I could only see him

Kicsengettek az utolsó óráról. Zavarodott arccal raktam el a matekfüzetem, ugyanis egy szót sem értettem az egész órából. Miért kell ilyen bonyolultnak lennie?
-Mit csinálsz délután?-kérdeztem Alt, miközben hazafelé sétáltunk egy-egy kávéval a kezünkben.
-Hát...a fiúk hívtak, hogy nézzek át, nincs semmi dolguk most, csak lazulnak-mondta félénken, mint aki nem tudja, hogy túléli-e a reakciómat, ha meghallom, amit mond.
-Oké! Hát én asszem lemegyek a főtérre-néztem elgondolkodva a kavargó faleveleket. November van.
-Holnap lesz a karácsonyi vásár! Nincs kedved eljönni velem?
-De!-mosolyogtam felé, miközben a gyomrom összeszorult.
Karácsony...annyi emlék jön elő. Bieber-koncert, kórház, karácsonyi parti, szilveszteri buli...
Gyorsan átöltöztem. Novemberhez képest elég meleg van, így tornacipő, csőnaci (két oldalán nadrágtartó lóg le), póló és Jack Wills pulcsi mellett döntöttem.
A főtéren rengeteg ember volt. A holnap kezdődő karácsonyi vásárhoz már kirakták a bódékat, az óriási karácsonyfa feldíszítve állt a tér közepén és még a bokrokról is csillogó, égősorok lógtak le. Azért...egész szép ez a karácsonyi készülődés.
Aztán megláttam, akik miatt most itt vagyok. Nagy levegőt vettem és odasétáltam melléjuk.
-Sziasztok!-köszönten hangosan. A hangom egész magabiztosan csengett.
-Szia! Öhmm...baszki...Gee?-nézett rám leesett állal Chris.
Felállt a helyéről és elém sétált. Valószínűleg nőtt, már magasabb lehet, mint 2 méter.
-Gee! Úristen!-felkapott a földről és megpörgetett a levegőben.- Gee!
Felnevettem. És hónapok óta ez volt az első őszinte nevetésem. Végre boldog voltam. Nem teljesen, de boldog.
-Chris!-szorongattam meg alaposan, mire ő egy mozdulattal felhajított a nyakába.
-Hiányoztál, pacim!-nevettem a fülébe.
-Paci, mi? Ezt visszakapod Gee Norance!
Elkezdett velem fel-alá rohangálni a főtéren. Sikítozva kapaszkodtam bele, majd végül nevetve ledobott a földre.
-Na mizujs, Gee?-nézett rám kérdőn Chris.
-Semmi különös-mosolyogtam rá.
Ez van. Ha Harryvel lennék most, akkor őszintén beszélgetnénk, de Chrisszel egy pillanatra el tudom felejteni, hogy mi a baj, és képes vagyok a nevetésre. De melyik a jobb?
-Hazamegyek-álltam fel körülbelül két óra múlva.
-De hisz csak most jöttél!-nézett rám nagy szemekkel Chris.
-Nyugi, látjuk még egymást!-kacsintottam rá.
Gyorsan elköszöntem tőlük, majd elsétáltam Alhoz. Kiültem a tetőre és megcsináltam a házimat, majd lementem a konyhába, és úgy döntöttem, hogy sütök valamit Alnak, mire hazaér.
A muffinok már a sütőben voltak, mikor furcsa zajt hallottam meg...
Al szemszöge:
-Egy pillanatot tudnátok várni idekint?-néztem aggódva az 5 fiúra.
Zayn kivételével értetlenül bólintottak. Gyorsan bementem a házba. Anya már megint égve hagyta a lámpát a konyhában? Na mindegy, majd lekapcsolom később, most Gee szobáját csekkolom. Elméletileg még a főtéren van, de jobb félni, mint megijedni.
A szobája üres. Huhh.
-Gyertek!-nyitottam ki az ajtót a fiúknak.
-Na, elrejtetted a holttestet?-dobta le magát a kanapéra Harry.
-Haha-néztem rá szúrós szemekkel, mikor kinyílt a konyha ajtaja... és Gee jött ki rajta!
Gee szemszöge:
Ez nem lehet igaz! Az első, amit megláttam, az Al volt, aztán Niall, Liam, Zayn...Harry és...és...Louis.
Csak néztem rájuk, ők meg csak bámultak engem. Nem tudtam, hogy mit csináljak.
-Gee?-futott hozzám Harry, és miután megbizonyosodott arról, hogy én vagyok, szorosan megölelt.
-Sziasztok!-nyögtem ki.
Harry göndör fürtjein keresztül is csak egy arcot láttam. Nem bírtam levenni a tekintetemet Róla. Tágra nyílt szemmel bámult rám.
Abban a pillanatban lélegezni sem mertem. Csak néztem Rá.

London...eső, szél és a hajam még mindig tart

És a visszaszámlálás elkezdődött! Még négy rész és az epilógus van hátra. Ne maradjatok csendbe, mondjátok el a véleményeteket! Bori xoxo
3 hónappal később:
Zavartan túrtam bele a hajamba.
-Ennyire rossz lett?-kezdtem kétségbeesni.
-Dehogy! Ne érts félre! Baromi jó, csak... hmm... picit drasztikus változás-mondta Al és óvatosan hozzáért a tincseimhez.
Elmosolyodott, majd szorosan magához ölelt. Hiába vagyok itt már 2 hete, még mindig aggódik.
-Elmegyek Zaynnel vacsizni, este jövök, oké?
-Persze, érezd jól magad-mondtam mosolyogva, majd egy kissé elbizonytalanodtam.
-Ők...szóval...
-Nem tudják, hogy itt vagy-nézett a szemembe.
Bólintottam, és megpróbáltam érzelemmentes maradni. Valamennyire sikerült.
Elköszöntem Altól, majd felmentem a tetőre és megcsináltam a házimat. Igen, én és a házi már nem két külön fogalom. Miután befejeztem, levettem a cipőm és miközben ábrándozva turkáltam rövid tincseimet, London fényeit bámultam.
Kíváncsiak vagytok, hogy mi történt 3 hosszú hónapig? Nem akarok róla beszélni. Ugyanis életem egyik legkeményebb időszaka volt. De túl vagyok rajta. Leszoktam.
Az elvonó ideje alatt egy cél lebegett a szemem előtt. Új életet kezdeni és megmutatni, hogy képes vagyok abbahagyni a nyafogást és túllépni a dolgokon. Meg akartam mutatni, hogy elég erős vagyok mindehhez. Nem a világnak, hanem magamnak.
Szóval leszoktam. Nehéz volt, de megcsináltam. És erről többet ne is beszéljünk.
És hogy hogyan kezdek új életet? Ennek érdekében már lépéseket is tettem. Az első, hogy Alhoz költöztem. Mert nem akarok még több fájdalmat okozni a szüleimnek. A második, hogy visszamentem a suliba és rendesen tanulok, hogy ne csesszem el az életem. Újra. A harmadik pedig...nehéz kimondani ezt nekem, pont nekem, aki mindig annyira büszke volt a deszkásságára. Szóval...stílust váltottam. 3 hónap alatt kellően lenőtt a hajam ahhoz, hogy rövidre vágva, az egész barna legyen. Szóval most rövid.
Mióta normálisan eszek már nem nézek ki úgy, mint egy anorexiás, de még mindig elég vékony vagyok ahhoz, hogy Al minden reggel szörnyülködjön egy sort. Nem sminkelem magam, a hajamat pedig csak felzselézem minden nap. Vasaló nuku.
Ezenkívül kidobáltam az összes cuccomat. És újakat vettem. Most egy fehér pólót, fakó farmert és egy egyszerű tornacipőt viselek. Semmi halálfejes cucc. Durván átalakultam.
Belőlem elég is ennyi. Esetleg tudni akarjátok, hogy mi lett BJ-vel és a többiekkel. Travis felhívott az elvonó alatt. Kicsit kínos beszélgetés volt, de végül megbeszéltük, hogy én nem utálom őt és ő sem engem. Hát. Ari.
Billie Joe viszont az életem része maradt. Segített nekem átlendülni a legnehezebb időszakokon. Ő volt a saját szuperhősöm.
Tehát. Új életet kezdtem. Londonban. Alnál. Aki még mindig Zayn barátnője. Ajjaj.
Koromsötét van, Al hamarosan hazaér. Felálltam, felvettem a cipőmet és lesétáltam a nappaliba. A konyhában öntöttem magamnak egy pohár narancslevet, majd mivel nem voltam álmos, úgy döntöttem, hogy nem alszok még, hanem sétálok egyet. Felvettem egy szürke pulcsit, majd kinyitottam az ajtót, ahol...
Zayn és Al smároltak. Tőlem fél méterre.

