Az ébresztőórám csörgése puskalövésként hatott a reggeli csendben. Reggel 7 van. Tehát 3 óra múlva már a repülőn ülök. A takaróm alatt kellemes meleg volt, de fel kellett kelnem, így egy határozott mozdulattal löktem le magamról. Vettem egy gyors zuhanyt, majd előkaptam egy viszonylag tiszta fekete, V-kivágású pólót farmert, tornacsukát és egy vastag, szürke, kapucnis pulcsit. Az agyonfestett, agyonvasalt szőke hajamat óvatosan kifésültem, de a vége már nagyon töredezett volt. Ez egész hajamat szétkínoztam az évek során. Ez van.
Nem sminkeltem, hanem lerohantam az ebédlőbe, ahol már várt az anyám.
-Nem tudunk kivinni a reptérre, mert én is meg az apád is dolgozunk, Sharon pedig az egyetemen van, de itt van pénz taxira-mondtam miközben elővettem egy szelet kenyeret és beledobtam a pirítóba.
Csak bólintottam. Nem vártam, hogy könnyes búcsút veszünk egymástól a reptéren. Ez így van rendjén.
Ahogy befejeztem a reggelimet, felmentem a bőröndömért meg a táskámért a szobámba. Még egyszer utoljára körbenéztem. A falamon punk-rock bandák poszterei, képek Alról, Chrisszékről és különböző koncertjegyek, belépők, díjak a deszkásversenyekről voltak.
Jó volt itt laknom. Szerettem. De annyi minden történt mostanában, hogy úgy érzem felnőttem. És nem volt jó érzés. Nagyon nem.
Gyorsan elköszöntem a szüleimtől, majd fogtam egy taxit. Talán addig a pillanatig, amíg nem szállt fel a repülő, reménykedtem. Abban, hogy egyszer csak ott terem Louis vagy Harry és lerángat a gépről. Hogy ne menjek el. Tudom, hogy lehetetlen, mert mindketten azt hiszik, hogy a szüleimnél depizek. Harry valószínűleg el is megy a házhoz miután megkapta a levelemet és reménykedve lép be a szobámba. De ahogy meglátja, hogy elmentem, és mindent magam mögött hagytam, talán belenyugszik, hogy nekem is, neki is ez lesz a legjobb.
A gépen egy ideig néztem a felhők bolyhos formáit, majd lecsuktam a szemem és elaludtam...
*
A San Francisco-i reptéren óriási volt a tömeg és nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy valaha is megtalálom az évek óta nem látott nagynénémet és nagybátyámat.
Végül aztán egy Ajj már! kiáltással megálltam. De abban a pillanatban éles fájdalom hasított a hátamba.
-Hé!-kiáltottam fel, ugyanis valaki belémjött.
Egy szőke 17 körül fiú volt, jobb kezével a böröndjét húzta, a balban pedig egy gitárt tartott. Nagyon ismerős volt...
-Travis Neumann!-tört ki belőlem hirtelen.
Mosolyogva rámnézett.
-Ismerjük egymást?-nézett rám furcsállva.
-Ööö...nem, de te vagy az Emily's Army gitárosa!-nyögtem ki.
-Egy angol csaj ismerné az Emily's Armyt?-nézett rám kétkedve.
-Óriási rajongótok vagyok!-nevettem fel, mire büszkén elvigyorodott. -Amúgy meg honnan tudod,hogy angol vagyok?
- Tudod van valami, amit úgy hívnak akcentus- kacsintott rám, mire elnevettem magam. - Nincs kedved meginni valamit?
Nem sminkeltem, hanem lerohantam az ebédlőbe, ahol már várt az anyám.
-Nem tudunk kivinni a reptérre, mert én is meg az apád is dolgozunk, Sharon pedig az egyetemen van, de itt van pénz taxira-mondtam miközben elővettem egy szelet kenyeret és beledobtam a pirítóba.
Csak bólintottam. Nem vártam, hogy könnyes búcsút veszünk egymástól a reptéren. Ez így van rendjén.
Ahogy befejeztem a reggelimet, felmentem a bőröndömért meg a táskámért a szobámba. Még egyszer utoljára körbenéztem. A falamon punk-rock bandák poszterei, képek Alról, Chrisszékről és különböző koncertjegyek, belépők, díjak a deszkásversenyekről voltak.
Jó volt itt laknom. Szerettem. De annyi minden történt mostanában, hogy úgy érzem felnőttem. És nem volt jó érzés. Nagyon nem.
Gyorsan elköszöntem a szüleimtől, majd fogtam egy taxit. Talán addig a pillanatig, amíg nem szállt fel a repülő, reménykedtem. Abban, hogy egyszer csak ott terem Louis vagy Harry és lerángat a gépről. Hogy ne menjek el. Tudom, hogy lehetetlen, mert mindketten azt hiszik, hogy a szüleimnél depizek. Harry valószínűleg el is megy a házhoz miután megkapta a levelemet és reménykedve lép be a szobámba. De ahogy meglátja, hogy elmentem, és mindent magam mögött hagytam, talán belenyugszik, hogy nekem is, neki is ez lesz a legjobb.
A gépen egy ideig néztem a felhők bolyhos formáit, majd lecsuktam a szemem és elaludtam...
*
A San Francisco-i reptéren óriási volt a tömeg és nem sok reményt fűztem ahhoz, hogy valaha is megtalálom az évek óta nem látott nagynénémet és nagybátyámat.
