Finn-style shopping

Jó kedvem van, ezért kaptok egy rövidke részt! :)

Reggel fáradtan és rosszkedvűen keltem. Szüleim szokás szerint dolgoztak, Sharon pedig valami jótékonysági alapítványnál vállalt munkát a téli szünetre. Tehát enyém az egész ház. Juhú.
Úgy gondoltam, hogy felesleges felöltöznöm, így pizsiben beültem a TV elé, és palacsintával a kezemben Totally Spiesot kezdtem bámulni. Tudom, hogy 16 éves vagyok, de ez a mese megunhatatlan. Meg amúgy is, ÓRIÁSI meserajongó vagyok. 11 felé járt az idő, amikor kopogtak.
-Egy pillanat!-kiabáltam ki.
Gyorsan belebújtam a papucsomba, majd kinyitottam az ajtót. Nem akartam hinni a szememnek. Pedig jól tudom, hogy nincs még a világon két ennél mosolygósabb teremtény.
-Jó reggelt álomszuszék!-mosolygott rám vidáman Zita.
-Hát ti?-nyögtem ki.
-Elmegyünk vásárolni az újdonsült barátnőnkkel!-közölte magabiztosan Leena.
Totál kábult állapotban felrángattak a szobámba. (Rejtély, hogy honnan tudták, hogy melyik az enyém.) A szekrényemből előkaptak egy farmert meg egy kapucnis pulcsit (a lila Jack Willsemhez hasonlót, ami még mindig náluk van egyébként.) Majd beküldtek a fürdőszobámba azzal a felkiáltással, hogy addig összerakják a cuccom. Teljes mértékben átvették az irányítást, amit én szótlanul türtem. Mert örültem, hogy nem kell egyedül töltenem az egész napomat.
Mire felöltöztem, ők egy bepakolt táskával, egy pár fekete bakanccsal meg a kabátommal vártak az ajtóban.
-Ümm...rendesek vagytok, hogy összeraktatok-nevettem már a kocsiban.
Erre pontosan ugyanúgy felnevettek.
-Amúgy rokonok vagytok?
A két nap alatt még nem derült ki, hogy amúgy mit keres két finn lány karácsonykor Londonban.
-Szomszédok és legjobb barátnők, de semmi rokoni kapcsolat nincs közöttünk, bár tök ugyanúgy nézünk ki, meg a szülinapunk is egymás után van. 
Erre felnevettek, bár én nem találtam semmi vicceset benne. Szerintem ez a két lány még azon is nevetne, ha azt közölném, hogy kék a pulcsim. Szerintem el tudjátok képzelni. 
-Ide muszáj bemennünk! -állítottam meg Leenát és Zitát a kedvenc deszkásboltom előtt. 
-Biztos?
-Jó lesz, imádni fogjátok!- lelkesedtem. Kétkedve hagyták, hogy behúzzam őket az aprócska helyiségbe. Az egyik falon hosszú polcokon deszkáscipők sorakoztak csinos rendben. Ruhák, kiegészítők, játékok és újságok hevertek rendezetlen kupacokban a földön. De a számomra legfontosabb dolgok a szemközti falnak támasztva álltak. A deszkák.
-Szia Tony!-pacsiztam le az eladóval. -Megjött a rendelésem? 
- Meg Gee. Ámulj és bámulj!
A szájával dobpergést imitálva előhúzott egy vadiúj gördeszkát.
-Úristen! Imádlak Tony! Ez elképesztő!-ámuldoztam.
Gyorsan fizettem, csodáltam egy kicsit a deszkámat, majd Leenáékkal beültünk a McDonald'sba.
-Szóval, hogy találkoztatok Harryékkel?-kérdeztem, miközben a karamellöntetes fagyiainkat eszegettük.
-Az vicces történet volt. Tavaly nyáron munkát vállaltunk itt Londonban egy családnál. Igazából házvezetőként kezeltek minket, bár csak bébiszitteri feladatokat kellett volna végeznünk. Na ennél a családnál volt egy lány, Gabrielle, aki jelentkezett az X-faktorra. És mi voltunk, akik elkíséretük őt, persze. Ott találkoztam Harryvel, csak az volt a gáz, hogy annyira izgult, hogy nagyon hadart, én meg csak nem vagyok angol, és nem értettem. Szegény vagy ötször ismételte el, mire jött Zita, aki persze rögtön megértette. Harryvel akkora már annyira röhögtünk, hogy végül is nem is emlékszem, hogy mit kérdezett-mesélt nagy mosollyal Leena.
-De ti évközben Finnországba vagytok?
-Igen viszont az összes iskolai szünetet a fiúknál töltjük.
-Mázlisták. Tök jó lehet északon élni.
Egy csomót beszélgettünk még, majd folytattuk a vásárlást is. Vettem egy új pulcsit, meg két norvégmintás sálat (karácsonyi ajándék a két szöszninek, de ez titok).
-Mit vegyek a fiúknak ajándékba?-kérdeztem a lányokat.
-Valami apróságot-mondta Leena, de nem is figyelt rám szerintem, mert épp egy karkötő árcédulájával szemezett.
Végül Harrynek egy rénszarvasos pulcsit, Lounak, Zaynnek, Niallnek és Liamnek pedig egy-egy CD-t vettem, hogy rendes zenét is hallgassanak. Mármint szerintem rendes zenét.
-Holnap mit csináltok?-kérdeztem Zitát, miközben az autójuk felé sétáltunk.
-Este koncerte lesz a fiúknak, szóval nem hiszem, hogy ráérünk bármire is- szomorodott el Leena és Zita egyszerre.
Komolyan, mint két tojás. Hazafuvaroztak, majd le is léptek, így egyedül maradtam abban a nagy házban. Úgy gondoltam, ha már nincs más dolgom, akkor csekkolom a Twitteremet. Hát nem kellett volna.