*

Esélyem sem volt becsukni az ajtót. Ijedten hátráltam egy lépést, miközben Al és Zayn lecuppantak egymásról.
-Öhmm...bocsi-motyogtam lehajtott fejjel.
-Gee?-nyögte ki leesett állal Zayn.
Tátott szájjal bámult. Oké, rég látott meg minden, meg elég zűrösen váltunk el, de azért ennyire nem kellene bámulnia. Aztán leesett. Csöppet megváltoztam.
-Huhh...máshogy nézel ki.
-Más is vagyok-néztem a szemébe.
Nem kellett kimondanom a szavakat, mindent értett.
-Menjünk be!-mondta zavart tekintettel Al.
Leültünk a nappaliba, majd kínos csendben pislogtunk egymás felé.
-És mióta vagy itt?-kérdezte fojtott hangon.
-Öhmm..háro...két hete-inkább ne említsük az elvonót.
-Dehát három hónapja vagy Londonban, Gee!-mondta naivan Al.
-Akkor most mióta vagy itt?-ráncolta a homlokát Zayn.
-Két hete-mondtam abban a pillanatban, amikor Al is válaszolt:
-Három hónapja.
Zayn idegesen felnevetett.
-Jó oké. Tényleg három hónapja vagyok Londonban-ismertem be kelletlenül.-De ha lehetne, akk maradjunk a két hetes verziónál ha kérdezik, oké?
-Miért, hol voltál? Börtönben?-nevetett fel.
-Elvonón-tört ki belőlem.
Zayn azonnal elhallgatott, és tágra nyílt szemekkel Alra nézett egy olyan, tipikus Igaz ez? pillantással.
-Figyelj Zayn! Lehetne, hogy nem mondod el a fiúknak, hogy itt vagyok?-néztem rá kétségbeesve.
-Biztos, hogy ezt akarod? Mert hidd el, Louis...
-Ki ne mondd még egyszer azt a nevet!-csattantam fel talán kicsit túl hevesen.
-Gee! Tudom, hogy egy idióta és hogy mekkorát csalódtál benne, de megbánta! Te meg túldramatizálod a helyzetet!-emelte fel ő is a hangját.
-Túldramatizálom? Zayn Malik! Tudod, hogy miatta kellett átélnem mindezt?-rikácsoltam.
-Ezt még te sem hiszed el!-pattant fel a kanapéről.
-Gyógyszerfüggő lettem miatta!
-Ez nem az ő hibája! Te döntessz az életedről, basszameg!-túrt bele idegesen a hajába.
-Tönkretett!-sírtam el magamat.
-Meg sem érdemled!-közölte hidegen.
Erre még keservesebben kezdtem el sírni, mire valaki átölelt. Al.
-Menj el, Zayn!-közölte határozottan Alexandra, de a hangjában nagyon sok ki nem mondott szó volt.
Zayn ledöbbenve állt, és kitágult orrlyukakkal nézte Alt, aki szorosan ölelt.
-Rendben!-közölte sértetten.
Kisétált a házból és hangosan bevágta az ajtót. Al egy pillanatra ledermedt, majd tovább simogatta a hátamat és megnyugtató szavakat motyogott a fülembe.
-Sajná-sajnálom-nyögtem ki, mikor abbahagytam a zokogást.
-Jól vagy?-tolt el egy kissé magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Miért nem Zaynnel vagy? Ő mindig melletted volt, bezzeg én...-be sem tudtam fejezni a mondatot, mert újra rámtört a sírógörcs.
-Te vagy a legjobb barátom. És te rosszabb passzban vagy, mint Zayn-mondta magától értetődő hangon.
Szomorúan elmosolyodtam.
-Mivel fogom én ezt meghálálni?-nevettem fel halkan.
-Azzal, hogy boldog leszel-nézett rám komolyan.
-Megpróbálom.
Szereztünk egy-egy bögre forrócsokit magunknak, majd leültünk a nappaliba.
-Ugye nem mondja el nekik?-tettem fel a kérdést félve.
-Nem hiszem. De egyébként...szóval mi lenne...ha megtudnák? Miért nem akarod?-nézett rám félve.
-Mert...én...Szóval. Új életet akarok kezdeni. És ők a régire emlékeztetnek. Ahhoz tartoznak-próbáltam szavakba önteni azokat az ellentétes, kavargó érzelmeket, amiken már hetek óta rágódtam.
-De...én is ahhoz tartozok. Gee, nem tudsz elmenekülni! Nem vagy képes teljesen elzárni magad a múlttól!
Lassan az ajkamhoz emeltem a forró bögrét és automatikusan nagyot kortyoltam belőle. Természetesen égette a torkomat, de abban a pillanatban jobban érdekelt, az amit Al mondott. Igaza volt.
-Ne...ne mondd el nekik!-mondogattam továbbra is kétségbeesetten.
Al csak rámnézett, mint aki meg akarja fejteni az arcom összes rendülését, de aztán úgy döntött, hogy hanyagolja a témát.
Elmostam a bögrémet, majd gyorsan megfürödtem és benyomtam a laptopom. Csekkoltam a Twitterem, és már épp mentem volna aludni, mikor a szemem megakadt a trendeken. #wewanttheoldlouisback Na ez érdekes. Rákattintottam. Özönleni kezdtek a tweetek, mindenki siránkozott, hogy vajon mi történt. Ahogy azt a directionerek kétségbeesett tweetjeiből levettem, Louis teljesen megváltozott. Nem az a hülyéskedő, folyamatosan poénkodó, vigyorgó hülyegyerek, hanem egy rosszkedvű, életunt fiú, aki a zenélésre úgy tekintett, mint ha az egy kötelező dolog lenne.
Mi történt veled, Lou? Mi történt velünk? Megnyitottam egy videót.
Lou...Lou...
Remegtem. Néztem azt a fiút, akiért mindenemet odaadnám. Figyelmen kívül hagyta az órák óta várakozó rajongókat, sőt mikor az egyikük egy képet és tollat tartott elé durván ellökte a lány kezét.
Hirtelen lecsaptam a laptopom fedelét és hátradőltem az ágyon. Egy kispárnát szorítottam a mellkasomhoz, mert úgy éreztem, hogy a szívem kitörik a bordáim közül.
Képtelen vagyok elengedni.

You live, sweetheart, don't you?

