2012. január 6., péntek

Unexpected

 -De hova megyünk?-kérdezte hatvanadjára Leena.
-Aki kíváncsi hamar megöregszik-válaszolta hatvanadjára is Harry.
Harry kocsijában ültünk (ő, Leena és én), míg a másik kocsival jött Zita, Liam, Niall és Louis. Al és Zayn azt hiszem Zayn családjához mentek. Vagyis biztos vagyok benne, ugyanis Alexandra hajnali kettőkor totál idegesen felhívott, hogy azonnal menjek át hozzá, mert baj van. Én persze fejvesztve átrohantam, erre kiderült, hogy azért kellett átmennem, mert nem tudott ruhát választani. Nagy szerencséjére visszafogtam magam, de legszívesebben úgy leordítottam volna a fejét, hogy...hogy csak na. 
-Álmos vagy, manó?-kérdezte a visszapillantó tükörbe nézve Fürtöske.
Miközben elmeséltem az esti 'kiruccanásomat', Harry fekete BMW-je már a rakpartra kanyarodott le. Vajon hova megyünk?
-Hát Al és Zayn sajnálhatják, hogy nem jöttek-mondta Harry, miután kiröhögte magát.
-Hova?-kezdte újra a faggatózást Leena.
-Ide-állította le a motort Harry. -Ezeket kössétek a szemetekre.
Egy-egy kendőt nyújtott felénk. Én gyorsan lecsaptam a feketére, mert csak nem fogok egy RÓZSASZÍN sállal a fejem mászkálni, ugye?
-Harry, így nem tudunk kiszállni-mondta nevetve Leena.
Gyorsan kisegített minket, majd az autó mellett állva egy kéz érintését éreztem a vállamon.
-Nyugi, vigyázok rád-mondta Louis.
Nem tehetek róla, de automatikusan libabőrös lettem a közelségétől. Nem lesz ennek jó vége...
Egyszer-kétszer majdnem elestem, de Lou még időben elkapott.
-Az most vonat vagy mi volt?-célzott Leena egy az előbb hallott dudálásra.
-Vedd le a kendőt és nézd meg!-hallottam Liam hangján, hogy nagyon vigyorog.
Mindhárman egyszerre kaptuk le a sálat a fejünkről, körbenéztünk és..
-Ez...-kezdte Leena.
-Egy...-folytatta Zita.
-Hajó?-fejeztem be leesett állal.
-Kirándulni megyünk! Beszállás hölgyek!-nyitotta ki az ajtót nevetve Harry matrózsapkával a fején.
-Nekem kell olyan sapka!-sikítottam fel.
Erre mindenki felröhögött, majd Harry a fejembe nyomta a sapiját, én pedig büszkén léptem a fedélzetre.
-Ez, de tök jó!-mondta egyszerre Leena és Zita, mikor körbenéztünk.
Először megnéztük az egész hajót, majd mikor már elindultunk, akkor letelepedtünk a hajó orránál.
Egy ideig beszélgettünk, viccelődtünk, aztán hirtelen sikítás hallatszott. Niall egy hirtelen mozdulatával meglökte Zitát, aki elvesztette az egyensúlyát, majd Leenát magával rántva beleesett a vízbe. Mindenki ledermedt, kivéve Harry és Liam, akik lerúgták magukról a cipőt és utánuk ugrottak.
Szerencsére nem mentünk gyorsan, és a víz is közel volt hozzánk így nem estek nagyot. A korláthoz lapulva figyeltük, ahogy köhögve előbukkan a két szöszi, majd a két fiúba kapaszkodva lassan elevickélnek a hajó oldalán lévő létrához. Először a két lány mászott fel erősen zihálva, majd a két fiú, mindketten nagyon ijedten. Mindegyikőjük ruhájából ömlött a víz, és villogó szemmel meredtek Niallra. Ő erre odarohant hozzájuk.
-Úristen, annyira sajnálom. Én csak...-kezdte a bocsánatkérést, de Harry félbeszakította. 
-Liam?
Liam bólintott, majd a két fiú megragadta Niallt és nevetve behajították a vízbe.
Mire kijött a vízből, már az ő ruhájából is ömlött a víz.
-Asszem keresek valami takarót nektek. Lou?-álltam fel nevetve, majd a másik száraz emberre néztem.
-Oké-állt fel ő is, majd elindultunk a kabinok felé.
Egy ideig halkan lépdeltünk, majd elkezdtünk beszélgetni.
-Azért ilyen béna társaságot is rég láttam már-jegyeztem meg.
-Veled az élen, mi?-gonoszkodott Lou.
-Csak utánad-mondtam nagyvonalúan.
-Ha száraz akarsz maradni, akkor ne mondj ilyeneket-szólalt meg vészjóslóan.
Gyorsan beszaladtam egy kis fülkébe, ahol szerencsére még pár pokróc is volt.
-Szóval itt bújkálsz-mondta halkan, majd becsukta maga mögött az ajtót.
-Találtam takarót-mondtam büszkén.
-Ügyi vagy. Akkor aludjunk-feküdt rá az egyik takaróra, a másikat meg már éppen magára akarta teríteni.
-Lou, ne csináld máár-nyúltam a kezében lévő pokrócért.
Kicsit rángattuk, majd hirtelen elengedte, mire én elvesztettem az egyensúlyom. De nem a földön landoltam, hanem egyenesen Louis-n. Ajjaj...

5 megjegyzés:

  1. Jujjj, ez a 2. kedvenc részem, néhány másikkal holtversenyben!!! :D Várom a kövit :D ♥

    VálaszTörlés
  2. köszönöm, nagyon édes vagy :') igazából már azt hittem, hogy kihaltak az olvasóim, de ezek szerint nem <3

    VálaszTörlés
  3. én minden nap megnézem h van-e új rész, mert igaz h ismerem az egész sztorit, de olyan jó újraolvasni :D ♥

    VálaszTörlés
  4. Hát üdvözlöm magam a blogon:) csak most találtalak meg:S tudjátok milyen nehéz ilyen jó blogot találni?? készvagyok hogy csak most találtam meg-.-:( amugy lényegre térve:)
    IMÁDOM♥♥♥ BORZALMASAN JÓÓÓ♥♥ LOUU*-*♥ nagyon jol írsz:) nagyon-nagyon-nagyon-nagyon.....sb:D várom a következőt♥♥
    milliónyi puszi:)♥♥♥

    VálaszTörlés
  5. úristen *-* ne tudjátok meg mit le műveltem mikor megláttam a komikat és az olvasók számát :D itt ugráltam meg minden...szóval imádlak titeket és amiért ilyen cukorborsók vagytok, ezért ma kaptok két részt azonnal, ahogy a gépemhez jutok (8-9 felé) :)
    imádlak titeket! xoxo

    VálaszTörlés