A date with Travis Neumann

FONTOS: Lenne pár dolog, amit meg szeretnék veletek gyorsan osztani. Az egyik, hogy gondolom mindenkinek feltűnt,hogy új szereplők érkeztek/érkeznek a sztoriba. Na mármost az Emily's Army egy létező zenekar, a tagok neveit tényleg átvettem. Belinkeltem nektek egy vidit is ide, mert nem hiszem,hogy sokan ismeritek a fiukákat. A másik dolog, hogy elkövettem egy óriási hibát :O Na mármost... Ugyebár azt mondtam, hogy Travis Neumann-nal találkozott az előző részben Gee. Csakhogy (a fantasztikus eszemnek köszönhetően. igen, lehet tapsolni) sikeresen elnéztem és hónapokig úgy gondoltam, hogy a szőke srác, akiről a rész végén képet is találtok, az Travis. Na, hát szóval... ő nem Travis :$ Ő egy másik tag, szintén gitáros, csak őt Max Beckernek hívják. Szégyellem magam, de mostmár nem írom át a sztorit, mert Travis nem egy részben lesz csak benne, és lusta lennék átírni a nevét mindig Maxra :SS Szóval, ha egy EA fan olvasná ezt, vagy bárki, akinek most összetörtem a lelki világát, az bocsásson meg, de most már így marad :$ jó olvasást xx
11-kor megszólalt a telefonom. Ki a fene keres ilyenkor?
-'gen?-szóltam bele ásítozva.
-Travis vagyok-mondta valaki vidáman.
-Ööö...szia-nyögtem ki meglepetten.
-Felkeltettelek?
-Á, dehogy! Épp a parkban futok!-mondtan nevetve.
-Nincs kedved ma találkozni velem?
Egy randi Travis Neumann-nal? Huhh...
-Persze!-mondtam és a bőröndömhez léptem.
Megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk a Golden Gate hídnál. Gyorsan megmostam az arcom és a fogam, majd felvettem egy fekete, szaggatott rövidnadrágot, egy piros pólót, egy fekete, kapucnis pulcsit és egy piros Converse-t. A hajamat kiegyenesítettem (kegyelemdöfés annak a romhalmaznak) aztán leugráltam az ebédlőbe. Írtam Fanny-nak, hogy elmentem várost nézni, felkaptam egy csokit és kimentem az utcára.
Taxival elmenten a találkozó helyre. Travis már ott volt.
-Szia!-mosolyodott el.
-Mizujs?-kérdeztem mosolyogva.
-Hát. Délután próbánk lesz, ha akarod, akkor megnézheted-kacsintott rám.
Tapsikolni kezdtem, meg ugrálni, mire Travis csak kiröhögött.
Egy óráig beszélgettünk és tényleg nagyon jól éreztem magamat. Travis vicces, kedves, egy igazi zenész és mindennek a tetejébe valódi lázadó. Akkor miért gondolok még mindig Louis-ra? Aki amellett, hogy csalódást és fájdalmat okoz, egyáltalán nem hasonlít az ideálomra. A lázadó punkra, aki benne van minden vad dologban. Miért nem vagyok képes csak és kizárólag Travisre gondolni? Mert egy mazochista roncshalmaz vagyok, azért.
-Szóval van kedved eljönni a próbára?-nézett rám, mikor már egy bazinagy ház előtt álltunk.
-Persze... kié ez a ház?-néztem fel reménykedve.
-Joey apjáé-mondta csak úgy mellékesen miközben megpróbálta kinyitni az ajtót.
Édesistenem! Lehet, hogy találkozok azzal az emberrel, aki velem volt szomorúságban, boldogságban, akit tisztelek és szeretek, akire Istenként tekintek?
-Ez nem nyílik! Baj lenne, ha bemásznánk?-nézett rám.
Megráztam a fejem, majd az egyik lábamat a kerítésre helyeztem. Most örültem, hogy kicsi vagyok, mert macskaügyességgel 2 másodperc múlva már benn voltam. Travis csak elvigyorodott, majd követett.
A tágas próbateremben már ott voltak a többiek. Nem kellett őket bemutatni hisz tényleg óriási rajongójuk vagyok.
-Játszatok valamit?-kérdeztem mosolyogva és az ujjamat lassan végighúztam az egyik gitár húrján.
-Broadcast this?-kérdezte Travis, mire a többiek csak bólogattak.
Nagyon tehetségesek, de van még hova fejlődniük, ha olyan híresek és elképesztőek akarnak lenni, mint mondjuk a Green Day.
Beszélgettem egy kicsit a fiúkkal, de a legjobb benyomást (Travis mellett persze) Joey tette. Ha külsőre nem is, belül nagyon hasonlít az apjára.
Elég jól elvoltunk a fiúkkal, de nem tudom ahhoz hasonlítani, mint mikor Harryvel, Liammel, Zaynnel, Niallal, Allal, a szöszikkel és...Louis-val voltam. Annyira más. A témák, a hülyülések, maga a társaság.
Este 7 körül aztán szóltam, hogy lassan indulok. Mivel elég ismeretlen még San Francisco számomra, ezért Travis hazakísért.
-Örülök, hogy beléd ütköztem a reptéren!-vigyorodott el már a kapuban állva.
-Hát még én. Nagyon-nagyon jó volt a délután-mosolyogtam.
Travis csak magában mosolygott egy ideig, majd megcsókolt. És hiába volt eszméletlenül jó, hiába mondta rekedten, hogy szép álmokat és tűnt el. Hiába volt az egész elképesztően menő és szívdöglesztő. Ahogy beértem, az ágyamra roskadtam és átadtam magam a fájdalomnak.
Mert én képtelen vagyok Travist szeretni. Képtelen vagyok, pedig illik hozzám. Egyszerűen nem megy. Mert a szívemet, azt a feleslegesen dobogó vackot odaadtam valakinek, aki rohadtul nem érdemelte meg és rohadtul nem becsülte. Eldobta a karrieréért. És én még mindig őt szeretem. Az összetört darabkákkal is. Csak Őt.
Letöröltem a könnyeket az arcomról. Éppen a fürdőbe igyekeztem, mikor megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám.
-Igen?-szóltam bele.
-Beszélnünk kell.