Ez talán már a mennyország. Igen. Annak kell lennie. Ez a halk búgás, tompa tudat...Biztos az!
De várjunk! Hogy hogy nem a pokol? Hisz valljuk be őszintén, eléggé kifogásolható életet éltem. Szóval akkor hol vagyok? Valamin fekszek. Azt érzem. És ez a valami puha. Ebben biztos vagyok. Ágy lenne? De hogy kerültem egy ágyba? Az utolsó emlékem, hogy a földön fekszem és egyre tompábban érzékelem a külvilágot. A halál előtti utolsó percek.
De akárhogy is nézem, nem haltam meg. De akkor mi a fene történt?
Kinyitottam a szemem. Kórház. Azt rögtön vágtam, hogy kórházban vagyok. És, hogy az eddigi elmélkedésem alatt nem tűnt fel, hogy milyen szarul érzem magam. Mint, aki kómából ébredt.
-Na, élsz kiscsillag?-hallottam egy mély hangot mellőlem.
Akaratlanul megborzongtam és lassan felé fordultam. Az a csillogó, zöld szempár, amit annyira imádok, most tele volt aggodalommal. A drámázás mindig erős oldalam volt. Komolyan. Sajnáltatom magam, hogy jaj, jaj, az élet, hogy kicseszett velem, hogy én csak egy ártatlan áldozat vagyok. Ja. Ártatlan. Mert ugyebár én nem tehetek arról, hogy minden összedőlt körülöttem. Hogy is lehetnék én a hibás? Hát elárulok valami, de jól figyeljetek, mert többször nem akarom kimondani. Én vagyok a hibás. Mindenki a saját életéért felel. Nem máséért. De én ahelyett, hogy megpróbáltam volna rendbe hozni a dolgokat, inkább még egyet rúgtam azokba, akik valamennyire szerettek és törődtek velem. Hát igen. Drámakirálynő vagyok. És most még jobban utálom magam.
-Sajnálom-motyogtam és nem néztem rá. A takarómat markolásztam görcsösen.
Mikor az ujjaim már elfehéredtek, Billie Joe óvatosan lefejtette őket a takarómról.
-Miért tetted ezt, Gee?-nézett rám szomorúan.-Travis miatt?
A torkom összeszorult.
-Is-nyögtem ki.
BJ nem firtatta tovább a témát, csak nézett rám nagy, gondterhelt szemekkel. Egy ideig csak meredtem a semmibe, majd megtörtem a nyomasztó csendet.
-Hogy kerültem ide?
-Úgy, hogy megakartad ölni magadat-közölte gúnyos-szomorú hangon BJ.
-Nem. Úgy értem, hogy kerültem be a kórházba?
-Miután megtudtam, hogy Travisszel szakítottatok, elmentem a nagynénéd házához. Kopogtam, csengettem, és miután nem jött válasz, bementem. És te...ott feküdtél ájultan, alig lélegezve. Berohantan veled a kórházba és itt kimosták a gyomrod-beszéd közben megmarkolta a haját.
Nem bírtam megszólalni. Képtelen voltam felfogni a dolgokat.
-Miért nem mondtad el?-csattant fel hirtelen BJ.
-Mit?-néztem rá zavarodottan. Tényleg nem értettem miről beszél.
-Hogy gyógyszerfüggővé váltál!-túrt bele a hajába idegesen.
Halkan felnevettem. Egyáltalán nem volt vidám a hangom.
-Nem éreztem magam annak. És most sem érzem magam annak.
-Gee! Hiába tagadod!-emelte fel fél karját.
-Mit tagadok?-a hangom egyre feszültebbé vált.
-Problémáid vannak!-közölte határozottan.
-És?-néztem rá lenézően, de gúnyos vigyorom fintorrá változott. Rosszul voltam. Pocsékul. És egyedül a fájdalomcsillapítókra vágytam.
-Hagyjuk, Gee! A géped holnap indul Londonba!-állt fel és az ajtó felé indult.
Köpni-nyelni nem tudtam, egy pillanatig a fájdalmamat is elfelejtettem. Sajnos, csak egy pillanatig.
-Mi van?-tört ki végül belőlem.
Halványan elmosolyodott, a kezét a kilincsen pihentette, és vissza sem fordulva, halkan válaszolt.
-Elvonóra mész Londonba. Leszoksz. És új életet kezdesz. Megértetted?
Nem válaszoltam, csak egy hosszú másodperc múlva lassan bólintottam. Ő biccentett egyet, majd kiment a kórteremből.
Az ajkamba harapva próbáltam elviselni a fájdalmat. Hosszú, kemény hónapok elé nézek. De meg akarok változni. Leértem a gödör legaljára. És ki fogok mászni belőle.
A fejemet az óriási, kék párnába ejtettem. Fájt mindenhol. De mint, ahogy azt már említettem, az életemért én vagyok a felelős. És igen. Volt, akinek nagy szerepe volt abban, hogy tönkremenjek. Hogy szétcsússzak lelkileg. Fizikailag. Érzelmileg. De hagytam. Bíztam az emberekben. És csalódtam bennük. Igen. A régi életemet valószínűleg jobban élveztem, mint az újat fogom. Mennyivel szebb is volt naivan a legjobbat feltételezni az emberekről. Hogy ők is jót akarnak nekem.
Az új Gee Norance más lesz.

Everything has an end

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre, hidegre, melegre  ;) Jó olvasást, xoxo

Megint egy ugyanolyan nap. Kezdem unni.
Nyöszörögve keltem ki. Magamba erőltettem egy negyed pirítóst, de hányingerem lett tőle. Szuper. Megmostam a fogam és az arcom. Egyre rosszabbul nézek ki. A kezemet megtámasztottam a mosdókagyló peremén és belebámultam a túl tiszta tükörbe. Az arcom beesett volt, a bőröm szárazon feszült a kiálló arccsontomra. A hajam borzasztó állapotban volt, mintha elsorvadt volna az egész. Lassan kezdtem úgy érezni magam, mint egy rossz anorexiás ribanc. És a fejfájásom meg a tompa nyomás egyre erősebb. Most is egy kis marék fájdalomcsillapítóvap kezdtem a napot. Kicsit jobb. Elszívtam egy cigit, a csikket egyszerűen kipöcköltem az ablakon. Sokkal jobb. Sminkeltem és óriási napszemüveget vettem fel. Mostmár jól is nézek ki. Fantasztikus.

