majd egyedül maradtam. Egy ideig csak az visszhangzott a fejemben, hogy miért. Miért tette ezt velem? Miért nem engem védett meg a barátnőjével szemben? Miért rohant el? De a legfőbb kérdésem mégis az volt, hogy: Miért csókolt meg?
Egy idő után már nem gondolkodtam. Néztem a tűzijátékot. Ilyenkor nem lehet kívánni?
-„Can we pretend that airplanes in the night sky like shooting stars…”- dúdoltam halkan.
Én kívántam. És mindennél jobban szerettem volna, ha teljesül.
Nem akartam bemenni, de a januári időjárás nem volt túl kellemes. És én meg most voltam beteg. Ajj.
-Gee!- kiáltott fel Al mikor meglátott.
Szorosan átölelt én pedig a szőke tincsei között végignéztem a társaságon. Mind kérdőn néztek rám, kivéve Louis. Mert ő ott sem volt. Bár lehet jobb lesz neki, ha egy ideig még kerül. Olyan idegállapotban voltam, hogy ha csak meglátom a fejét, akkor megütöm. Harry bíztatóan rám mosolygott, majd egy pohár pezsgőt nyomott a kezemben.
-Húzd le, segít!- kacsintott rám.
Egy kortyra megittam, de Harrynek nem volt igaza. Nem segített. Segítségnek azt nevezném, ha valaki a fülembe ordítaná, hogy álom volt az egész. Egy hosszú, hosszú rémálom.
Nem akartam ünneprontó lenni, ezért vigyorogtam az egész buli alatt. Próbálták elfelejtetni velem, hogy mi történt. Niall továbbra is szívatott, amitől egy kicsit jobb kedvem lett. Már egészen jobb hangulatban voltam, mert Niall egyik hülyeségén őszintén vigyorogtam, amikor egyetlen pillanat alatt leolvadt a mosoly az arcomról. Mert, ahogy megfordultam Louis-val találtam magam szemben. Mint egy rossz tinifilmben. Mindketten álltunk, a többiek riadt tekintettel néztek minket. Ahogy ott állt szomorúan és bűnbánóan újraéledt bennem a düh. Kikaptam Zayn kezéből a pezsgősüveget, majd 5 korttyal magamba öntöttem a felét.
-Beszélhetnék veled?- döntötte oldalra a fejét kissé Lou.
Olyan édesen állt ott, ahogy kiskutyaszemekkel nézett engem, hogy már-már szinte megsajnáltam. Gee Norance, milyen gondolataid vannak!
Harryre néztem kérdőn, majd mikor ő egy aprót bólintott, én is bólintottam Louis-nak. Egyszer túl kell esnem rajta…
Kimentünk az erkélyre. Ejj, ehhez az erkélyhez is Louis kötődik. Itt aludtunk együtt, itt sírtam miután ott hagyott, most meg ez…
-Figyelj! Haragszol rám? Mert nem értem, hogy…- kezdte.
Az nem lehet, hogy még a szemembe is hazudik!
-Képzeld, haragszom! Megcsókolsz és még azután is visszakönyörgöd magad a barátnőd ölébe! Nem én voltam, aki ezt az egészet elkezdte úgy, hogy barátnője van! És nem én csókoltalak meg, te mégis a barátnőd után rohantál és magasról leszartad, hogy velem mi lesz! – ordítottam az arcába.
-De érdekelt, csak…
-Csak?? Csak először meg akartál bizonyosodni arról, hogy a barátnőd haragszik-e, hogy aztán majd megint nyugodtan játszadozhass velem?- sírtam el magam megint a végére.
Az év első napján már annyit sírok, mint máskor egy év alatt se. És mindez emiatt a csődtömeg miatt.
-Én, nem tudtam, hogy mit teszek! Nem gondolkodtam…
Ez volt az utolsó csepp. A kegyelemdöfés. Egy végső szúrás, hogy…
-Számomra. Halott. Vagy.
Tátott szájjal nézett utánam. Aztán eszembe jutott még valami.
-Ja, bocs ezt elfelejtettem- léptem hozzá és pofon vágtam.
Azzal kirohantam az erkélyről. Átrohantam a szobán. Harry utánam. Louis meg Harry után. Asszem drámakirálynő lesz az új nevem.
-Hagyd békén! – ordította Harry Louis-nak.
-Nem, nem hagyom! Nem fejeztem be a beszélgetést!- erősködött Lou.
-Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt teszem Lou. Bocs.
Tompa ütést hallottam magam mögött, mire megfordultam. Lou a földön feküdt vérző orral és felszakadt szájjal.
-Harry!- kiáltottak fel a többiek, akik eddig a nyomunkban loholtak.
Harry csak meg vonta a vállát. Mindenki a buliból körénk tömörült. Hát igen szép látványt nyújthattunk. Egy betört orral, eg, szétsírt szemekkel, egy pedig fájó ököllel.
-Szánalmas ribanc!- esett NEKEM Nicole.
Megragadta a vállamat és cseppet sem finoman rázni kezdte. Mire Harry az ő vállát ragadta meg és ellökte tőlem.
-Mi bajod van? Nem őt kéne lecseszni, hanem a drágalátos barátodat!- ordította az arcába, mire a buli összes résztvevője elhalkult.
-Képmutató picsa vagy- mondta majd kirohant a szobából.
Louis erre utánaeredt és ordibálni kezdett.
-Semmi nem történt! Nem az aminek gondo…- hazudott, mint a vízfolyás Lou, miközben utána rohant.
Megcsókol a barátnője előtt és LETAGADJA? Mit képzel ez magáról?! Rendben, Louis Tomlinson, számomra HALOTT vagy! Tátott szájjal meredtem az ajtóra, ahol Louis és Nicole eltűnt. A buli kezdett lassan újjáéledni, de én és aki tudta, hogy mi folyik itt az ledöbbenve állt.
Észre sem vettem, hogy mikor kezdtem sírni. Hisz nem sírhatok egy ilyen kétszínű féreg miatt! Dühből sírtam, csalódottságból. Soha nem ejthetek egyetlen könnyet sem Louis Tomlinson miatt!
-Jól vagy?- jött oda hozzám Leena, Zita és Al.
-Nem! Kibaszottul nem!- motyogtam, majd arrébb toltam őket és az erkély felé vettem az irányt.
Útközben nem túl kedvesen megragadtam Harry csuklóját és magam után vonszolva utat törtem a tömegben. Az erkélyen nagyon hideg volt, de engem fűtött az ideg. Jobban, mint bármikor.
-Hogy képzelte ezt? Mi a francot akart ezzel elérni? És mégis miért tagadta le az egészet a barátnője előtt?- zúdítottam Harryre a kérdéseimet.
-Nem tudom. Ezt vele kéne megbeszélned!- mondta halkan.
-VELE? Azzal a kétszínű patkánnyal én soha a büdös életben szóba nem állok! Hagyja, hogy a barátnője nekem essen miután Ő csókolt meg?- rikácsoltam.
Le kell nyugodnod Gee! Nem ér az egész annyit, hogy aztán szétpattanjon egy ér a fejedben!
-Bocsi- öleltem meg Harryt.
-Miért csókoltál vissza?- kérdezte és kicsit eltolt magától, hogy lássa az arcomat.
-Nem tudom- kezdtem el sírni.
Talán egy sírás nem old meg mindent. Se az, ha a problémáidat a szőnyeg alá sepred. De ha sírsz, az megkönnyít és talán utána már világosabban látod a dolgokat. Én nem láttam világosabban, pedig jó fél órán át zokogtam Harry pólóját szétáztatva. És az sem segített, hogy bent ujjongva ünnepelték az újévet, kint meg az egész eget beborították a tűzijátékok sokasága. Hát Lou időzíteni azt tud. Éjfélkor csókolt meg, ezzel egy „szuper” kezdést adva az évemnek.
-Beszélned kell vele- közölte Harry, amikor látta, hogy kezdem abba hagyni a sírást.
-Tudom. Beszélsz vele helyettem?- kérdezte reménykedve.
-Nem- nyomott egy puszit a hajamra, majd felállt.- Egyedül hagylak egy kicsit. Gondolkozz, jó?
Bólintottam egyet. Hallottam, ahogy csukódik mögötte az ajtó, majd egyedül maradtam. Egy ideig csak az visszhangzott a fejemben, hogy miért. Miért tette ezt velem? Miért nem engem védett meg a barátnőjével szemben? Miért rohant el? De a legfőbb kérdésem mégis az volt, hogy: Miért csókolt meg?
Egy idő után már nem gondolkodtam. Néztem a tűzijátékot. Ilyenkor nem lehet kívánni?
-„Can we pretend that airplanes in the night sky like shooting stars…”- dúdoltam halkan.