Life-long friendship

·         ‎-Sziasztok!-köszöntem úgy általánosságban mindenkinek a szobában. Visszaköszöntek (Lou csak intett)  majd, mint akiknek későn esik le, hogy ki is vagyok ijedten kezdtek el pislogni közöttem és az öhmm...elfoglalt Louis között. Most komolyan azt hiszi mindenki, hogy én meg Lou...jujj nem! Miután ezt magamban tisztáztam, Harryvel elkezdtünk szótlanul kommunikálni. Ő jelentőségteljesen rám nézett, én meg kérdőn bámultam rá. Ezt addig folytattuk, amíg én nem kezdtem el fulladozni a röhögéstől. Mire mindenki rám bámult. A lány, aki röhög a semmin.
Gyorsan bemutattam Alexandrát (ha már úgyis figyeltek), mire Zayn menekülőre fogta. Na majd megismerik egymást...vagy nem.
Megragadtam Harry karját és nem túl finoman kirángattam az erkélyre.
-Nem tudod abbahagyni? Értsd már meg, hogy a semminél is kevesebb van közöttünk Louis-val. Barátság, ennyi- közöltem mérgesen.
-De...- kezdett bele, de félbeszakítottam.
-Nincs de! Mint látod engem hidegen hagy, hogy Lou kinek a szájában turkál! És Louis is elég jól meg van azzal a csajjal! Vagy neked nem úgy tűnik? De. Akkor meg? Hanyagoljuk már a témát, kérlek!- fujtattam.
Harry megígérte, hogy befejezi (bár biztos vagyok benne, hogy még mindig azt hiszi, hogy nekem bejön Lou) és azután teljesen más dolgokról kezdtünk beszélni. Mesélt magáról, családról, sztárságról és én is neki. Elmondtam, hogy nem túl jó a kapcsolatom a szüleimmel, mert nem értik meg, hogy punk vagyok, meg hogy deszkás. Leena is csatlakozott hozzánk egy kicsit, meg később Niall és Liam is Zitával. De alapból egy ismerjük-meg-egymást délutánt tartottunk Harryvel. Alt és Zayn nem láttam (Niall szerint elvoltak, de nem részletezte), Louis meg az ismeretlen csaj pedig szintén nem velünk lógott.
5 óra körül már szinte szétfagytunk Harryvel, ezért úgy döntöttünk, hogy bemegyünk.
-Cső deszkás lány!-pacsizott le velem Lou.
-Cső ömm...stílustalan fiú?-vigyorogtam gonoszan.
-Te akartad! Onnan folytatjuk, ahol tegnap abbahagytuk?-húzogatta a szemöldökét.
-Nehogy megint elkezdjétek!-kiáltott fel tök egyszerre Liam, Niall, Harry, Zita, Leena és Zayn.
Ezen jót szakadtunk, meg azon, hogy az új csaj meg Al milyen értetlen pofákat vágnak.
-Louis, mi még nem is ismerjük egymást!- emlékeztette az ölében ülő, barna hajú, elég csinos lány.
-Ő itt Nicole, a barátnőm. Ő pedig Gee, akinek amúgy tudja valaki a valódi nevét?
Ijedten és jelentőségteljesen Alexandrára néztem, mert egyedül ő tudta. És nem is fogja más, ezt garantálom.
-Az angyalka tudja!- kiabált Harry.
Gyilkos pillantást küldtem felé, amit mosolyogva tűrt.
-Igen, tudja, de nektek nem szükséges!-próbáltam kibújni a helyzet alól.
-Mondd el!- nézett rám kiskutya szemekkel Harry.
-Ne csináld ezt! Harry Edward Styles, azonnal abbahagyod! Hallod? Ne már!!!-fordítottam el a fejemet.
-Nem is csinálok semmit!-kezdte a szempilláját is rebegtetni.
-Jól van, csak hagyd ezt abba! Elmondom!- egyeztem bele.
Az a győzelemittas vigyor az arcán! Legszívesebben megütném most!
-Georgina-motyogtam.
-Ezért kellett rebegtetnem a szempilláimat? Tudod milyen fárasztó dolog? Kiszárad a szemed, meg elfárad, meg minden bajod van. Erre te csak kinyögsz egy tök átlagos nevet? Ajj...
Szegény, megszívta. De ez az élet, mókuskám.
-Pont ez az! Átlagos meg ajj ti ezt nem érthetitek...-fejeztem be a témát.
Végül hagyták ők is, de a délután folyamán még egy jópárszor kiparodizáltuk szegény Harryt.
Megint szuper délutánt töltöttem velük együtt, de nem volt olyan jó, mint a tegnapi, mert Lou nem vett részt a hülyülésekben, meg összeségében mindenen meglátszott Nicole jelenléte.
Harry megint hazadobott minket, de most főleg Al beszélt. (Áradozott Zaynről. Szuper téma, mondhatom. Bírom Zaynt, de sosem lennék képes ÚGY ránézni.)
-Később felhívlak!- búcsúzott Harry.
Este 10-kor hívott és hajnali 2-ig dumáltunk. Akkor még nem is sejtettem, hogy hány ezer ilyen beszélgetésünk lesz még. Hogy Harry mekkora szerepet fog játszani az életemben. Legjobb barát, báty és néha apa. Azon az estén még halványlila elképzelésem sem vol arról, hogy hányszor fogok sírva rohanni hozzá, hogy mennyi emlékünk lesz együtt. Aznap este kezdődött életem egyik legfontosabb dolga. Egy életre szóló barátság Harry Stylesszal.

A "surprise"

Reggel 8-kor kipattant a szemem. Hogy mire keltem fel, már nem emlékszem…Ja, cseng a telefonom. Ki a franc hív HAJNALBAN?

-         Mivan?!- morogtam bele. Meg se néztem ki az az idegbeteg, aki ilyenkor fel mer hívni.

-         Gondoltam, visszaadom a tegnapi ébresztést- nevetett valaki kárörvendően a telefonban.

-          Harry Styles, ha a kezeim közé kerülsz! De te is késő kelsz…nem mondod, hogy felkeltél hamarabb azért, hogy felkelts?- hitetlenkedve.

-          De egoista valaki- jegyezte meg röhögve Fürtöske. – Nem körülötted forog a világ punk hercegnő. Megyünk stúdiózni.

Ő punk hercegnőnek, Chris meg deszka királylánynak hív. Komolyan, ezek ismerik egymást?

-          És azért hívtál fel, meeeert….?

-          Mert meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved velünk tölteni a délutánt. Kivételesen semmi dolgunk.

-          Kivételesen, mi? Háát… ömm oké. De nem hozhatnám a barátnőmet? Szerintem, ha találkozhatna veletek, tuti nem haragudna rám tovább.

-          Oké, felőlem jöhet. Csak óvintézkedés miatt, ő melyikünk iránt érez halálos szerelmet? Tudod, csak hogy felkészüljön szegény a : Vegyél feleségül!! visításokra.

-          Ömm… asszem Zaynbe van beleesve.

-          Hát, igen ha már Lou a tiéd- célozgatott. Szinte láttam, ahogy a szemöldökét húzogatja.

-          Szia, Fürtöske- tettem le a telefont.

Miért kell mindig ezt mondogatni? Íjj, abbahagyhatná.

Viszont fel kéne hívnom Alt. Ez még egy nehéz dolog lesz. Az 5. csengetésre felvette.

-          Szia!- szóltam bele félve.

-          Mi az?- tehát még mindig haragszik.

-          Nincs kedved eljönni velem délután…Directionékhoz- mosolyodtam el akaratlanul a végén.

Csend, csend, csend. Csend, csend, csend és…

-          ÚRISTEN! Ez most komoly?- visította.

Hát, ez még sem volt olyan nehéz dolog.

-          Igen. Kettőkor nálunk?- nevettem bele a telefonba.

-          Oksaa. De ne hogy azt hidd, hogy már kiengeszteltél!

Lehet, hogy mégse olyan könnyű…

Kettőig elmentem deszkázni, de Chrisék nem voltak a szokott helyen, így nem maradtam sokáig. 1-kor elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit vegyek fel. Hát igen, hiába vagyok deszkás, imádok öltözködni. Egy sajátdekorálású halálfejes tornacsukát, hosszított narancssárga ujjatlant, fekete farmerdzsekit, mellényt és szürke csőgatyát vettem fel. Agyonvasalt, agyonfestett hajamat nem akartam tovább kínozni, így most csak simán kiengedtem. Mire végeztem mindennel, csengettek.

-          Al!- ugrottam a nyakába.

-          Tényleg megyünk hozzájuk?- se köszönés, se semmi.

-          Igen- bólogattam kissé elszontyolodva.

-          Imádlak!- ugrott végre a nyakamba ő is.

Amíg elsétáltunk Harryékhez (kivételesen nem deszkával mentem), addig Al mindenről kifaggatott. Hogy mit csináltunk tegnap délután, ki a legjobb fej. De persze a legfontosabb az volt, hogy van-e Zaynnek barátnője (szegény fiú). Mondtam neki, hogy nem tudok róla, hogy lenne. Pontosan tudtam, hogy nincs neki, de ha ezt Al megtudja, akkor ájultan esik össze a járdán. Azt meg csak ne már.

Erőteljesen bekopogtam az ajtón.

-          Szia…sztok!- nyitotta ki az ajtót Niall.

-          Ő itt Alexandra. Az LBm- nyelveskedtem.

-          Nem ismerlek- mondta miközben bementünk a nappaliba.

Liam és Zayn éppen azt nézték, hogy ki kapott több MARRY ME tweetet, Harry azon röhögött, hogy ő meg se nézi, nem akarja lealázni a többieket (és akkor én vagyok az egoista), Louis pedig…

Louis egy csajjal smárolt.

A day with One Direction

Halihóó :)) Jó kedvem van, szóval ma lehet, hogy 2-3 részt is felpakolok.

Jó olvasást!

-És amúgy most akkor mi van?-kérdezte Chris.

Nem engem nézett, az éppen ugrató Caleböt figyelte, de éreztem, hogy rám koncentrál, csak nem akarja kimutatni, hogy mennyire fontos neki ez.

-Délután találkozok Harryvel. Meg lehet, hogy a többiekkel is, nem t'om.

Nem firtatta tovább a témát, pedig látszott rajta, hogy nagyon is érdekli.

Mit vesz fel az ember, ha deszkás, de egy popbandához megy látogatóba? Jó kérdés. Én végül is egy lila deszkáscipő-fekete csőfarmer-lila kapucnis pulcsi-fekete mellény összeállítás mellett voksoltam. Teljes pompában deszkára pattantam és elszáguldottan a Harry által megadott címre. Negyed 4-kor (végülis az is 3 körül van, ha úgy vesszük) szálltam le a deszkámról egy fényűző, családi ház előtt. Ezeknek is van mit a tejbe aprítani...

-Szia! Itt vagyok a ház előtt. Kijössz?-tárcsáztam Harryt, miután sehol sem találtam a bejáratot.

-Rohanok.

Egy mellékajtón lépett elő. De ami s legmeglepőbb volt, hogy pontosan ugyanolyan Jack Wills kapucnis pulcsit viselt, mint ÉN. Hát igen, csajosabban kéne öltöznöm.

-Jó a pulcsid-kacsintott rám miközben bevezetett a házba.

Röhögve léptünk be a házba, ahol már nem volt olyan vicces a légkör. 4 fiú ült komoly csendben a nappaliban, arcukon kétkedő kifejezéssel. Még ott volt a 2 finn szöszi, de az ő arcukon még mindig az a kedves, vidám mosoly ült. Félelmetes. De ahogy beléptünk az ajtón (persze azonnal elnémultunk), a két lány felpattant, és fojtgatóan kedves ÖLELÉSSEL köszöntöttek.

-Öhmm...Leena, Zita elég lesz, megfojtjátok szegényt!-szólt közbe kínosan Harry.

-Hagyd, a légkör amúgy is fojtogató...-szóltam kissé csípősen.

A szavaim nem maradtak hatás nélkül. A fekete hajú meg a másik göndör csak elmosolyodott, de a szőke meg az egyenes barna hangosan felröhögött. Ha nekik ez olyan vicces...

-Értjük ám a célzást!-húzogatta a szemöldökét a szőke. Meg kéne tudni valahogy a nevüket.

-Egyébként Gee vagyok- hátha veszik a lapot.

-Gondolom minket tudsz-nevetett fel kárörvendően az egyenes barna.

Hogy lehet valaki ilyen szemét?! Kérlelően Harryre néztem. Ő először kedvesen kiröhögött, majd megkönyörült rajtam.

-Ő Liam- a szőkésbarna göndör-, Zayn- a fekete hajú-, Niall -a szöszi- és az a nagyon vicces, az Louis. Leenat és Zitát pedig már ismered.

-Honnan ismered azt a két tejbetökarcú szöszit?

Harryvel elmeséltük a kis 'incidensünket', közben pedig letelepedtünk a kanapéra. Én Harry 'védelmező' környezetében akartam maradni, de így sajnos közé és Louis közé kellett ülnöm, aki viszont minden erejét az én szivatásomra szánta.

- És annak örömére, hogy mindketten elütöttétek egymást egész délután kávét vedeltetek?-cukkolt Louis.

-Koffeinfüggő vagyok, na!-löktem meg a már amúgy is lökött gyereket.

Erre visszalökött, én meg folytattam. A végére az keveredett ki, hogy a földön fetrengve 'verekedtünk', miközben szakadtunk a röhögéstől.

-Látom elvagytok-jegyezte meg szemöldök húzogatva Harry.

-Louis, furcsa a csajozási technikád-szólalt meg Niall is.

Mi Louis-val csak egymásra néztünk, majd újra kitört belőlünk a röhögés. Legalább 5 percig csak feküdtünk a földön és már sírtunk a nevetéstől. A cipőm leesett a lábamról -a kedvenc deszkáscipőm mellesleg-, mire Louis felkapta és körbe-körbe kezdett szaladgálni vele. Hány éves is? Kettő?

-Rakod le azonnal! Az a kedvecem!!-kiabáltam, de ő ügyet sem vetett rám. Na nem baj, én fuldokolva utánarohantam, mert az a cipő tényleg a kedvencem. Végül aztán Louis hátán kötöttem ki, ő a magasba tartotta a lábbelimet, én meg utána nyújtózkodtam.

-Na jól van, óvodásaim! Nem éhes valaki?-vetette fel Harry.

-ÉN!!-ordított fel mindenki. (Talán csak Leena meg Zita nem, de ez érthető.)

Louis-val a délután -és este, mert 11-kor mentem csak haza- további részében kölcsönösen és teljes erőbedobással szívtuk egymás vérét. Kicsit már a többiek agyára mentünk, néha már meg is jegyezték, hogy, Harry szavaival éljek: Örülök, hogy el vagytok mókuskáim (érdekes megszólítás, de ha neki ez bejön, hát áldásom rá), de a nagy turbékolásban (nem ennek nevezném) ne feledkezzetek már meg rólunk!

A délután, amúgy elképesztően jól telt, ez az 5 srác, persze főleg Lou, biztosan többször repetázott, mikor a hülyeséget osztogatták. Leena és Zita (akiről kiderült, hogy Liam barátnője) sem maradt ki semmiből pedig belőlük nem néztem volna ki, hogy sírva röhögjenek azon, amikor Louis ruhástul bedob a jakuzziba. (Megnyugodhattok, kamatostul visszakapta, mert berántottam magam mellé.)

Szóval 11-kor 6 új telefonszámmal és rengeteg élménnyel gazdagabban megjegyeztem, hogy lassan mennem kéne.

-Hagyd, hazaviszlek!- ajánlotta fel Harry.

Kivételesen beleegyeztem (imádok pedig este deszkázni), mert kölcsönkapott ruhákban (az enyém csurom vizes volt, így Leena és Harry cuccaiban voltam) nem szívesen akartam sok időt az utcán tölteni.

-Lou-val jól elvoltatok ma-jegyezte meg Fürtöske (mai becenév, természetesen az én fejemből pattant ki) már a kocsiban.

-Ha ezzel célozni akarsz valamire, a válaszom: nem. Mint ahogy említetted, jól el voltunk. Semmi több- mosolyogtam édesen Harryre, de belül már rég ráordítottam, hogy: fejezd már be az isten szerelmére!

Elköszöntem tőle, váltottam pár szót a szüleimmel, majd bezuhantam az ágyamba és elaludtam, úgy ahogy voltam.

My easy, easy life

-Mi a francos lehetetlenség ez?!- ordította a fülembe valaki.
A szemeim fénysebességel pattantak ki. Al mérges-zavarodott arca kitakarta az egész látómezőmet.
-Mi van?-ültem fel.
Az órám 10:42-t mutatott. Mi lehet ilyen fontos, hogy legmélyebb álmomból felkeltsen? Pedig már majdnem sikerült megcsinálnom a Higher Ollie-t...
-Miért nem mondtad el, hogy Harry Styles-szal töltötted a délutánod?-vicsorogta dühösen.
Komolyan megijedtem tőle. Na de várjunk, mit mondott? Ki az a Harry...Styles?
-Honnan veszed ezt?
Az arcomba dobta a legfrissebb újságot. Harryvel nagyban röhögünk valamin a kávézóban. Több kép is volt, az egyiken a búcsózkodó ölelésünk is meg van örökítve. Alatta óriási betűkkel: Harry Styles új barátnője?
Mivan?! Harry híres ember? Vagy...úristen, hisz a kórházban említette is!
-Te tudod, hogy ki ő?- kérdeztem félve Altól.
Hülyén rámbámult.
-Mintha te nem tudnád...-morogta.
-Én?
Orrlyukai kitágultak, én pedig apróra húztam magam össze.
-Te! Te áruló! Hogy tehetted ezt? Ennyire vágysz a hírnévre, hogy meg se tudtad volna osztani velem, hogy Harry Stylesszal barátkozol? Tudod, hogy oda vagyok érte, tudod! Nem lettél volna képes kinyögni, hogy amúgy Harry Stylesszal meg még ki tudja kivel talizol délután? Ennyire nem számítok neked? De tudod mit? Ha én nem érdekellek téged, akkor te sem érdekelsz engem!-ordította, majd megfordult és az ajtóm felé indult határozott léptekkel.
-Alexandra! Te tényleg azt feltételezed, hogy...
De ő lerohant és nem figyelt rám. Hallottam az ajtó csapódását, amit Al olyan erővel vágott be, hogy majdnem kiesett a helyéről. Most nagyon berágott...
Gyorsan felrángattam magamra valami ruhát, de végül úgy döntöttem, hogy ő sértett meg, nem én fogok utána rohangálni. Leültem az ágyamra és megakadt a szemem az újágon. Harry Styles. Rá kéne keresni, még mindig nem tudom ki az. Beültem a laptopom elé, megnyitottam egy új ablakot.
Ú-RIS-TEN! Harry az egyik fiú a One Directionből? Komolyan...Ilyen 'mázlim' is csak nekem lehet. Elüt egy srác, elütök egy srácot. Ugyan az az ember, oké. De hogy pont egy világhírű nyálas fiúbanda tagja legyen? Azonnal fel kell hívnom!
Ötször csengett ki mire felvette.
-Igen?-nyöszörögte. Későn kelő típus, még egy hasonlóság.
-Láttad már az újságokat? Bár ha most keltél...
-Logikád fantasztikus. De kitalálom mi van benne! A hangod elég feszült, következtethetek ebből arra, hogy az egyetlen olyan ember, aki nem tudott a sztárságomról és akit kedvelek, most megtudta, hogy ki vagyok? Sőt arra is fogadni merek, hogy az újságok címlapján a tegnapi kávézás képei vannak, meg valami felirat és cikk arról, hogy Harry Styles dobta-e barátnőjét egy újért? Na eltaláltam?-hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Az információáradattól egy pár másodpercig tátott szájjal bámultam a semmibe, majd nevetni kezdtem. De ahogy Alra gondoltam lehervadt a mosoly az arcomról.
-Nem olvastam, csak a képeket láttam. Vagyis...azokat se láttam volna, mert ilyenkor jó esetben még aludnék -itt Harry felnevetett-, de a barátnőm üvöltve keltett, hogy miért nem mondtam el. Tökre berágott rám...
-Nagyon sajnálom. Szólnom kellett volna, hogy mire számíthatsz, ha velem mutatkozol lányként és nem vagy bizonyítottan a rokonom -itt én nevettem fel-, de annyira élveztem, hogy te tényleg nem tudod ki vagyok. Ugye nem haragszol rám?
Szinte láttam magam előtt a kiskutya szemeit, meg ahogy rebegteti a szempilláját.
-Nem rád haragszom, csak össze vagyok zavarodva. Meg rosszul érzem magam a barátnőm miatt.
A telefonban hangzavar támadt. Pár fiú hang -gondolom a One Direction- többi tagja- magyarázott valamit Harrynek.
-Figyelj, mennem kell. Délután 2 körül el tudsz jönni hozzánk?- hadarta gyorsan.
-Ömm...persze. Vagyis... 3 körül jó?
Chrisszel megyek deszkázni a délután, azt meg már csak nem mondom le? Annyira hiányzik már az igazi, nem utcai, hanem rendes, deszkapályás deszkázás. Plusz Chrisszel is beszélni akartam. Főleg ha látta az újságokat. Jajj.
Harry elhadarta a címet, majd sietve elköszönt és letette.
Kifújtam a levegőt. Tehát. A legjobb barátnőm öriharit esküdött, összebarátkoztam egy világsztárral és délután vele meg az atomhíres bandájával találkozok. De előtte még elmegyek deszkázni a haverjaimmal. Na, mondja valaki, hogy könnyű, egyszerű életem van...

It can't be possible...

A korizásban alaposan kifáradtam és este hullafáradtan zuhantam be az ágyamba. Így azok a gondolatok, amiket eddig magam előtt is ügyesen titkoltam azt hittem csak reggel jönnek elő. De már az álmaimba is befurakodta magát az a keserű kis érzés, ami két napja kísért. Álmomban két angyal volt (akik mellesleg kísértetiesen hasonlítottak arra a két szöszire a kórházból) és arról győzködtek, hogy ne legyek bunkó és hogy kérjek bocsánatot. Hogy kitől, miért és mikor persze nem említették. De én tudtam, hogy Harryről beszélnek.
Na ez a probléma. Ez az ügy olyan befejezetlen. És nagyon kicsi az esélye, hogy valaha is befejeződik. Adott egy ismeretlen srác, akinek a korán és keresztnevén kívül semmit nem tudok. Alnak sem mondtam semmit, csak hogy egy hülye, figyelmetlen sofőr volt. Nevet nem említettem, mert még kinyomozza, hol lakik, felkeresi és megfenyegeti. Hiába néz ki úgy mint egy angyalka a göndör fürtjevel, ha azt akarja, hogy féljenek tőle, akkor azt eléri.
De vissza a témához! Vajon mennyi idő alatt sikerül végre kivernem a fejemből ezeket az idegesítő gondolatokat? Egyfolytában azon jár az agyam, hogy mi segíthetne rájönni arra, hogy mi volt ez az egész. Agyban már ezerszer végigpörgettem az egész beszélgetést, de nem jutottam előbbre. Pedig érzem, hogy kell lennie valami árulkodó dolognak.
Bár igazából, mit is akarok? Nem tudom. Lezárni az egészet? Vagy esetleg folytatni?

Három nap telt el a balesetem óta. Az utcák, amiken végigszáguldottam deszkámmal szinte úsztak a karácsonyi boldogságban. Karácsonyi dalok, fények és illatok. Komolyan mondom felfordul a gyomrom, ha nem érek hamarosan a főtérre.
Szaggatott farmert, tornacsukát, hosszú ujjú felsőt és vékony kabátot viseltem, és azon gondolkodtam, hogy hogy lehettem olyan hülye, hogy mínusz fokokban ilyen kis semmi ruhában vagyok. Felkészültem a hirtelen kanyarra, és arra gondoltam, hogy egy tic-tackal megoldom fordulást. Már mozdítottam a deszkámat, mikor a semmiből előkerült egy ember. Szépen nekiütköztem, a deszkám kirepült alólam, én pedig a földön terültem el. Az egész szituáció kísértetiesen hasonlított a Bieber-koncert estéjére.
-Úristen, annyira sajnálom!-mondtam miközben feltápászkodtam a nedves járdáról, és lesepertem havat a nadrágomról.
-Mostmár kvittek vagyunk-hallottam meg egy vidám hangot mögülem.
Egy hirtelen mozdulattal hátrafordultam és Harry vigyorgó fejével találtam szemben magam. Nem lehet. Ez is csak velem történhet...
-Nem. Ugyanis te kocsival ütöttél el engem, és én agyrázkódást szenvedtem, míg neked semmi bajod nem lett. Én ezt a helyzetet korántsem tudom ahhoz hasonlítani-mondtam fagyosan.
Harry kérlelőn rámnézett. Igaza van. Ha már én is elütöttem őt, akkor eláshatnánk a csatabárdot...
-Na jó, ha meghívlak egy kávéra, akkor kvittek leszünk?- mosolygott rám kedvesen.
-Igen- egyeztem bele végül.
Nem gondoltam volna, hogy egy kávé ilyen sokat számíthat, de az tagadhatatlan, hogy mire beértünk a kávézóba már ömlött belőlünk a szó.
-És hogy van Leena és Zita?-kérdeztem már szinte úgy, mintha két régi, közös barátunk, hogyléte felől érdeklődnék.
-Jól vannak. Bár szerintem ők mindig jól vannak.
-Mindig ennyit mosolyognak?-kérdeztem hitetlenkedve.
Elnevette magát.
-Többet.
-Amúgy ők honnan valósiak? Tudod az akcentusuk miatt...
-Finnországban laknak, de a szüneteket mindig velük töltik.
Figyelmemet ne kerülte el a többesszám, de Harry nem magyarázta el, én pedig nem kérdeztem rá.
Legalább 2 órán át beszélgettünk. Halál jófej a srác, egyetlen gyenge pontja a haja, de mindenkinek van valami bakija.
-És mióta deszkázol?- kérdezte, miután rendelt két újabb kávét. Megjegyzem ez már a negyedik volt mindkettőnknek.
-Mióta az eszemet tudom. Vagyis hát az első deszkámat az 5. szülinapomra kaptam, ha jól emlékszem. Azóta sem kaptam annál jobb ajándékot-mosolyodtam el.
Mindenről beszélgettünk. Bár a vezetéknevét, az iskoláját és egyéb személyes adatait továbbra sem tudtam, de elképesztő mennyiségű kösös kedvencet találtunk. Ahhoz képest, hogy egy tipikus szépfiú kinézete volt, hülyeségben és jófejségben utolérhetetlennek tűnt. Na jó, Chrisszel fej-fej mellett haladnak.
Az egész délutánt végigbeszéltük, majd 6 óra felé megszólalt a telefonja.
-Harry, mikor esel haza? Este bulizni mennénk a srácokkal. Héj, amúgy hol voltál egész délután? Azt hittük Leenával lógsz, de kiderült, hogy Zitával vásárolgattak, meglepő módon...
-Louis, most indulok. Egy jóbarátommal lógtam-kacsintott rám.
Elvigyorodtam. Elköszönt Louis-tól, majd telefonszámot cseréltünk. Felkapta a Jack Wills pulcsijának kapucniját (ő sincs túl téliesen öltözve), meg egy pilótaszemüveget (hogy azt minek, mikor tökre nem süt a nap), fizetett és sietve távozott. Én komótosan kimentem, majd lassan hazadeszkáztam. Otthon még dumáltam egy kicsit Allal telefonon, de a délutánról csak annyit mondtam, hogy 'egy barátommal lógtam'. Akkor még nem tudtam, hogy ez a fedősztori kevesebb, mint 12 óráig állja meg a helyét.

Spongyabob Forever

Szúrós szemmel méregettem Harryt, mire a szemüveges lány rám bámult. De továbbra is kedvesen mosolygott, csak talán hangyányival visszafogottabban. Hogy lehet valaki ennyire... optimista?

A kínos csendet az ajtó nyílása törte meg.
- Ms. Norance! Megjöttek az eredményei. Semmi komoly, enyhébb agyrázkódást szenvedett. Ha bent szeretne maradni egy éjszakára, akkor támogatom, de ne szükségszerű!
-Akkor mennék is! Azonnal!-vágtam közbe sietve.
Harry megkönnyebülve sóhajtott. Hogy mert semmi komolyabb bajom nincs, vagy mert nem kell még holnap is velem foglalkoznia, nem derült ki. De én személyszerint az utóbbira tippelek...
-Itt még írd alá!-nyomott a kezembe egy tollat és egy papírt.
Ráfirkantottam a nevem, a doktornő pedig sietve távozott. Újabb kínos csönd alakult ki, amit most a telefonom üvöltése mentett meg. Al volt az.
-Szia! Figyelj ne ijedj meg, kórházban vagyok, de semmi bajom. Ide tudsz jönni a lehető leggyorsabban a St. Vincent elé?-hadartam abban a reményben, hogy így hamarabb szabadulok.
De Al persze elkezdett sipákolni, és olyan kérdésekkel bombázni, mint például: Hol fáj?, Hány csontom tört el?.
-De amúgy mi történt?
Gonoszul Harryre meredtem és belevigyorogtam a mondatomba.
-Egy köcsög sofőr elütött...
Al még feltett pár hülye kérdést, majd szólt, hogy 10 perc múlva ott van, és letette.
A többiek kérdőn néztek rám.
-Én akkor megyek, sziasztok!-indultam el az ajtó felé, de fél úton visszapördültem. -Egyébként Gee voltam!
-Leena-szólalt meg Harry barátnője.
-Zita-mondta a másik is.
Bólintottam és magamban mondtam még egy sohaviszontnemlátásrát, majd vissza se nézve lerohantam az épület elé. Alexandra már ott toporgott a lépcsőn.
-Jól vagy?-kérdezte, miközben szorosan átölelt.
-Nagyjából. Csak hosszú volt az este!
-Annyira sajnálom, de először észre sem vettem, hogy nem vagy ott, annyira Justinra koncentráltam. Aztán meg azt hittem, hogy csak elmentél inni vagy ilyesmi vagy...Figyelsz te rám?!-lóbálta meg a kezét az arcom előtt.
Épp Harryt meg a két lányt néztem, ahogy tőlünk elég távol éppen a fiú kocsijába szállnak be.
-Öhmmm...ő ütött el-mutattam a távolodó kocsi után.
-Barom. Most is, hogy száguldozik?-csóválta rosszalóan a fejét Al.
Átöleltem és elindultunk hazafelé.
-És milyen volt a koncert?
Alnak ne is kellett több, fanatikus lelkesedéssel kezdett el beszámolni a koncert minden egyes kihagyott pillanatáról. Nem figyeltem arra, hogy mit mond, lelkes mondatai kellemes háttérzajjá módosultak, hogy a zavaros gondolataim és az enyhülő, tompa fejfájásom kerülhessenek előtérbe.


-Olyan csendes vagy mostanában!- jegyezte meg Chris halkan.
A konyhánkban üldögéltünk és sütit eszegettünk.
-Semmi bajom...
-Nem akarsz róla beszélni, értem.
Ránéztem. Kivételesen komolyan érdekelte, hogy mi bajom van.
-Nem erről van szó, csak...csak még én se tudom, hogy mi bajom van-motyogtam.
-A balesettel kapcsolatos?
Kényszeredetten elmosolyodtam.
-Talán-hazudtam.
Bár a talán az lehet igaz is. Tehát végülis nem hazudtam. Csak nem mondtam el, hogy miben vagyok teljes mértékben biztos.
-Ha kitaláltad, elmondod?
-El -mosolyogtam.
-Addig Spongyabob maraton?-vigyorodott el, én pedig győztesen a levegőbe bokszoltam.
Felkapott a hátára, meragadott két zacskó csokiskekszet és berohantunk a nappaliba.


Később csatlakozott hozzánk Al is, így már hárman röhögtünk az agyonnézett és agyonhallgatott poénokon.
-Nem megyünk el valahova?-vetette fel az ötletet Chris.
-Mi az, unod Spongyabobot?-gúnyolódtam.
-Így, hogy felzabáltuk a házban fellelhető összes csokit, cukrot, kekszet és jégkrémet, már nem annyira köt le. Nem megyünk el korizni?-vetette fel.
Allal gyorsan beleegyeztünk. Ő már unta magát, én pedig tökéletes felejtsük-el-a-balesetet programnak tartottam. Mert bármit hazudhatok Chrisnek, tudom, hogy az bajom. 

In the hospital

Tudom...egy picit elhanyagoltam a blogot. Bocsi, tényleg. De mostantól heti két rész lesz, nem tudom, mely napokon.
Ha követni szeretnél Twitteren ott @PunkDirectioner néven vagyok fenn, ki is szoktam írni, hogy ha van új rész :) Jó olvasást!
Legalább 5 percig ordítoztam. Hogy mit mondtam? Fogalmam sincs. De tényleg. Halványlila   gőzöm sincs arról, hogy miket vágtam szegény, göndör fejéhez. Ő behúzott nyakkal, türelmesen várta, hogy befejezzem, majd szó nélkül kinyitotta a kocsija ajtaját. Én a szememet forgatva beültem, mert a fejemben a fájdalom annyira erős volt, hogy már szinte vágytam a kórházba.

-          Amúgy Harry vagyok- villantott felém egy kisfiús mosolyt.

-          Amúgy Gee- morogtam és ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetés

Harry sem akaródzott beszélgetni, így egy kissé kínos, nyomott csendben ültük végig az utat. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, de én csak egy megvető fintort küldtem felé köszönet helyett. Lehet, hogy egy picit már túllőttem a célon, de abban a pillanatban jogosnak éreztem, hogy bunkó legyek vele.

-          Mi történt?- kérdezte egy fehér köpenyes fiatal nő.

-          Semmi…végül is csak úgy folyik a vér a fejemből- morogtam.

Harry bocsánatkérő pillantást küldött a doktornő felé, majd magyarázni kezdte, hogy miért ömlik a vér a fejemből.

Végül behívtak a vizsgálóba és bekötötték a fejem, de azt mondták csinálnak egy CT-t. Hogy az mi, ne kérdezzétek, nem tom.

A vizsgálat alatt Harry-vel egy szót sem szóltunk egymáshoz. Én haragudtam rá, ő haragudott rám. Én bunkó voltam vele, ő is bunkó volt velem. Egyszerű és kínos. Végül, aztán míg az eredményekre vártunk, megtörtem  a csendet.

-          Kávét?- nyögtem ki.

Megrázta a fejét, majd tovább bámult a semmibe. Én felálltam és elindultam az automata felé.

Kértem egy forró csokit, de a gép csak forró vizet adott.

Nem tudom, mi történt. Valószínűleg az egész napos gyötrelem hozta ki belőlem. Vagy késleltetett sokk. A szédülés olyan erővel tört rám, hogy a falhoz rogytam és a hideg csempének nyomtam a homlokom, hogy tisztuljon a világ. De nem tisztult…

-         -    Héj! Jól vagy? Gee…térj már magadhoz, basszus!- rázogatott valaki aggódva.

Kinyitottam a szemem és Harry ijedt arcát láttam meg magam előtt. Mikor meglátta, hogy felébredtem, kissé távolabb húzódott, mintha félne tőlem.

-          Nem harapok- küldtem felé egy bágyadt mosolyt.

-          Remélem is- nevetett fel végre.

Visszakísért a vizsgáló elé. Néha aggódva rám nézett, ezért úgy döntöttem, ha már eddig itt volt, akkor megnyugtatom, hogy semmi komolyabb bajom sincs. Így elkezdtünk beszélgetni.

-          Amúgy hány éves vagy?- kérdeztem kissé félve.

-          17…és háromnegyed. De te tényleg nem tudod, hogy ki vagyok?- nézett rám hülyén.

-          Nem…kéne?

Egoista mosoly terült szét a képén. Kísértetiesen hasonlított Chris arckifejezésére.

-          Londoni vagy. Körülbelül…16 éves? Hát igen. Tudnod kéne.

-          Azt kihagytad, hogy deszkás. Pedig általában ez sok mindent megmagyaráz.

Kérdőn rám nézett. Nem érti?

-          Azt ne mondd, hogy nem nézel le, mert deszkás vagyok. Mert ha igen, akkor rajtad kívül egyetlen olyan embert ismerek, aki nem deszkás és nem nézi le a deszkásokat. És ő a legjobb barátnőm.

-          Háát... fura lány létedre az … öhm… extrém öltözködésed- nyögte ki nehezen.

Végig tekintettem magamon. Asszem értem, hogy mire céloz.

-          Most pedig ki vagyok öltözve! Justin Bieber koncerten voltam!- vigyorogtam.

-          Ez most…WTF?? KOMOLYAN??- hüledezett.

-          Aha- röhögtem.

Nem bírta tovább és ő is röhögni kezdett. Ha nem lett volna tipikus szépfiú és nem ütött volna el, akkor talán még meg is tudtam volna kedvelni.

-          Na végre!- pattant fel röhögve Harry a helyéről és a folyosó vége felé indult.

Az ajtón két hosszú, nagyon világosszőke hajú, kék szemű lány lépett be, letörölhetetlen mosollyal az arcukon. Az egyik Harryhez lépett és gyors csók után körbenézett, mintha keresne valakit. Aztán a barátnője meglátott engem és odaráncigálta elém.

-          Szija! Te vagy a balesetes lány?- kérdezte kedvesen, fura akcentussal.

-          Ömm…

-          Nem szereti, ha beszélnek hozzá. Bunkó közeledésnek veszi- szót közbe kárörvendően Harry.

Meg tudnálak valaha kedvelni?? Halott vagy számomra Harry Akárkicsoda!