Már éppen indultam ki a fürdőszobából, mikor éreztem, hogy a világ megint megfordul velem, és a következő pillanatban már a wc fölé hajolva köszöntöttem újra a reggelimet. Szédelegve felálltam, majd megmostam a  kezem és kimentem a nappaliba.
-Fanny, elmentem!-kiáltottam.
-Reggeliztél?
-Igen-hazudtam.
Ahogy becsuktam az ajtót magam mögött hirtelen elhomályosult minden. Ne már! Mostanában egyfolytában rám jön ez a fura roham. Pár másodperc az egész, de olyan idegesítő. Amikor kitisztult a látásom, letöröltem a verejtéket a homlokomról. A mozdulattal lejött az alapozóm is. Szuper.
-Sziasztok!-kiabáltam be a fiúknak.
-Szia!-jött oda hozzám Travis és megcsókolt.
Elszakítottam az ajkaimat az övéitől és kissé eltoltam magam tőle.
-Jól van, én is szeretlek!-dühöngtem egy kicsit.
-Basszus Gee! Mi a franc bajod van?-nézett rám megütközve Trav.
-Semmi bajom nincs!-csattantam fel.-Csak nem értem miért lógsz egyfolytában a nyakamon!
A szemei elkerekedtek.
-Te nem vagy normális! Hetek óta leszarsz, kurvára nem érdekel, hogy mi van velem, pedig elméletileg, hangsúlyozom elméletileg a barátod vagyok!- kiabálta.
-Igenis érdekelt, hogy mi van veled!-kezdtem sértetten és érvek után kutattam. De nem találtam.
-Jól van, Gee! Nekem ebből elegem van!
-Menekülsz?-próbálkoztam leplezett kétségbeeséssel.
-Igen. Menekülök egy elrontott kapcsolatból-mondta hidegen.
-Te most szakítasz velem?-csúszott a hangom egy oktávval magasabbra és már meg sem próbáltam leplezni a kétségbeesésem.
-Látom átlátod a helyzetet!-gúnyolódott.
-Akkor szia!-mondtam nemtörődöm stílusban.
-Csáó!-röhögött fel sértetten és engem megkerülve kiment az ajtón.
A dolog csak most ért el igazán a tudatomig. Szakítottunk. Vége.
Megpördültem a sarkamon és mérges léptekkel haza indultam.
Fűtött az ideg. Fanny nem volt otthon, sőt ha jól emlékszem holnap estig haza sem jön valami konferencia miatt. Tehát egyedül vagyok.
Leültem az ágyamra. Az egyik pillanatban még majd szétfeszített az ideg, most pedig... sírok. A könnyek megállíthatatlanul folytak az arcomon. Ez most nem olyan volt, mint amikor a szüleim megmondták, hogy mehetek, ahova akarok. Se nem olyan, mint amikor Louis szakított velem. Hisz mindkét esetben volt megoldásom. Nem is egy. Több. De most...
Hörögve levegőt vettem. A sminkem szétfolyt az arcomon. Az egész testem remegett. És újra feltámadt a fejfájásom és az a hátborzongató, tompa nyomás. De erősebben, mint bármikor. Négykézláb másztam el az eldobott táskámig és idegbetegen téptem fel a fájdalomcsillapítós üveget. Nagyjából 10 szem volt benne. Az ajkaim kissé elnyíltak. Nem is lenne rossz ötlet!
Bevettem a gyógyszereket, majd levánszorogtam a konyhába és kivágtam a hűtőajtót. Megragadtam a legközelebbi borosüveget és gondolkodás nélkül meghúztam.
Elmosolyodtam. A vidámság szétáradt a testemben. Az ujjam végétől a lábujjam hegyéig mindenemet átjárta. Felnevettem, majd imbolyogva táncra perdültem. Nevettem, forogtam, majd balerinát játszva a nappali felé sasszéztam. Vége van. Vége. Addig pörögtem a nappali puha, süppedős szőnyegén, hogy végül nekivágódtam a dohányzó asztalnak és elestem.
-Uppsz!-nyögtem fel kacagva és szétterültem a szőnyegen.
A bor kiömlött, de nem foglalkoztam vele. Elégedetten mosolyogva simogattam a puha szőnyeget a kezem alatt. Megnyugodtam. A szemem lassan elnehezült...

Díjak ♥

Hali, sütipofák.! <3

Türüptürüptürpp, DÓRA! Nagyon-nagyon boldog vagyok, mert -ahogy az a címből logikusan le jön- díjakat kaptam :))

Az első: Köszönöm szépen Dórii-nak, aki erre a díjra érdemesnek tartott! :))

Szabályok:
Tedd ki a képet a blogodra!
Köszönd meg annak akitől kaptad!
Írj 6 dolgot magadról!
Küldd tovább 5 írónak linkel együtt!
Hagyj megjegyzést a blogukon!
Akkor hat dolog magamról:
1: Hajlamos vagyok arra, hogy halálra fárasszam magam a nap végére és utána alig aludjak -_-

2: Tanulok gördeszkázni, de nem nagyon haladok vele, mert a legjobb barátnőm, akivel tanulnám egy másik városban lakik :/

3: Egy icipici városban lakok, aminek az a következménye, hogy ingázhatok mindennap a suli és a házam között...

4: Képesek vagyok csak azért fenn maradni fél éjszaka, hogy blogokat vagy idézeteket olvassak *-*

5: Imádom a gagyi tinifilmeket ♥

6: Általában angolul szoktam gondolkodni, ha ideges vagyok, mert megnyugtat :))

5 író:

kicsimona-1dforever.blogspot.com

nixon.blog.neon.hu

és lusta vagyok többet keresni, ezer bocs :(( sok blogot olvasok, de akiket még érdemesnek érzek, az már kapott...

A második: Köszönöm szépen Rékának ! ♥

Szabályok:

1. Tedd ki a képet a blogodra.
2. Említsd meg annak a jómadárnak a nevét, akitől kaptad a díjat.
3. Küldd tovább minimum három, kizárólag One Direction fanfictionos blognak.
4. Írj magadról pár infót, amit 1D-vel kapcsolatos. [Pl. hol és hogyan ismerted meg őket, ki(k) a kedvence(i)d, és miért, stb.]
5. Akiknek tovább küldöd, hagyj egy megjegyzést a blogjukon, hogy tudják, mi vár rájuk.

A továbbküldést már a másik blogomon megcsináltam, szóval ha nem probléma ezt most kihagynám, mert ugyanezt a díjat nem fogom még egyszer ugyanazoknak elküldeni :/

Az 1D-vel való kapcsolatomat is elmeséltem már ott, de itt is megosztom :))

Tehát tudom, tudom, gáz, de én hamarabb olvastam fanfiction-öket, mint, hogy tudtam volna, hogy az 1D létezik... Egyébként tavaly nyár óta vagyok directioner, és azóta csak még inkább az lettem és bár néha nem a  legszebb, de én mindig imádom *-* A kedvencem -ugyebár, természetesen- Harry (a másik blogon szintén ömlengtem már róla, de itt is megejtem), mert imádnivalók a gödröcskéi, mert komolyan percekig tud beszélni a semmiről, mert olyan akcentusa van, hogy attól én kész vagyok, totál halott, mert a kis göndör fürtjei, néha göndörök, néha nem, mert érthetetlen dolgokról beszél, mert ha sír én sírok, ha nevet én nevetek (meg olvadok egyidőben), ha szomorú vagy fáradt akkor pedig a jól ismert LET ME HUG YOU-fíling... oké, befejeztem :')

A rész hamarosan jön (ha minden oké, akkor holnap), addig is puszikaaaaaa xoxo

Leave me alone, I'm okay

Ez egy átvezető rész, a következő részben pedig nagyon fontos fordulóponthoz érünk ;) xoxo