Végül aztán egy Ajj már! kiáltással megálltam. De abban a pillanatban éles fájdalom hasított a hátamba.
-Hé!-kiáltottam fel, ugyanis valaki belémjött.
Egy szőke 17 körül fiú volt, jobb kezével a böröndjét húzta, a balban pedig egy gitárt tartott. Nagyon ismerős volt...
-Travis Neumann!-tört ki belőlem hirtelen.
Mosolyogva rámnézett.
-Ismerjük egymást?-nézett rám furcsállva.
-Ööö...nem, de te vagy az Emily's Army gitárosa!-nyögtem ki.
-Egy angol csaj ismerné az Emily's Armyt?-nézett rám kétkedve.
-Óriási rajongótok vagyok!-nevettem fel, mire büszkén elvigyorodott. -Amúgy meg honnan tudod,hogy angol vagyok?
- Tudod van valami, amit úgy hívnak akcentus- kacsintott rám, mire elnevettem magam. - Nincs kedved meginni valamit?
-Most épp a nagynénémet kéne megtalálnom, de nem tudom, hogy néz ki és hát...
-Kényszernyaralás?-húzta fel a szemöldökét.
-Olyasmi-nevettem fel.
Aztán megláttam egy Gee Norance táblát szorongató nőt.
-Azt hiszem megtaláltam őket-szomorodtam el.- Elhalaszthatjuk a...
Randit akartam mondani, de nem voltam benne, hogy tényleg az.
-A randit?-mosolygott.-Ha megadod a számodat, akkor felhívlak valamikor!
Bólintottam, majd a kezembe nyomta az iPhone-ját, én pedig beleírtam az új számom.
-Akkor majd hívlak!-vette fel a gitárját.
-Szia!-mondtam, majd odamentem nagynénémhez.
-Szia, Fanny néni!-nyomtam egy puszit az arcára.
-Te csak ne nénizz engem te csaj!-mosolygott.
Bírom Fannyt, mert egyáltalán nem olyan, mint a szüleim. Tök jófej.
A csomagjainat beraktuk a csomagtartóba, majd kitolatott. Travis épp egy pár fiúval pacsizott le, akik mögött ott állt egy sapkás, napszemüveges férfi. Uristen! De hisz az lehetetlen...
Fanny háza elég apró volt, de otthonos hangulatú. A szobám falai halványkékek voltak. A berendezés egy egyszerű ágyból, asztalból és egy nagy, puha, kék fotelből állt.
Leültem az ágyamra és benyomtam a laptopomat. Csinálok új twittert, facebookot, e-mailt. De előtte utoljára csekkolom a régieket.
Harry mindenhol üzent, de az utolsó tweetje, amit nem nekem küldött, volt a legelkeseredettebb.
"Szuper... Elvesztettem. Így már semmi sem lesz ugyanolyan."
Nem szabad válaszolnom. De annyira fájt, ahogy láttam magam előtt a kétségbeesett arcát. Meg akartam vígasztalni. De nem lehet.
Nagyon fájt Louis elvesztése. De a legjobban mégis két dolog fájt. Hogy Lou-t nem csak elvesztettem, hanem csalódtam benne. És hogy elvesztettem a másik felemet. A legjobb barátomat, azt a göndör hajú, pimaszt, aki mindig ott volt velem.
-Kényszernyaralás?-húzta fel a szemöldökét.
-Olyasmi-nevettem fel.
Aztán megláttam egy Gee Norance táblát szorongató nőt.
-Azt hiszem megtaláltam őket-szomorodtam el.- Elhalaszthatjuk a...
Randit akartam mondani, de nem voltam benne, hogy tényleg az.
-A randit?-mosolygott.-Ha megadod a számodat, akkor felhívlak valamikor!
Bólintottam, majd a kezembe nyomta az iPhone-ját, én pedig beleírtam az új számom.
-Akkor majd hívlak!-vette fel a gitárját.
-Szia!-mondtam, majd odamentem nagynénémhez.
-Szia, Fanny néni!-nyomtam egy puszit az arcára.
-Te csak ne nénizz engem te csaj!-mosolygott.
Bírom Fannyt, mert egyáltalán nem olyan, mint a szüleim. Tök jófej.
A csomagjainat beraktuk a csomagtartóba, majd kitolatott. Travis épp egy pár fiúval pacsizott le, akik mögött ott állt egy sapkás, napszemüveges férfi. Uristen! De hisz az lehetetlen...
Fanny háza elég apró volt, de otthonos hangulatú. A szobám falai halványkékek voltak. A berendezés egy egyszerű ágyból, asztalból és egy nagy, puha, kék fotelből állt.
Leültem az ágyamra és benyomtam a laptopomat. Csinálok új twittert, facebookot, e-mailt. De előtte utoljára csekkolom a régieket.
Harry mindenhol üzent, de az utolsó tweetje, amit nem nekem küldött, volt a legelkeseredettebb.
"Szuper... Elvesztettem. Így már semmi sem lesz ugyanolyan."
Nem szabad válaszolnom. De annyira fájt, ahogy láttam magam előtt a kétségbeesett arcát. Meg akartam vígasztalni. De nem lehet.
Nagyon fájt Louis elvesztése. De a legjobban mégis két dolog fájt. Hogy Lou-t nem csak elvesztettem, hanem csalódtam benne. És hogy elvesztettem a másik felemet. A legjobb barátomat, azt a göndör hajú, pimaszt, aki mindig ott volt velem.