Merry Christmas!

1 héttel később
Karácsony van. Karácsony reggel. De utálom ezt az egész felhajtást!
-Gyerekek, nagy baj lenne, ha nem állítanánk fát? Csak olyan sok macerával jár! Átadjuk az ajándékot és aztán úgyis megyünk a karácsonyi partira-kérdezte az anyám.
-Olyan mértékben leszarom az egészet, hogy nekem mindegy-morogtam.
-Rendben van. Annyira várom már az estét! Mindenki ott lesz!- kacarászott hülyén Sharon.
-Jujj, de jó! Töltsük sznobokkal a karácsony estét!-figuráztam ki a nővéremet.
Az anyám mérgesen csapta le a koszos tányérokat.
-Beszélj vele normális hangon! Hálatlan vagy, más örülne annak, ha egy ilyen nívós partin vehetne részt...
-Hálatlan vagyok? Lehetséges. De akkor titeket már meg sem neveznélek. Azt sem tudom, hogy kik vagytok! Hányingerem van emiatt! Köszönök mindent, de ebből rohadtul elegem van! Este jövök, a partit ki nem hagynám!-gúnyolódtam, majd dühösen felkaptam a telefonomat és kiviharzottam.
Egyedül, pulcsiban, az utcán, karácsony reggel. Üdv az életemben.
-Szia! Ömm...már nem vagy Londonban?- hívtam fel Harryt.
-Nem, már Holmes Chapelben vagyok. Miért?
-Semmi. Boldog karácsonyt!-nyomtam ki gyorsan.
Nem akartam senkit zavarni. Elvégre a normális családokban a karácsony egy meghitt, családi ünnep. Az enyémbe egy lehetõség arra, hogy kiöltözve flangáljunk egy díszteremnyi sznob között. De imádom a karácsonyt!
Már eléggé fáztam, de a sértett büszkeségem miatt nem mehettem haza.
Végül a plázában kötöttem ki. Körülöttem rohanó, kapkodó embertömeg örvénylett. Sokuknak most jutott eszébe, hogy nem vettek ajándékot valakinek vagy csak elromlott a karácsonyfáról lógó égő és sürgősen új kell. Valaki elfelejtett csillagszórót venni, és már a huszadik boltot járja be, mert ilyenkor lehetetlen kapni, más a katasztrofikusan sikerült karácsonyi ebédet próbálja valamivel helyettesíteni. Én pedig ülök a padon, és senkinek sem hiányzom. Lehet az embernek ezer meg ezer barátja, de karácsonykor a családdal kellenne lennünk. 
Talán ezért utálom a karácsonyt. Mert nekem nincs igazi családom.
4-kor zárt be a pláza, addig maradtam. Aztán hazaindultam, de a lépéseim egyre rövidebbek lettek, mintha ezzel el tudnám kerülni a találkozást a szüleimmel.
-Sziasztok!-morogtam a nappaliban.
-Az ajándékaid és az esti ruhád az ágyon van. Öltözz fel, fél óra múlva indulunk!- adta ki az utasítást az anyám.
Elindultam felfelé a lépcsőn, de megállított.
-És kezdj valamit a hajaddal!-vetett egy nem túl kedves pillantást a vörös csíkjaimra.
Bólintottam egyet, majd menekülőre fogtam, nehogy még valamit kifogásolhasson.
Az ágyamon egy visszafogott, sötétkék selyemruha és két doboz feküdt.
Sharontól egy határidőnaplót, anyáéktól pedig egy pár gyémántfülbevalót kaptam. Fantasztikus, annyira ismernek, pontosan tudják, hogy mire vágyok. Felkaptam a ruhát. A hajamat laza kontyba tüztem a fejem búbján, így nem látszottak a melírcsíkjaim. Szolid sminket tettem fel majd megnéztem magam a tükörben.
Legszívesebben sírva fakadtam volna. Egy idegen nézett vissza rám. Egy elegáns ruhájú, kicicomázott, fáradt lány. Tényleg fáradt voltam. Belefáradtam az ellenállásba.
A kocsiban szótlanul ültem, míg Sharon és a szüleim vidáman cseverésztek. Szinte fel sem tűnt nekik, hogy ott vagyok. Nem is baj.
A díszterem, ahova érkeztünk óriási volt. Mindenhol roskadozó asztalok, halk karácsonyi zene, pezsgővel és üdítővel fel-alá szaladgáló pincérek és csillogó estélyikben és szmokingban mosolygó elégedett és büszke emberek. Őket ez teszi boldoggá. Ha meg van a pénzük, a mutogatható férjük/feleségük és a neves iskolában kitűnően tanuló csemetéik. Nem tudják milyen érzés, amikor egy fél év mindennapos, kemény munka és gyakorlás után egy tökéletesen végrehajtott deszkás ugratást mutatnak be. Soha nem érezték, hogy a hasizmuk szétszakad a rengeteg nevetéstől. Pedig ez annyival többet ér.
Ilyen vidám gondolatokkal vetettem bele magam a tömegbe. Sehol semmi ismerős. Az egyik büféasztal mellett leültem egy félreeső helyre. Pont mikor azon kezdtem gondolkodni, hogy mit csináljak, egy fajta mentőövként, megszólalt a telefonom. Hallelujah!
-Boldog karácsonyt!-kiabálta a telefonba vidáman Harry.
-Neked is-próbáltam elfedni a hangomban bujkáló szomorúságot.
-Mit csinálsz?- érdeklődött.
Hazudjak? Ne hazudjak? A barátság alapja az őszinteség...
-Egy hülye, céges partin ülök, egyedül, egy kényelmetlen cipőben-vázoltam fel a helyzetet gyorsan.
-De hát karácsony van! Ilyenkor nem az a szokás, hogy családilag ünneplünk?
-A normális családoknál igen...
-Ha tudtam volna, hogy ez lesz. Délelőtt is ezért hívtál? Csak segítenem kellett, bocsi.
Istenem, lehet valaki ennél kedvesebb? Én meg itt traktálom a problémáimmal. Gonosz Gee, gonosz Gee!
-Nem, délelőtt a szüleim arcába ordítottam, hogy hányingerem van tőlük. Figyelj, nem akarlak feltartani, menj nyugodtan! Nekem is úgyis mennem kell-hazudtam reflexszerűen.
-Oké, holnap hívlak, hogy mizu, addig is viszonylag jó karácsonyt, és ne csinálj hülyeséget!
-Olyannak ismersz?-nevettem fel keserűen.
Erre csak felnevetett és letette a telefont. Az emberek felálltak és családonként összekapaszkodva egy karácsonyi dalt énekeltek. Engem nem kerestek a szüleim. A terem másik oldalán álltak, kétoldalról átölelve Sharont. Tökéletes boldogságban álltak, arcuk egy kicsit kipirosodott a pezsgőtől. És én egy cseppet sem hiányoztam nekik.
Észrevétlenül kimentem a teremből. A hideg téglafalnak támasztva a hátamat, leültem a fagyott földre. Vékony selyemruhámon átfújt a jeges szél. Egyedül az arcomon nem éreztem a fagyos levegőt. Mert a meleg könnyeim lassan végigcsorgtak rajta.