Augusztus van. Hogy rohanhat ilyen gyorsan az idő? Mindjárt vége a nyárnak!
Szokás szerint fejfájással ébredtem. A tükröt gondosan elkerülve lerohantam fájdalomcsillapítóért. Egy már kevés. Egyszerre négyet vettem be, hogy használjon is valamit.
Étvágyam hetek óta nincs, de azért magamba erőltettem egy almát. Na jó, csak a felét bírtam megenni.
Most már muszáj belenéznem a tükörbe. Na akkor hajrá!
Borzasztó látványt nyújtottam. Tudtam, hogy mostanában rosszkedvű és meggyötört voltam, de nem tudtam, hogy ennyire katasztrófikus a helyzet. Pedig az volt. Katasztrófa. A hetek óta tartó éhezés és álmatlanság durva változtatást hajtott rajtam végre. Nagyon durvát.
A bőröm vékony és száraz volt, a csontok néhány helyen abnormális formában látszódtak. A hajam egyre jobban hullott és töredezett, a körmeim letörtek. A szám kicserepesedett, a szemem alatt fekete karikák sorai húzódtak. A szemem pedig vörös volt. Vérvörös.
Valamit tennem kell. Így nem láthat Trav!
Megmostam az arcom és rákentem egy kiló sminket legalább. Két réteg alapozó, erős rúzs és napszemüveg, hogy takarjam a vörös szemeimet. A hajamat óvatosan kifésültem és kivasaltam. Egész normális!
Felvettem egy ujjatlant, egy rövidnacit és magassarkút, bár a lábfejem már csupa seb volt és a térdem is fájt tőle. A szépségért meg kell szenvedni. De meddig szabad tűrni?
Pont kész lettem, mire csörgött a telefonom.
-Miaz?-szóltam bele.
-Neked is jó reggelt!-nevetett Travis.
-Hát annyira nem jó! Indulok Joey-hoz, oké?
Meg sem vártam a válaszát, lecsaptam a telefonom. Fogtam egy taxit és bediktáltam a címet. A ház előtt előkaptam egy cigit és gyorsan meggyújtottam.
-Szia, kislány!-vigyorgott tipikus joeysan Joey.
-Beengednél?-kérdeztem.
-Be-olvadt le a mosoly az arcáról és kelletlenül utat nyitott nekem.
A legalább 12 centis magassarkúm idegbeteg kopogásával kisérve levágódtam a kanapéra.
-Nem megyünk el valahova? Ketten-ölelt át Trav.
-Minek?-flegmáztam.-Amúgy próbátok van!
-Utána is van még élet...-morogta.
Megforgattam a szemeim és kimentem az erkélyre. Tudom, hogy az előbb szívtam el egy szálat, de meg kell nyugodnom.
Végre! Jólesőn tartottam benn a füstöt. Nem akartam kifújni, de végül köhögnöm kellett tőle.
-Jól vagy?-lépett mellém BJ.
-Miért kérdezi mindenki ezt? Ennyire szarul néznék ki?-nevettem fel gúnyosan.
-Igen. Nagyon is szarul nézel ki-mondta nyugodt hangon.
-Tessék?-sipákoltam.
-Gee! Nem tudom, hogy mi történt, de bármi is az, ne tedd ezt magaddal!-nyúlt a kezemben lévő cigiért.
-Nem vagy az apám, ne mondd meg mit ne csináljak!-ordítottam az arcába.
Egy arcizma sem rezdült. Rendíthetetlen nyugalommal nézett rám.
-Nem vagyok az apád. Nem kell engedelmeskedned vagy ilyesmi. Ez csak egy jó tanács. Ne ess neki mindenkinek, mert fogalmad sincs arról, ki mennyit tett érted.
Halkan besétált a házba. Az agyam őrült sebességgel kapkodott. Ne ess neki mindenkinek, mert fogalmad sincs arról, ki mennyit tett érted. Ne ess neki mindenkinek. Ki mondta ezt nekem korábban?
Lezuhantam a kanapéra. A kezem remegett. Kapkodva húztam el a táskám cipzárját. Szükségem van a gyógyszerre. Nem is számoltam hány bogyót kaptam be. De pár perc múlva enyhült a szorító érzés és én újra fellélegeztem. Minden rendben van. Semmi gond.
Feltápászkodtam és imbolyogva elindultam a nappali felé.
-Szia Max!-nyomtam egy puszit a fiú arcára.
Ő értetlenkedve meredt rám, majd megeresztett egy nem túl meggyőző mosolyt.
Nem tudom mi van velem. Most már a fejem is zúg.
-Kimegyek a mosdóba-törtem meg a csendet.
Kibillegtem és magamra zártam az ajtót. Én azt hittem nem látszik rajtam, hogy gondjaim vannak. Nem elég a sminkem? Vagy mi a baj?
Kentem magamra egy kis rúzst, majd a napszemüvegemet visszatoltam a helyére. Tökéletes.
Hirtelen megpördült velem a világ és a mosdókagylóba kellett kapaszkodnom A fejemet a hideg csempének támasztottam és vártam, hogy kitisztuljon a világ.
-Haza megyek! Puszi mindenkinek!-kiabáltam be a nappaliba, majd gyorsan elhagytam a házat.

Party hard

Halihó emberek :)) Először is tartozok egy kis bocsánatkéréssel... Se a tegnapom, se a mai napom nem volt épp a legjobb (khmm... enyhe kifejezés), de az érzelmeim nem kimutatásában már elég profi vagyok, csak tegnap tényleg betelt a pohár :$ Tudom, hogy tegnap kicsit kiakadtam Rátok, de ne vegyetek ilyenkor komolyan. Örülök,hogy olvassátok egyáltalán ,és nagyon örülök, hogy végre valaki mert a :/-re kattintani. Igazából engesztelésként hoztam ilyen hamar a részt ;)
A részről annyit, hogy még lesz egy pár ehhez hasonló brutális... De higgyétek el, minden okkal történik!
És ha jól számolom, akkor ezen kívül 10 rész van még... De nem vagyok matekzseni (utálom a matekot-.-" és igen, reál osztályba járok :D), szóval lehetséges, hogy tévedek.
Na befogtam sütipofáim, jóolvasást^^

Picit kurvás-futott át az agyamon először, mikor a tükörbe néztem.
Fekete miniszoknya, tornacipő formájú magassarkú, kivágott felső. A hajam összeborzolva, erős smink az arcomon. Végülis csak bulizni megyünk!
A nyakamba akasztottam a halálfejes nyakláncom, felkaptam a táskámat és lementem a nappaliba.
-Nem vitted ezt egy kicsit túlzásba?-nézett rám nagy szemekkel Fanny.
-Ne legyél már ilyen konzervatív!-ráztam meg a fejem.
Kintről dudálás hallatszott.
-Mennem kell!-pattantam fel a kanapéról.-Majd jövök!
Meg sem vártam a válaszát, csak kirohantam. Egy fekete, sötétített ablakú terepjáró állt a ház előtt. Kicsit elbizonytalanodtam, mire az anyósülés ajtaja filmesen kivágódott.
-Sziasztok!-nyomtam egy puszit Travis arcára.
Ő vezette a kocsit, Joey és Max hátul vigyorogtak. Tehát ők már ittak...
-Hova megyünk?-kérdeztem, miközben a lábamat feltettem.
-Meglátod!
-De...-kezdtem el akadékoskodni, de Trav a mutatóujját az ajkaimra helyezte.
-Aki kíváncsi hamar megöregszik-mondta halkan.
Joey és Max végigröhögte az egész utat.
Végül egy hangos, füstös épület előtt álltunk meg. Nem volt túl bizalomgerjesztő, de én vágytam a veszélyre.
-Hozol nekem valamit inni?-pislogtam Travisre, ahogy bementünk a buliba.
Hamarosan vissza is ért KETTŐ pohárral. Hogy megyünk haza?
-Egészségedre!-röhögött hangosan és magába öntötte az innivalót.
Én is lehúztam az enyémet és így már nem volt olyan nehéz elfelejteni a hazajutás problémáját.
Travis elhúzott táncolni. Villodzó fények, dübörgő gépzene, cigifüst, ordítozó, részeg emberek... Nem élveztem, de vágytam arra, hogy mérgezzen, hogy tönkretegyen. Abbahagytam a táncot és kimentem az épületből.
Miért teszem ezt? Miért teszem tönkre az életemet? Miért AKAROM, hogy fájjon, hogy mérgezzen?
Idegesen vettem elő egy szál cigit a táskámból. Az öngyújtóm nem akart meggyulladni, mire még idegesebb lettem. A kezem már remegett. Végül felvillant a kis, narancssárga fény, én pedig mohón tartottam oda a cigim végét. Beleszívtam. A tüdőm először ellenkezett, csípte a füst, de aztán egyre jobb lett, én pedig megnyugodva fújtam ki a benntartott levegőt...
A fejemet a koszos falnak támasztottam és jólesőn szívtam bele újra és újra, míg el nem fogyott. Eldobtam a csikket és visszamentem a tömegbe. Travisnek fel sem tűnt, hogy eltűntem. Részeg volt, és épp a sokadik sört húzta meg, mikor odamentem hozzá.
-Gee!-ölelt át, de én eltoltam magamtól. Bűzlött a piától.
-Mosmér' vagy ilyen...ilyen...izé?-röhögött Joey, majd a feje az asztalra bukott és egyszerűen elaludt.
-Nem megyünk?-néztem rá Travisre.
-Menjünk!-egyezett bele és inogva elindult a kijárat felé.
Max vonszolta Joey-t, majd bedobta a hátsóülésre és beült mellé. Trav a volánhoz ült, én pedig rosszkedvűen vágódtam be mellé. Imádom a fiúkat és eddig bulizni is imádtam. De eddig nem figyeltem, hogy mennyire elnyom ez az egész. Hogy csak rosszabb lesz, ha iszok vagy ha cigizek. Bár eddig nem ittam, cigizni meg végképp nem cigiztem. Mi van velem? Eddig az is idegesített, ha Chris meg a többi deszkés simán részeg volt most meg azt élvezem, ha én is részeg vagyok? Eddig a hangulatért buliztam, de most? Most miért? Mert jól esett, ahogy az alkohol megvadít és ahogy a kátrány lerakódik a tüdőmbe.
Travis gyorsan vezetett, vadul kerülgette a kocsikat. Oda sem figyeltem, csak akkor eszméltem fel, amikor egy éles csattanás hallatszott és az autó forgott egyet, majd a korlátnak csapódva megállt.
-Baszki, mi volt ez?-kiábáltam magas hangon.
Az adrenalin elöntött és remegni kezdtem. Travis átölelt, hogy megnyugodjak, de én képtelen voltam. Majdnem meghaltunk. Miatta.
-Húzzunk el innen!-jelentettem ki határozottan.
Trav bólintott és rálépett a gázpedálra. Nem mentünk bele senkibe, nem cserbenhagyás, ugye? Olyan mindegy! Ez az idióta mit képzel magáról? Majdnem meghaltunk miatta.
Kiszálltam Fanny házánál és köszönés nélkül csaptam be magam mögött az ajtót. A szobámba érve lerúgtam a kényelmetlen magassarkút. A lábam csupa seb volt. Beálltam a zuhany alá, lemostam a sminkem és felvettem egy bő pólót meg egy rövidnadrágot pizsinek. Kifésültem a hajam. Egyre jobban hullik a hajam. Most is tele van a fésűm vékony, szőke hajszálakkal, amik attól ketté szakadnak, hogy hozzájuk érek. Bebújtam a takaróm alá és behunytam a szemem...
...de egy óra múlva sem tudtam elaludni. Rosszkedvem volt, és olyan tompának éreztem magam.
Kell egy fájdalomcsillapító.

Falling apart

Ki vagyok :( A tegnapi napomat azzal töltöttem, hogy a fiúkat (főként Harryt) bombáztam tweetekkel, hogy kívánjanak nekem boldog szülinapot. Mondanom sem kell, nem jött össze. Persze, számítottam rá, de az a fránya remény... Na, mindegy. A részről annyit, hogy nekem az egyik kedvencem, ti meg nem fogjátok szeretni. 

Ja meg még annyit emberek, hogy napi rendszerességgel nézem a statisztikáját a blognak és azt látom, hogy több mint 50-en nézitek átlagban. Mégis csak 14-en szavaztatok... Nem várom el, hogy mindenkinek tetsszen, mert nem vagyok olyan jó, csak szeretek írni, de kicsit kiakasztó ezt látni. Nem kell komit írni, nem várok el tőletek ilyen "nagy" dolgokat, de egy rohadt gombot meg lehet nyomni. Csak valami visszajelzést akarok! És bocsi mindenkitől, aki komizik nekem meg szavaz, akinek nem inge ne vegye magára, de aki ír blogot az tudja, hogy mennyire borzasztó, amikor szívem-lelkem benne van egy részben és LÁTOM, HOGY OLVASSÁTOK, de egy nyavalyás gombot nem nyomnátok meg :'( Bocsi, a kiakadásért, nem fogom abbahagyni, túlságosan a szívemhez nőtt a sztori, meg már a vége felé járunk, de mondjuk ki, szarul esik. Szentbeszéd vége, jóolvasást ^^

-Sajnálom-mondtam rekedten és könnyiemen át lassan Rá emeltem a tekintetem.
-Rendben-mondta Lou olyan hangon, amit még sosem hallottam tőle.
Nem volt feszült, nem volt csalódott se, de talán szomorúnak vagy idegesnek sem mondanám. Valahogy üres volt. Mint aki már azelőtt beletörődött a döntésembe, hogy azt kimondtam volna. Beletörődött, és a lehető leggyorsabban túl akar rajta lépni.
Jól döntöttem. Ha ennyit sem érek neki...
-Gee!-lépett oda hozzám Harry.
-Igen?-motyogtam az tornacipőm orrát bámulva.
-Azt hiszem elköszönök... végleg!
Sután bólogattam, és őrült erővel magamhoz szorítottam.
-Remélem jól döntöttél...-lehelte halkan a szavakat, hogy csak én halljam.
Nem válaszoltam. Nem voltam képes válaszolni. Ugyanis a szívem egy jókora darabja porrá zúzva hagyta el a testem. Ha Lou nem is, én helyette is voltam ideges, csalódott, szomorú és feszült. Miért? Miért kell választanom köztük? Mindkettőt szeretem, mindkettőért az életemet adnám. Vagyis...legyünk őszinték! Ha mindenkinek hazudok, akkor a legkevesebb, hogy magammal szemben nem tagadom le a csúf igazságot. Lou-ba szerelmes vagyok, az életemet adnám érte. Travis minden szempontból tökéletes, de nem szeretem úgy. Viszont Lou csak csalódást tud okozni nekem, míg Travis boldoggá tesz és megvígasztal miután Louis összetört. Tudom, hogy önző vagyok, de annyi rossz történt velem, hogy egy biztos pontot szeretnék. Aki mellett tudom, hogy nem fog fájdalmat okozni nekem. És ez Travis. Csakis Ő.
Elengedtem Harryt. Hogy mi fáj a legjobban? Az, hogy elszakítottam mindent, ami életem szerelméhez köt? Hogy sosem lesz velem, sosem érezhetem illatát, ölelését, csókját? Nem. Nem ez a legrosszabb. Hanem, hogy emiatt ért véget egy olyan dolog az életemben, ami a legbiztosabb pontot adta eddig. Harry Styles. Harry az a vigyorgó fürtösfejű emberke, aki mindig velem volt most pedig egyszerűen kisétált az életemből.
Tehát elengedtem Harryt. Fájt, vérzett a szívem, de el fog múlni. El kell múlnia.
-Szia Gee!-fogta meg a kezem Harry és utoljára megszorította azt.
A szemembe nézett, de aztán megfordult és megragadva Louis-t, kiviharzott a helyiségből. Otthagyva engem összetörve, eltiporva.
-Jól vagy?-léptem Travishez, akinek továbbra is folyt a vér az orrából.
-Igen-motyogta, miközben óvatosan kivettem a zsepit a kezéből.
A könnyeket kipislogtam a szememből. Nem sírok. Nem azért, mert én vagyok a nagy deszkás, aki érzéketlen minden és mindenki iránt. Régen ezt hittem, de már egy ideje leesett, hogy rám totál nem igaz. Hanem, mert ez már egy olyan súlyosságú dolog volt, amit a könnyek lealacsonyítottak volna. Ez akkora megrázkódtatás nekem, amin egy kiadós sírás nem segít.
Letöröltem a vért Travis arcáról, majd egy puszit nyomtam az orrára.
-Szeretnél egyedül maradni?-suttogta halkan.
-Nem-mondtam határozottan és elmosolyodtam.
Igen, el kellett volna mennem. Igen, gondolkodnom kellett volna. De nem akartam. Inkább magamba temettem és minden egyes mosollyal csak mélyebbre rúgtam.
Nem akartam gondolkodni. Mert... féltem. Hogy rájövök rosszul döntöttem. Hogy összeomlok.
-Biztos?-suttogta Travis, miközben a homlokát az enyémnek támasztotta.
-Ühüm...-motyogtam, majd közbenéztem a szobában. Csak mi voltunk.
-Billie Joe?-néztem Travisre.
Megvonta a vállát, majd az erkély felé bökött.
-Mindjárt visszajövök!
Halkan elhúztam az ajtót. Ott állt, épp cigizett. Mélyet sóhajtva fújta ki a füstöt. Egy ideig csak néztem, ahogy kavarog a levegőben, majd minden erőmet összeszedve megszólaltam.
-Köszönöm-léptem mellé.
-Nincs mit. Igazából most jöttem rá, hogy mi mindenen mész keresztül. Mondhatja bármelyik felnőtt, hogy nekünk nehzebb szellemileg meg fizikailag is. De érzelmileg ti vezettek. Fényévekkel-mosolyodott el keserűen.
Miközben beszélt a levegőben táncoló cigifüstöt nézte, de az utolsó szónál rám pillantott.
-El akarom felejteni-markoltam meg idegesen a korlátot.
-Biztos?-azok a nagy, zöld szemek szinte szugeráltak.
Majdnem kibukott belőlem az igazság. Majdnem üvöltve szakadt ki belőlem, hogy nem. Nem akartam elfelejteni. Emlékezni akartam. Minden egyes pillanatra, minden mosolyra, minden könycseppre. De nem szólaltam meg. Mert nem tehetem. Összeszorítottam a számat és teljes határozottsággal azt mondtam:
-Biztos.
El akartam hinni, hogy igaz. Mert ez az utolsó esélyem, hogy valaha is rendbe jöjjön az a nyomorult dolog, amit életnek csúfolok.
-Nem javasolnám más helyzetben, de ez most kivételes eset. Szívj belőle egyet!-nyújtotta felém a cigijét.
Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy nem kéne, hogy rossz ötlet, de végül érte nyúltam. Mélyen beszívtam a tüdőmbe. Égette, marta a torkomat, de jól esett. Vágytam rá. De ez abban a pillanatban még nem rémisztett meg. Még.
Az az igazság, hogy állhatsz nevetve a szakadék mellett. Táncolhatsz a peremén. De ha elveszted az egyensúlyod, akkor borulsz. Elindulsz lefelé. Először próbálkozol, hogy megállj és kimássz, hisz még csak lassan gurulsz. De ha nem teszel ellene, akkor gyorsul a tempó. És akkor már nem jössz ki.
Én elvesztettem az egyensúlyom.

It's your choice

Na gyerekek :) Szóval olyan aranyos, imádnivaló, fantasztikus olvasóim vannak, akik csodaszép, elképesztő, gyönyörű komik sokaságát hagyják nekem, hogy már most hoztam nektek a részt. Ezért gyorsan megemlítem, hogy aki nem olvasta az előzőt, az azzal kezdje ;) És a részről... ha megölnétek, akkor a temetésemet valami 1D-Green Day kombót kérek zenének, oki? :D befogtam, jóolvasást ^^

Boldogan keltem fel 7 óra körül. Halkan, hogy ne keltsem fel Travist, kimentem a konyhába.
-Jó reggelt!-öntött ki nekem egy nagy bögre kávét Adie.
-Köszi, neked is-mosolyogtam rá hálásan.
-Mitől van ilyen jó kedved?
-Szép az élet-ittam bele a kávémba.
Ez a kávé a világ legfinomabb itala! Annyira meleg, annyira ébresztő. Szinte pezseg benne a koffein.
-Nem kéne annyi kávét innod-jegyezte meg Adie, amikor a harmadik bögrének kezdtem neki.
-Világéletemben koffeinfüggő voltam-vigyorogtam. Semmi nem tudja elrontani a kedvem.
Hogy lehettem akkor annyira boldog? Hisz a pokol elszabadulása olyan közel volt...
Adie csak mosolyogva megrázta a fejét, majd nekiállt, hogy újabb adag kávét főzzön, mert mindet megittam. Hopsz...
Kiültem az erkélyre és ott csekkoltam az e-mailjeimet. Semmi különös. Ezek sose kelnek már fel? Unatkozok.
-Elmentem sétálni-szóltam Adie-nek.
Csak bólintott, majd a muffinokra figyelt, amiket éppen akkor tett be a sütőbe.
Ha van egy dolog, amit tényleg feltétel nélkül megszerettem az itt tartózkodásom alatt, az San Francisco.
Kicsit koszos és zsúfolt meg úgy összeségében nem olyan, mint egy álomváros, de én totál beleestem. Olyan...vidám. Vagy nem tudom. De szeretem.
Legalább egy óráig sétálgattam fel-alá, csak úgy céltalanul. Talán tovább is maradtam volna, ha a hasam nem emlékeztetett volna arra, hogy a reggeli 3 bögre kávén kívül semmi nincs benne.
-Halihó!-nyomtam egy puszit Travis arcára, mikor beléptem a házba.
-Szia, virágszál-mosolygott rám.
Arrébb lökdöstem Joey lábát, hogy én is elférjek a kanapén, majd érdeklődve körbenéztem.
-Mit csinálunk?-kezdtem el dobolni a lábammal.
-Semmit-mondta Travis, majd a távirányítóért nyúlt, de én gyorsabb voltam és megragadtam.
-Nem akarok tévézni-jelentettem ki.
-Ne csináld már! Fáradt vagyok ehhez-morogta dühösen Travis.
-Most miért vagy ilyen?-csattantam fel.
Nem bírom, ha valaki ok nélkül bunkó.
-Néha nagyon idegesítő vagy!-jegyezte meg mogorván.
-Asszem én leléptem!-pattantam fel idegesen.
Éppen csengettek.
-Akkor ha már úgy is ott, vagy kinyitod az ajtót?
Hogy lehet valaki ennyire bunkó? Sose csinálta ezt! Sose! Félreismertem volna?
-Hogy te mekkora egy...-kezdtem, de egy csókkal elnémított.
-Bocsi, csak fáj a fejem-nézett mélyen a szemembe.
-Nem baj-motyogtam.
A csengő még egyszer megszólalt.
-Senki nem bírná kinyitni?-lépett az ajtóhoz Billie Joe.
Nem láttam, hogy ki áll az ajtóban, de BJ mérgesen hadart neki, majd erősen bevágta az ajtót. Kopogott valaki.
-Ki az?-kérdeztem halkan, miközben Travis átölelte a derekamat.
-Senki-mondta gyorsan Billie Joe, de nem nézett a szemembe.
Újra kopogtatás hallatszott.
-Nekem nem úgy tűnik-nevettem fel, majd kibújtam Travis öleléséből és az ajtóhoz mentem.
-Gee, ne nyisd ki!-szólalt meg BJ, de én csak mosolyogva intettem:
-Csak nem harap!
Kinyitottam az ajtót és leesett az állam. Soha nem gondoltam, hogy valaha itt látom őket. A meglepetéstől megszólalni sem tudtam.
-Bejöhetünk?-kérdezte Harry.
-Gyertek!-szólalt meg mögöttem Adie.-De ne legyen balhé!
Harry és Louis beléptek, de én még mindig görcsösen szorítottam a kilincset.
-Héj, jól vagy?-lépett mellém Travis, és becsukta az ajtót.
Mivel nem mozdultam, ezért megfogta a kezem, de én automatikusan elengedtem, ahogy Louis-ra néztem. Őrült nagy hiba volt.
-Ugye nem, Gee? Azt mondtad annak vége-fordított magával szembe.
Mindenki minket nézett, de Travist ez nem érdekelte. Üvöltött róla a féltékenység.
-Vége is van-mondtam egérke hangon.
-Na ne szórakozz velem basszus!-ragadta meg a karomat.
-Hagyd békén!-csattant fel Louis és arrébb lökte Travist.
-De csak ne mond meg, hogy mit csináljak, oké?-lökte meg Louis-t.
-Hagyjátok abba!-sikítottam fel, amikor egymásnak estek.
Travis behúzott egyet Lou-nak, aki nem késlekedett a visszaadással.
-Vége!-mondta Billie Joe, és a két fiút a pólójuk nyakánál fogva tartotta.
Harry Lou-t fogta le, Joey Travist, Billie Joe közöttük állt, hogy még véletlenül se kezdjék újra. Én pedig Adie karjában sírtam, aki vigasztalóan simogatta a karomat.
-Jobb lesz, ha most mentek-mondta nyugodt hangon Billie Joe.
-Gee?-nézett rám Harry.
Mindenki engem nézett. Döntenem kellett.
Hogy képzelik, hogy képes vagyok dönteni közöttük?
Harry és Louis ismertek. Tudtam, hogy mennyire szeretnek és hogy lehetnék boldog, ha elmennék most velük.
De Travis, Billie Joe, Adie és Joey nélkül most nem lennék az, aki vagyok. Képtelen lettem volna új életet kezdeni. Elfelejteni és túllépni azon a csalódáson és érzelmi traumán, amit Louis okozott.
De döntenem kell. Itt áll mindenki, aki fontos nekem és arra várnak, hogy vagy megtagadom őket, vagy őket választom és megmutatom, hogy van okuk arra, hogy szeressenek és megbízzanak bennem. Nincs átmenet, köztes megoldás. Vagy jobb vagy bal, nincs arany középút.
Egy pillanatra lehunytam a szemem és egy dologra gondoltam, amit még anno Al mondott nekem. Nem is emlékszem már miről beszéltünk, de kifejtette nekem, hogy sokkal normálisabb lennék, ha tudnék bízni az emberekben és józan döntéseket hozni. Én akkor csak nevettem rajta, de most már eljutott a tudatomig.
Döntenem kell. És tudtam, hogy 50% az esélyem arra, hogy helyesen döntök. Bár említette nektek bárki is, hogy a két lehetőség közül egyáltalán helyes-e valamelyik?
Kinyitottam a szemem. Ugyanúgy álltak még mindig, mintha levegőt sem vettek volna azóta. Adie-re néztem, aki egy aprót bólintott. Tudta, hogy mit választottam.
-Sajnálom-mondtam rekedten, és a könnyeimen át lassan Rá emeltem a tekintetem.

Silence before the storm

Blőő... ez a rész most nagyon nem tetszik :S de azért olvassátok el, mert a történések fontosak :/

Július közepe van. San Franciscoban szinte forr a levegő. A turisták ellepték a várost, és bárhova megyek kétségbeesett külföldieket találok egy halom térképpel a kezükben.
Reggel 6-kor keltem. Igen, tudom. Gee Norance, aki eddig 11-kor is bűnnek érezte a felkelést, hajnalban futni jár. Szóval felkötöttem a hajam egy szoros copfba, felvettem egy rövidnadrágot és egy bő pólót.
Hogy miért futok minden reggel? Mert új életet kezdtem. És mert kellett egy idő, amikor nyugodtan gondolkodhatok. Persze most logikus lenne a kérdés, hogy miért nem gondolkodok valami értelmes időben. De a futás közben akármilyen szomorú vagyok, nem jön rám a sírhatnék.
Büszkén kijelenthetem, hogy másfél hónapja nem sírtam. Sőt egészen jól vagyok. Travisszel szerencsére minden jól alakul, Joey-val nagyon jó barátok lettünk és megismerkedtem még egy nagyon kedves emberrel. Joey anyjával, Adie-vel. Talán ez hiányzott. Mert világéletemben fiúkkal lógtam, de mindig ott volt nekem Al, akivel a legjelentéktelenebb lányos dolgokat is megbeszélhettem.
Futás után hazamentem zuhanyozni és átöltözni, majd eldeszkáztam az Armstrong-házba. Travis már a nappaliban üldögélt. Hosszan megcsókolt, majd a homlokát az enyémnek támasztotta és mosolyogva nézett a szemembe.
-Jól van galambocskák!-röhögött fel Joey mögöttem.-Trav, próbálnánk!
Travis gyorsan nyomott egy puszit a számra, majd követte Joey-t a garázsba. Az ölembe vettem a laptopot és felnéztem twitterre.
Szemöldökömet összevonva olvastam a directionerek kiírásait. Valamiért nagyon oda voltak. Végül megnyitottam a linket.
AMERIKAI TURNÉ?! Én erről, hogy hogy nem tudtam? Hisz holnap New York-ban lesznek!
Lezártam a kapcsolatomat a One Directionnal. Vagyis azt hittem, lezártam. Nem beszéltem egyikükkel sem, nem is kerestek ők sem. De azért valahogy értesíthettek volna!
Méresen fújtam ki a levegőt és lecsaptam a laptop tetejét.
-Jól vagy?-lépett be Adie két tálcával a kezében.
Ez egyiket felém nyújtotta, én pedig hálás mosollyal elvettem. Palacsinta, nyami!
-Kicsit meglepődtem-mondtam miközben egy nagy adag juharszirupot locsoltam a reggelimre.
-Rég láttalak ilyen mérgesnek-jegyezte meg mosolyogva.
-Rég éreztem magam ilyen mérgesnek-kortyoltam bele a narancslémbe.
A nap további részében a fiúkkal lógtam, este pedig úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a moziba.
-Mit nézzünk meg?-nézett rám mindenki kérdően.
-Azt!-mutattam a legújabb akciófilm felé.
Vettünk vagy 5 liter kólát meg 3 nagy popcornt, majd zajosan leültünk a helyünkre.
-Nekem ez a szereplő nem szimpi!-jegyeztem meg a film közepén.
-Nekem se! Nyírjuk ki!-röhögött fel Joey és popcornt kezdett dobálni a vászon felé.
Egyik sem ért el addig és az előttünk ülő emberek hajába hullott.
-Idióták!-szólalt meg egy férfi előttünk.
A vége az lett, hogy kivezettek minket a teremből, de annyira szakadtunk a röhögéstől, hogy megérte.
Végül egy padon kötöttünk ki és a popcornt dobáltuk egymás szájába. Komolyan, a hasizmom a halálán volt.
-Szerintetek a röhögéstől lett kockahasam?-csodálta a megnevezett testrészét Max.
-A fejed az inkább-jegyezte meg Travis.
Ezután elkezdtek azon versenyezni, hogy kinek kockásabb a hasa. Alap, hogy Travis nyert.
-Be fogok aludni-ásítottam egy bazinagyot.
-Gyere, hazamegyünk!-nyújtotta felém akezét Joey.
-Nem bírok sétálni!-nyöszörögtem.
Éreztem, hogy valaki a karjaiba vesz, én pedig mosolyogva kapaszkodtam Travisbe.
-Jóéjt, királylány-motyogta a fülembe.
-Óét-mondtam artikulálatlanul.
Már majdnem elaludtam, amikor a zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Meg sem néztem, hogy kihívott, csak kinyomtam.
*
Harry szemszöge:
Egyszerűen kinyomta a hívásomat. Kösz, Gee, én is szeretlek. Bár...lehet, hogy nem is tudja, hogy Amerikában vagyunk.
Valaki idegesen kopogott az ajtón.
-Gyere!-szóltam ki.
Louis teljesen fel volt öltözve és az izgalomtól szinte vibrált.
-Louis, ugye nem? Mond, hogy nem!-könyörögtem
-Látnom kell!-jelentette ki határozottan.
Nem jó ötlet, futott át az agyamon az első gondolat. De aztán ránéztem az ajtóban toporgó Lou-ra. Annyira szeretné! És én is látni akarom már.
-Gyere!-kaptam fel a pénztárcám és a mobilom.
Napszemüvegben, sapiban és kapucniban léptünk az utcára és elindultunk a reptér felé.