Én kívántam. És mindennél jobban szerettem volna, ha teljesül.
Nem akartam bemenni, de a januári időjárás nem volt túl kellemes. És én meg most voltam beteg. Ajj.
-Gee!- kiáltott fel Al mikor meglátott.
Szorosan átölelt én pedig a szőke tincsei között végignéztem a társaságon. Mind kérdőn néztek rám, kivéve Louis. Mert ő ott sem volt. Bár lehet jobb lesz neki, ha egy ideig még kerül. Olyan idegállapotban voltam, hogy ha csak meglátom a fejét, akkor megütöm. Harry bíztatóan rám mosolygott, majd egy pohár pezsgőt nyomott a kezemben.
-Húzd le, segít!- kacsintott rám.
Egy kortyra megittam, de Harrynek nem volt igaza. Nem segített. Segítségnek azt nevezném, ha valaki a fülembe ordítaná, hogy álom volt az egész. Egy hosszú, hosszú rémálom.
Nem akartam ünneprontó lenni, ezért vigyorogtam az egész buli alatt. Próbálták elfelejtetni velem, hogy mi történt. Niall továbbra is szívatott, amitől egy kicsit jobb kedvem lett. Már egészen jobb hangulatban voltam, mert Niall egyik hülyeségén őszintén vigyorogtam, amikor egyetlen pillanat alatt leolvadt a mosoly az arcomról. Mert, ahogy megfordultam Louis-val találtam magam szemben. Mint egy rossz tinifilmben. Mindketten álltunk, a többiek riadt tekintettel néztek minket. Ahogy ott állt szomorúan és bűnbánóan újraéledt bennem a düh. Kikaptam Zayn kezéből a pezsgősüveget, majd 5 korttyal magamba öntöttem a felét.
-Beszélhetnék veled?- döntötte oldalra a fejét kissé Lou.
Olyan édesen állt ott, ahogy kiskutyaszemekkel nézett engem, hogy már-már szinte megsajnáltam. Gee Norance, milyen gondolataid vannak!
Harryre néztem kérdőn, majd mikor ő egy aprót bólintott, én is bólintottam Louis-nak. Egyszer túl kell esnem rajta…
Kimentünk az erkélyre. Ejj, ehhez az erkélyhez is Louis kötődik. Itt aludtunk együtt, itt sírtam miután ott hagyott, most meg ez…
-Figyelj! Haragszol rám? Mert nem értem, hogy…- kezdte.
Az nem lehet, hogy még a szemembe is hazudik!
-Képzeld, haragszom! Megcsókolsz és még azután is visszakönyörgöd magad a barátnőd ölébe! Nem én voltam, aki ezt az egészet elkezdte úgy, hogy barátnője van! És nem én csókoltalak meg, te mégis a barátnőd után rohantál és magasról leszartad, hogy velem mi lesz! – ordítottam az arcába.
-De érdekelt, csak…
-Csak?? Csak először meg akartál bizonyosodni arról, hogy a barátnőd haragszik-e, hogy aztán majd megint nyugodtan játszadozhass velem?- sírtam el magam megint a végére.
Az év első napján már annyit sírok, mint máskor egy év alatt se. És mindez emiatt a csődtömeg miatt.
-Én, nem tudtam, hogy mit teszek! Nem gondolkodtam…
Ez volt az utolsó csepp. A kegyelemdöfés. Egy végső szúrás, hogy…
-Számomra. Halott. Vagy.
Tátott szájjal nézett utánam. Aztán eszembe jutott még valami.
-Ja, bocs ezt elfelejtettem- léptem hozzá és pofon vágtam.
Azzal kirohantam az erkélyről. Átrohantam a szobán. Harry utánam. Louis meg Harry után. Asszem drámakirálynő lesz az új nevem.
-Hagyd békén! – ordította Harry Louis-nak.
-Nem, nem hagyom! Nem fejeztem be a beszélgetést!- erősködött Lou.
-Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt teszem Lou. Bocs.
Tompa ütést hallottam magam mögött, mire megfordultam. Lou a földön feküdt vérző orral és felszakadt szájjal.
-Harry!- kiáltottak fel a többiek, akik eddig a nyomunkban loholtak.
Harry csak meg vonta a vállát. Mindenki a buliból körénk tömörült. Hát igen szép látványt nyújthattunk. Egy betört orral, eg, szétsírt szemekkel, egy pedig fájó ököllel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése