Apple pie

Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt, de a kicsi buksimból valahogy elszállt az az információ, hogy nekem tegnap moziba kell mennem, meg kémiaversenyem is lesz :S De itt a rész és hozzám képest egészen hosszú (és unalmas) :))

P.s.: Ki látta már a Hunger Gamest???

Jóolvasást! xoxo

Gee szemszöge:
Épp Travis ölében ültem mikor Joey belépett a nappaliba.
-Öhm...Gee, ezt láttad már?-nyomott a kezembe egy laptopot.
-Mi ez?-néztem érdeklődve a videóra, amit elindított nekem.
Tudtam, hogy nekem ezt nem kéne látnom. Éreztem abban a pillanatban, amikor megláttam sorban azt az öt ismerős arcot, azzal az öt ismerős mosollyal. A riporter Louis-t faggatta, aki makacsul ismételgette a: Nem nyilatkozom! állítását.
De amikor megláttam a reakcióját, akkor már tényleg nem tudtam, hogy hol vagyok. A látásom elmosódott, a fülem zúgott, mintha egy méhraj szorult volna bele. A szívem újra darabokba tört. Lassan már lehetetlen feladattá válik, hogy egy teljes, sértetlen szívet birtokoljak.
Egy kéz érintését éreztem a derekamon, ami valamelyest visszarántott a világba.
-Gee, mi van veled?-nézett rám Travis.
Tekintete nem volt aggodalommal teli, inkább értetlennek mondanám.
-Gee, mi van veled?-ismételte meg a kérdését Trav.
-Jól vagyok-nyögtem ki, és próbáltam visszaállítani a pulzusomat normális mértékűre.
-Ki az a...Lewis vagy ki?-nézett rám.
-Louis Tomlinson...a volt pasim-motyogtam és megmarkoltam a pulcsiját. Nem akartam a szemébe nézni.
-De ugye semmit nem érzel iránta?-nézett rám kissé mérgesen.
Csak szerelmet, semmit.
-Semmit-hazudtam mosolyogva.
Magához húzott és én mélyen beszívtam az illatát. Travis-illata volt. Nobel-díjat érdemlek, amiért nem sírtam el magam amiatt, hogy nem Louis-illata volt.
A telefonom megcsörrent, így elengedtem Travist és megnéztem ki hív. Harry.
-Szia!-köszöntem bele vidáman.
Legszívesebben elsírtam volna minden bánatom neki, hogy mennyire hiányzik Louis, de Travis miatt nem tehettem. Ugyanis kíváncsian hallgatta a válaszaimat.
-Láttad az interjút?-tért a lényegre.
-Igen-válaszoltam feszengve.
-Ééés...?
-Tudod, hogy már rég túlléptem rajta! Itt van nekem Travis!-mondtam lelkesen, pedig legszívesebben örjöngve panaszkodtam volna Harrynek.
-Biztos vagy ebben, Gee? Eddig úgy tűnt, hogy még mindig szereted...
-Hát nem-mondtam és hálát adtam az égnek, hogy nem remegett meg a hangom.
-Oké, szia-a hangja kétkedően csengett.
Letettem a telefont és szorosan Travishez bújtam és megpróbáltam lezárni magamban a dolgokat.
*
Liam szemszöge:
Harry arca mindent elárult, miközben hallgatta Gee válaszait. Ajjaj...
-Azt mondta, hogy ő ezt már lezárta és nem szereti Louis-t-mondta döbbenten.
-Hazudik-vágtam rá.
-Nem hiszem...elég határozott volt a hangja.
Mindketten zavarodottan néztünk a másikra.
-Mi lesz most emberek?-csapott a hátamra Niall.
-Hazamegyünk!-jelentettem ki.
Kimentünk a kocsihoz és visszamentünk a házhoz.
Niall azonnal a konyhába vetődött, Zayn elment, hogy Allal találkozzon, Harry pedig felment a laptopjáért. A mobilját az asztalon hagyta, nekem pedig újabb ötletem támadt.
*
Gee szemszöge:
Az erkélyen üldögéltem egyedül.
A fiúk elmentek pizzáért, de én fáradtságra hivatkozva inkább maradtam az Armstrong-házban.
Tehát. Mit tudok? Totálisan szerelmes vagyok Louis-ba és lassan belehalok a hiányába. Ezenkívül...
A telefonom hirtelen megcsörrent megzavarva a gondolataimat. Ismeretlen szám.
-Igen?-szóltam bele unottan. Gondolkozni akartam és nem ki tudja kivel beszélgetni.
-Szia Gee! Liam vagyok!
-Liam?-nyögtem ki meglepetten.
-Kérdeznem kell tőled valamit!-mondta határozottan.
-Öhmm...oké, mond!
-Miért játszod itt az agyadat?-tette fel dühösen a kérdést.
Köpni-nyelni nem tudtam, nem hogy megszólalni. Ezt most komolyan gondolta?
-Na nem tudod, mi? Figyelj Louis totál ki van borulva te meg csak nehezíted az egészet azzal, hogy játszod a sértett dívát! Nem hittem, hogy ennyire kegyetlen vagy!-mondta egyre mérgesebben. Ez a hang annyira, de annyira nem illett Liemhez. Itt mindenki megőrült?
- Liam, hagyj békén! Rohadtul nem ismersz, ha így látod a dolgokat!
Annyira dühös lettem, hogy meg sem vártam a válaszát csak lecsaptam telefont.
Lekuporodtam a kanapéra. A lábaimat átöleltem, és az államat a térdemre támasztva gondolkodni kezdtem.
De megint nem sikerült egy normális megoldáshoz eljutnom, ugyanis nyílt az ajtó és egy olyan ember lépett ki rajta, akire a legkevésbé számítottam.
Billie Joe leült mellém, kezében egy mekis zacskóval.
-Na mi a baj, kislány?-nézett rám azokkal az elképesztő zöld szemeivel.
-Hát...van időd?-néztem rá.
Fogalmam sincs, hogy mért épp neki mondtam el, de tagadhatatlan, hogy rendkívül jól esett az egészet kibeszélni magamból. Az egész életemet elmeséltem neki, de a végére annyira rámjött a sírógörcs, hogy nem bírtam folytatni.
Hiányoztak. Hiányzott Harry, azzal a göndörfürtös fejével, Al, hogy Justin Biebert visítson, Niall és a videójátéka, Liam és a viszonylag komoly feje, Zita és Leena és a vásárlásmániájuk, Zayn és a kedves piszkálódása, ami kicsit olyanná tette, mintha a bátyám lenne és...Louis mindene. De nem tudtam mit várnak tőlem, hogy fogadnának ha visszaállítanák, milyen lenne a kapcsolatom mondjuk Liammel, aki leordította a fejem a telefonba vagy Allal, aki a legjobb barátnőm, mégis egy szia nélkül hagytam ott. De persze a legkíváncsibb arra vagyok, hogy mi lenne Louis-val. Megint a két idegen egy szobában játék kezdődne?
-Héj, semmi baj, kislány!-ölelt magához BJ.-Minden rendbe fog jönni! Elég sok minden történt, amik nem fognak percek alatt megoldódni. Hagyj nekik és magadnak is időt, mert így csak elhamarkodott döntéseket fogsz/fogtok hozni!
Halk, szinte mormoló szavai megnyugtattak. Meg ki az, aki nem nyugodna meg, mikor Billie Joe karjaiban van?
-Tessék, ezt edd meg!-nyomott a kezembe egy mekis almás pitét.-A fiúk fogalmam sincs, mikor jönnek!
Miközben az almás pitét majszolgattam (megfeleztük), addig Billie Joe tanácsán gondolkoztam. Tényleg szükségem lenne időre. Nem fog minden problémám egy nap alatt megoldódni. De ha hagyom, hogy az idő megoldjon mindent, akkor jó pár sírógörcsöt takaríthatnék meg.
Tudom, hogy azt határoroztam el pont most, hogy időt hagyok mindegyikőjüknek. De Vele beszélnem kell.
-Ugye nem Őt hívod?-kérdezte BJ, mikor elővettem a telefonom.
Megráztam a fejem és rámosolyogtam. A telefonom kétszer kicsengett míg végül felvette.
-Igen?-kérdezte álmosan. Asszem felkeltettem.
-Szia, kis belieberem-mondtam mosolyogva.
Egy ideig csend volt a vonal végén.
-Gee?-szinte láttam a leesett állát.
-Hiányoztál!-mondtam boldogan.
-Te is, te idióta!-sikongott.
A háttérből nevetést hallottam, mire összeszorult a gyomrom. Lehet, hogy még sem volt olyan jó ötlet ez a beszélgetés.
-Most le kell tennem!-hadartam gyorsan.
Billie Joe kérdőn nézett rám. Tényleg Nobel-díjat érdemelnék azért, amit utána még kiálltam. Nem sírtam, de a bűntudattól már a hányinger kerülgetett, mert Travist továbbra is becsapom. Egy falat sem ment le a torkomon. Ha így haladunk, akkor az egyedüli táplálékom a mekis almás pite lesz.

Fake smile

Harry szemszöge:
Louis azóta a bizonyos beszélgetés óta teljesen megváltozott. Eddig elrontotta a próbákat, a világ fájdalom pedig ott ült az arcán és még a rajongók kedvéért sem volt képes egy álmosolyt magára erőltetni. Nem volt hajlandó autogramot osztani vagy közös képeket készíteni, csak félreállva várta, hogy mi végezzünk.
De most végre megpróbálta a legjobbat kihozni magából, a fellépések, a próbák mind flottul mentek és a rajongók is elégedetten észlelték, hogy Louis újra magára öltötte azt az édes, rád-mosolygok-elolvadsz mosolyt. De számunkra félelmetes volt, hogy ahogy beértünk az ajtón a mosolya eltűnt és eluralkodott rajta a szomorúság és az elkeseredettség.
Egyetlen dolgot nem vállalt azonban. Egy interjúra sem jött el, a lehető legváltozatosabb kifogásokkal kibújva ezek alól. Ezért a riporterek minket faggattak, hogy mi történt, de mivel mi meg csak elhümmögtük a dolgot, a rajongók és az egész világ egyre nagyobb érdeklődéssel szimatoltak a dolgok után.
-Louis! Gyere már el az interjúra ma! A rajongók aggódnak érted!-mondta Niall, miközben a reggelijét tömte a szájába.
-Tényleg Lou! Most már gyere! Ha tovább húzod ezt az egészt, annál kellemetlenebb lesz a szitu, amikor visszamész!-dobta le magát a kanapéra Zayn.
-Hát...nem t'om-mondta zavart tekintettel Louis.
-Figyelj, ott leszünk veled és megoldjuk a helyzetet!-mondtam én is.
A többiek egyetértően bólogattak, így aztán Louis végül beleegyezett.
Fél óra múlva bepattantunk a kocsiba és elmentünk az interjú színhelyéhez. A rajongók tömött sorokban vártak ránk. Ahogy meglátták a kocsit őrült sikongatásba kezdtek. Gyorsan benyomultunk az épületbe ahol aztán szinte rögtön kezdtük az interjút.
Elénekeltük a What makes you beautifult, majd leültünk a kanapéra és mosolyogva néztünk a riporterre.
-Látom Louis, most nem bújtál ki az interjú alól! Szóval ha itt vagy, akkor elmondanád, hogy mitől voltál annyira magad alatt?-nyomta a mikrofont szinte Louis arcába.
-Nem szeretnék erről nyilatkozni-közölte viszonylag nyugodtan, de az arca egy pillanatra megrándult.
-Csak nem egy bizonyos lány miatt?-látszott a riporteren, hogy nagyon elszánt.
-Nem szeretnék nyilatkozni-mondta határozottan Lou.
-Csak nem emiatt?-nyomott egy újságot a kezébe.
Gyorsan elkaptam az újságot, mert akármi van benne az nem tehet jót Lou-nak.
-Harry, ne légy ünneprontó!-nevetett fel bájosan a nő, valami Kristen vagy ki.
-Azt mondta nem szeretne nyilatkozni-mondta Liam is.
-De a rajongók kíváncsiak, hogy Lou vajon azért ilyen, mert a volt barátnője Travis Neumann-nal jár?-kérdezte diadalittas arccal Kristen.
Louis lesápadt, Liam és Zayn egyszerre kezdtek beszélni, én meg Niall pedig a lehető leggyorsabban felrántottuk Lou-t és kivezettük.
-Te tudtad?-kérdezte, miközben a falnak támasztotta a homlokát.
-Tudtam-ismertem be.-De hidd el azért nem mondtam el, mert tudtam hogy nagyon kiborítana!
-Az interjú...kikerül?-hallatszott a hangján, hogy nagyon elkeseredett.
-Szard már le az interjút! Egyikünket sem érdekli, hogy látja-e valaki ezt a nyavalyás riportot!-fakadt ki Niall.
-Ki ez a...Travis?-fordult végre felém.
Nagyon sápadt volt, de a szeme totál száraz maradt.
-Amerikai énekes gyerek...-motyogtam.
-De hogy találkoztak akkor?-zavarodott össze.-Ugye nem...
Niallre néztem, majd végül úgy döntöttem értelmetlen hazudni.
-De.
Olyan hirtelen történt az egész. Lou egy pillanatig csak nézett, mint aki megpróbálja máshogy értelmezni a szavaimat, majd óriási erővel a falba rúgott.
-Héj! Nyugi!-ragadtam meg a vállát.
-Jól vagy, Louis?-lépett ki Liam és Zayn is.
-Hagyjatok már békén!-kiáltott fel Lou, majd megfordult és elrohant.
-Várj már!-ordította Zayn.
-Hagyd, most hadd menjem!-mondtam halkan, majd Liamhez fordultam.
-Mi lesz az interjúval?
-Fenn van a neten, de Mike már intézkedik-hadarta.-Mi lesz Louis-val?
-Nem tudom. Eddig sem volt jól, de ez most nagyon betett neki...
-Figyelj!-húzott el egy kicsit a többiektől.-Tudom, hogy te beszélsz Gee-vel. Ne kérdezd honnan, de tudom! Beszélned kell vele erről ‎!-nézett a szemembe.
Tudtam, hogy ez lesz. Soha, soha ne engedd, hogy a két legjobb barátod járni kezdjen. Mert ahogy szakítanak, neked választanod kell. Hogy kinek a pártját fogod.
-Ne kérd ezt tőlem! Kérlek!-haraptam bele idegesen a számba.
Liam belenyúlt a zsebembe és kivette a telefonomat.
-Bocs, de te nem látod tisztán a dolgokat!
Kikaptam a kezéből a telefonom, de ő megragadta a kezemet.
-Mit nem látok tisztán?-kérdeztem.
-Tudom, hogy megakarod védeni Gee-t a csalódástól, de nem kéne! Eddig is el tudta dönteni, hogy mi a jó neki! Na akarj közéjük állni!
-Ezt te rohadtul nem érted haver!
-Jobban értem, mint te! Hagyd őket! Nem érted, hogy mindkettő szenved?
-És nekem mit kéne csinálnom?-csattantam fel.
-Hagyni, hogy megtudják a dolgokat!És nem eltitkolni előlük. Se azt, hogy Gee elhúzott Amerikába, se azt, hogy kivel jár. Mert ez lesz a vége!
-Képzeld, tudom mit csinálok! De annak sem lesz túl jó vége, ha újra összejönnek!
-Honnan tudod? Ne játszd már a mindenhatót Harry! Ezt nem neked kell eldönteni, főleg, hogy rohadtul elvakultan látod a dolgokat. Figyelj! Louis-nak a mindene az a lány, és tudom, hogy Gee is bármit megtenne Lou-ért!
Tudtam, hogy igaza van. Hogy mindketten szenvednek. Hogy lehetne heppiend. De mindkettőt féltettem.
-Akkor mi legyen?-néztem Liamre.
-Beszélj Gee-vel! Kérlek!
Bólintottam és a telefonomhoz nyúltam.

Move on!

Csak bámultam rám. Billie Joe Armstrong teljes életnagyságban állt előttem. Haja menőn összekócolva virított, az arcán pedig az az elképesztően aranyos mosoly ült, amit ha meglátok, hevesen verni kezd a szívem, remegek. Billie Joe-szindróma.
Amit leesett, hogy ki áll előttem, a kezemben tartott, éppen kibontott kólásüveg, éles csattanással a földre zuhant, és millió darabra tört.
-Gee! Gee!-integetett a szemem előtt Joey.
Továbbra is tátott szájjal bámultam plátói szerelmem tárgyára. Travis kedvesen megszorította a kezemet.
-Szóval Gee!-mosolyodott el BJ.-Mi szépet csinálsz itt?
-Én...ööö...izé-a saját nevemre sem emlékeztem nemhogy arra, hogy mit keresek itt.
Travis felmutatta összekulcsolt kezeinket.
-Sikerült végre barátnőt találnod, Trav?-mosolygott még szélesebben, nekem pedig rogyadozott a térdem.
BJ leült a kanapéra és felvette a mellette fekvő gitárt.
Travis észlelte, hogy nem vagyok teljesen ura a helyzetnek, és mintha egy öreg nénit vezetne, leültetett a másik kanapéra. Billie Joe lefogott pár akkordot. Random módon pengette a hangokat, közben a fiúkkal beszélgetett (én képtelen voltam megszólalni), de néha felismertem a Boulevard of Broken Dreams dallamát. Ezt biztos álmából felkeltve is el tudná játszani.
-Jól vagy?-mosolygott rám elnézően Travis, mikor haza felé sétáltunk.
San Francisco éjszaka a legszebb. Nappal az autók zaja elnyomja a kellemes hangokat, és a szemem sem a szép dolgokat vizsgálja, hanem a koszos, szemetes utcákat. De este, amikor jótékony sötétség és csend uralja a környéket, akkor az egész olyan békés.
-Mi bajom lenne?
-A délután kicsit...öhmm...sokkoltnak tűntél.
Zavartan elvörösödtem és elfordultam Travistől, aki élénk érdeklődéssel vizsgálta az arcomat.
-Csak...szóval. Billie Joe Armstrong nekem olyan, mint egy isten. Mindig egy elérhetetlen csodának éreztem, akinek a hangja, sőt a létezése megoldás mindenre. Most pedig ott van. Ül a kanapén, gitározgat, beszélget veletek, mintha egy átlagos ember lenne, átlagos élettel. Pedig Ő annyira nem átlagos!-mondtam halkan.
Travis csak elmosolyodott, és én úgy éreztem, hogy nem értette meg azt, amit közölni akartam vele. Hogy mit jelent nekem BJ.
-Ugye nem haragszol rám?-néztem rá bociszemekkel.
-Nem, te buta-húzott magához vigyorogva.
Jól éreztem magamat. Mondhatni boldog voltam. Boldog. De valahogy üres. Imádtam Travisszel lenni, imádtam a banda többi tagjával lógni, de az egészen mintha valami nyomott hangulat uralkodott volna. Egy új élet, ami soha nem lesz olyan, olyan boldog, vidám, olyan, amiért annyira érdemes élni. Szerettem ezt az új helyzetet, de továbbra is a régi életemet akartam. El akartam menni hajókázni, nevetni, ahogy a két szöszi belpottyan a vízbe, meg ahogy Liam és Harry behajítja Niallt. Ott akartam ülni az erkélyen és órákig beszélgetni Harryvel az élet nagy dolgairól vagy csak arról, hogy a citrom vajon miért nem olyan alakú, mint a narancs. Vásárolni akartam a lányokkal, videójátékozni Niallel és...Louis-t akartam. Megcsókolni, hozzábújni vagy csak látni a mosolyát, ami még nagyobb hatással van rám, mint Billie Joe.
De a legfőbb dolog, amit most érzek az a bűntudat. Mert ezeken gondolkozok, ezekre vágyom, ezekről álmodom, miközben egy másik fiúval sétálok kézen fogva. Mást csókolok, máshoz tartozok.
Az a legszomorúbb az egészben, hogy ha hamarabb találkozok Travisszel, akkor képes lennék arra, hogy totálisan szerelmes legyek belé. De így...Így egy olyan csatát vív, amiről nem csak, hogy nem tudja, hogy harcol, hanem azt sem tudja, hogy már akkor elvesztette, amikor elkezdte. Huhh, ez még nekem is zavaros.
Elköszöntem Travistől, beszéltem egy pár szót Fannyval, majd felmentem a tetőre. Levettem a cipőmet, hanyagul ledobtam magam mellé és beletűrtam az agyonkínzott hajamba. Kihullott pár hajszálam, de nem érdekelt. San Francisco fényeit nézegetve egy kérdés dübörgött a fejemben: Mit csinál most?
*
Louis szemszöge:
Az erkélyen ültem, bal kezemmel fáradtan és szomorúan túrtam bele kócós hajamba. Annyira hiányzott.
London fényeiről is Ő csakis Ő jutott eszembe. Hogy mennyire imádta nézni, ahogy az autók lámpái vidáman cikáznak a szmogos, londoni levegőben.
Az ajtó kinyílt, és Harry lépett ki az éjszakában.
Amióta elkövettem életem legnagyobb ballépését, azaz szakítottam Gee-vel, Harry-vel nem beszéltünk. A többiek agyára mentünk ezzel, de nem miattam alakult ki. Vagyos az én idiótaságom miatt, de értitek.
Legnagyobb meglepetésemre leült mellém, lábait felhúzva kényelmesen elterült a hintaágy másik felén.
-Figyelj Lou!-kezdett bele hirtelen, továbbra is a tájat fürkészve.-Nem mondom, hogy nem vagy idióta és azt sem hogy nem te vagy a világ leghülyébb parasztja, de látom hogy ki vagy akadva és hogy magadba folytod ezt az egészet, ami nem jó. Szedd össze magad, és lépj tovább!
A végén rámnézett, én pedig összevont szemöldökkel hallgattam a mondókáját.
-Nem akarok tovább lépni!-nyögtem ki és az arcomat a kezembe temettem.
-De...azt ne mondd, hogy abban reménykedsz, hogy valaha, valaha ebben a büdös életben visszakapod?-szólalt meg döbbenten.
-A remény hal meg utoljára...-motyogtam és a körmeimet az arcomba méllyesztettem.
-Louis Tomlinson! Ezt nem képzeled komolyan! Kidobsz egy lányt, akibe totálisan, oda meg vissza beleestél, aki a mindened, és vissza akarod kapni? Tudom, hogy néha hülyének tűnik, de nem az. Nem fog hozzád visszamenni. Hogy is menne, miután így bántál vele?-dühöngött tovább.
Szavai, mint a pengék hasítottak mély sebeket a lelkemben. Tehát vége. A remény is meghalt.
-Héj haver!-veregette meg a hátamat, miután percekig magamba zuhanva ültem.-Lépj tovább!
Lépjek tovább? Hagyjam, hogy Gee Norance kisétáljon az életemből? Kisétálhat, de az új életemet egy szervvel kevesebbel kell kezdenem. Mert Geevel együtt a szívem is elment.

And he stands there like it's normal

Gee szemszöge:
-Harry?-nyögtem végül ki.
-Hogy képzelted ezt? Ha?-szegezte nekem a kérdést.
-Én...-kezdtem bele, de nem tudtam mit akarok mondani.
-Georgina Norance! Mit képzelsz, te? Annyi mindenen mentünk keresztül együtt és csak egy rohadt, nyomorult, tetves levelet hagysz magad után?-ordított a telefonba.
A meglepettségtől megszólalni sem tudtam. Láttam magam előtt a dühös arcát, hallottam az üvöltözését, de képtelen voltam reagálni.
-Én...-kezdtem végre bele.
-Te! Te csak ide jössz, felforgatsz mindent és elhúzol egy rohadt szó nélkül?-most már konkrétan acsargott. Jujj.
-Én...-próbálkoztam.
-Azt hiszed, ha mindent a szőnyeg alá sepersz, akkor majd trallala-trallala szép lesz minden? Ha?
-Én...
-Hát nem! Mert egyszer akkora lesz a kupac, hogy átesel rajta! Pofára, bizony!
-Harry! Annyira hiányzol!-mondtam boldogan.
Hiába cseszett le, hiába ordítozott, hiába hordott le, nem érdekelt. Ő a legjobb barátom, hozzám tartozik. És nagyon hiányzik. Nagyon.
-Én...-kezdte most ő, de úgy gondoltam ideje a szerepcserének.
-Lehet, hogy felforgattam a világotokat, de ti is az enyémet! Előtte se volt könnyű, de ahogy ti belecsöppentetek, csak zavarosabb lett az egész!
-Én...
-Olyan tipikus egyszer lent, egyszer fent. Volt, hogy sehol nem akartam lenni, csak veletek hülyéskedni. Volt, hogy azt kívántam, hogy hagyjatok békén, de örökre. De most hiányoztok!-fejeztem be mosolyogva.
-Te is nekem! És köszönöm a repülőjegyet meg a szervezést meg mindent, na!-nevette el a végét.
Beszélgettünk, hogy hol vagyok, mikor megyek haza, mit csinálok. Aztán eszembe jutott valami.
-Tudod ki az a Travis Neumann?-kérdeztem izgatottan.
-Ööö...kéne tudnom?
-Hát...nem-nevettem.-De a legjobb barátom vagy és tudnod kell, hogy ma megcsókolt!
A vonal tulsó végén nagy csönd lett. Túl nagy csönd...
-Harry?
-Mi van Louis-val?-kérdezte gyorsan és kissé feszülten.
-Mi lenne?-adtam a flegmahercegnőt.
-Szereted, nem?-faggatott idegesen.
-És?-komorodtam el.
-És? Baszki, akkor miért smárolsz mással?-nevetett fel feszülten.
-Hagyjuk ezt, jó?-zártam le a témát.
Elköszöntem Harrytől, de előtte Leena életére megeskedtem, hogy senkinek sem mondja el, hogy hol vagyok. Majd kiderül, ha kiderül.
*
Travis kezét fogva sétáltam be végre a nagy házba. A misztikus nagy házba. Két hét alatt, amióta itt vagyok, még egyszer sem voltam benn. Csak a garázsban.
Szóval beléptem A házba. A pulzusom felgyorsult, a szívem dörömbölve próbált kitörni a helyéről. Itt vagyok. Itt.
-Na, hogy tetszik?-nézett rám vigyorogva Joey.
-Ez egyszerűen...-nincs rá szó.
Minden négyzetcentiméterét áthatja a jelenléte. A levegő, amit szív, itt örvénylik körülöttem. Ez...azt hiszem el fogok ájulni!
-Kér valaki kaját?-szólt ki a konyhából Joey.
A fiúk elkezdték sorolni a kéréseiket, de azok olyan változatosak voltak, mint a nutellás banán vagy a vodkás pizza. (???)
-Megdobsz egy kólával?-pislogtam rá nagy szemekkel.
Kiszedett egy dobozzal a hűtőből, majd egy MEEEGY!! ordítással felém ívelte. Ügyesen elkaptam, amit a többiek tapssal jutalmaztak.
-Szép fogás!-szólalt meg egy mély hang mögöttem.
Megpördültem a tengelyem körül. Ott állt Ő. Ő, aki velem volt a legmélyebb depressziómban és a legfontosabb pillanataimban. Ő, akinek a hangja mindenre megoldás. Ő, aki mindig jó kedvre derít. Ő, akit bármikor, bármilyen körülmény között megmentenék. Ő, akit tisztelek és szeretek. Ő állt ott.

A fuckin' letter?

drágáim:S nem megy ez most nekem :/ fogalmam sincs, hogy mit gondoltam, amikor ezt a részt írtam, de csak egy szóval tudom jellemezni: borzasztóó :(( zavaros lett, néha érthetetlen és keservesen rövid ... bár legalább nem sokáig kell olvasnotok :/ jóolvasááást^^ xx

Harry szemszöge:
Reggel fáradtan nyúltam az iPhone-om felé. 11:03. Szinte hajnal van.
Szomorúan néztem a mellettem lévő üres helyre, majd hogy legalább a hangját halljam, felhívtam Leena-t.
-Szia!-köszönt bele vidáman azon az elképesztően kedves és aranyos hangján.
-Szia!-mondtam most már én is boldogan.
-Mi történt tegnap? Este hívtalak, de nem vetted fel...
-Balhé, dráma, könnyek. Ugyanis...-kezdtem el a történetet.
Elmeséltem a sztorit, hogy Louis mekkora idióta. De miközben visszajátszottam a tegnapi eseményeket egyre több kérdés merült fel bennem. Mi lesz ezután? Gee és Lou mostmár soha többé nem szólnak egymáshoz? Vajon egyáltalán képesek lesznek egy helyiségben megmaradni? De Lou, hogy lehetett ilyen szerencsétlen, ennyire karrierista? Ez annyira nem rá vall. Ellógott volna számtalan próbát, hogy Geevel találkozhasson. Ez annyira, de annyira nem áll össze. Valami van még itt.
Elköszöntem Leena-tól és felhívtam Gee-t, de ki volt kapcsolva. Biztos nem akarta, hogy zaklassák.
Felöltöztem és lementem a nappaliba. Már mindenki ébren volt.
Niall és Liam a laptopon nézegettek valamit (Niall evett közben, de ez természetes), Zayn és Al az erkélyen beszélgettek, Lou pedig nyúzott arccal ült a kanapén.
-Jött egy leveled!-nyújtott felém egy borítékot Liam, miközben lepacsiztam vele.
-Ki ír ma levelet?-röhögtem fel. Nincs rajta feladó.
Feltéptem a borítékot, amiből egy vékony papírlap hullott ki.
"Kedves Fürtös Szuperhősöm! :)
Oké, tudom, hogy fura ez az egész levélírás dolog, de méltóságteljes befejezést akartam. Igen, jól olvastad, befejezés. Itt a vége, fuss el véle! De nyugi most semmi hülyeségre nem készülök. Például öngyilkos sem akarok lenni. Pedig tudom, kinéznéd belőlem, de nyugi, nem. Csak ez nekem egy picit sok volt. Egy icipicit. Tudom, egyszerűen látom a fejedet, meg hallom a hangodat, ahogy magyarázod, hogy a problémák elől nem szabad elmenekülni. Hát én pontosan azt teszem. Amerikába megyek, nem tudom meddig maradok, de ne keress kérlek. Telefont, twittert, facebookot, e-mailt és így lakcímet is változtattam. De kérlek tényleg ne keress!
Csak azt akartam, hogy tudd jól vagyok és hogy nálad jobb barátot elképzelni sem tudok. Köszönök mindent!
Gee, a manód
P.S.: Hidd el mindenkinek jobb lesz így!"
Ledöbbenve álltam, kezemben a papír remegett. Hirtelen újra olvasni kezdtem. Amerika. Ne keress! Ne keress!
Ennyivel elintézi? Úgy gondolja vége? Egy nyomorult levél, semmi több?
Vadul beletúrtam a borítékba. Az ujjaim egy vastagabb papírba akadtak.
Egy repülőjegy. Nekem. Finnországba. Ez annyira...tényleg ő a legjobb barátom. És most tényleg elvesztettem. Nem úgy, ahogy eddig gondoltam. Hanem, tényleg, teljesen. Tudtam, hogy más lesz a helyzet így, de ezt...ezt elképzelni sem tudtam volna.
-Harry! Harry! HARRY!!!-lóbálta arcom előtt vadul a kezét Niall.
-Mi az?-néztem rá, de gondolataim még mindig vadul kavarogtak az agyamban.
-Mi volt a levélben? Eléggé...furán reagáltál-mondta összeráncolt homlokkal Liam.
Louis-ra néztem, aki ijedten bámult rám. Hirtelen megsajnáltam. Annyira fájt neki ez az egész...
De aztán eszembe jutott, hogy minden bajt ő hozott a fejére és hogy nem érdemel sajnálatot. Legalábbis tőlem nem.
-Semmi különös!-hadartam, majd a lépcső felé indultam.-Beszélnem kell valakivel!
Hármassával szedve a fokokat felrohantam a szobámba és becsuktam magam mögött az ajtót. Még a kulcsot is ráfordítottam, bár ennek nem sok értelme volt. De jól esett.
Gondoltam, hogy Gee régi számát felesleges hívogatni. Megpróbáltam persze, de nem sikerült. Ajjaj... Beszélnem kell vele!
Van is egy ötletem!
*
Egy kis futás még senkinek nem ártott, ugye?
A lényeg az, hogy Gee telefonszáma a zsebemben van. És azt teljesen felesleges bárkinek tudnia, hogy hogy szereztem meg. Azt persze kijelenthetem, hogy semmi törvénybe ütközőt nem követtem el. Azt hiszem.
Gyorsan beírtam a telefonba és vártam, hogy kicsengjen.
-Igen?-szólt bele végül.
-Beszélnünk kell!-hadartam izgatottan.

A date with Travis Neumann

FONTOS: Lenne pár dolog, amit meg szeretnék veletek gyorsan osztani. Az egyik, hogy gondolom mindenkinek feltűnt,hogy új szereplők érkeztek/érkeznek a sztoriba. Na mármost az Emily's Army egy létező zenekar, a tagok neveit tényleg átvettem. Belinkeltem nektek egy vidit is ide, mert nem hiszem,hogy sokan ismeritek a fiukákat. A másik dolog, hogy elkövettem egy óriási hibát :O Na mármost... Ugyebár azt mondtam, hogy Travis Neumann-nal találkozott az előző részben Gee. Csakhogy (a fantasztikus eszemnek köszönhetően. igen, lehet tapsolni) sikeresen elnéztem és hónapokig úgy gondoltam, hogy a szőke srác, akiről a rész végén képet is találtok, az Travis. Na, hát szóval... ő nem Travis :$ Ő egy másik tag, szintén gitáros, csak őt Max Beckernek hívják. Szégyellem magam, de mostmár nem írom át a sztorit, mert Travis nem egy részben lesz csak benne, és lusta lennék átírni a nevét mindig Maxra :SS Szóval, ha egy EA fan olvasná ezt, vagy bárki, akinek most összetörtem a lelki világát, az bocsásson meg, de most már így marad :$ jó olvasást xx
11-kor megszólalt a telefonom. Ki a fene keres ilyenkor?
-'gen?-szóltam bele ásítozva.
-Travis vagyok-mondta valaki vidáman.
-Ööö...szia-nyögtem ki meglepetten.
-Felkeltettelek?
-Á, dehogy! Épp a parkban futok!-mondtan nevetve.
-Nincs kedved ma találkozni velem?
Egy randi Travis Neumann-nal? Huhh...
-Persze!-mondtam és a bőröndömhez léptem.
Megbeszéltük, hogy egy óra múlva találkozunk a Golden Gate hídnál. Gyorsan megmostam az arcom és a fogam, majd felvettem egy fekete, szaggatott rövidnadrágot, egy piros pólót, egy fekete, kapucnis pulcsit és egy piros Converse-t. A hajamat kiegyenesítettem (kegyelemdöfés annak a romhalmaznak) aztán leugráltam az ebédlőbe. Írtam Fanny-nak, hogy elmentem várost nézni, felkaptam egy csokit és kimentem az utcára.
Taxival elmenten a találkozó helyre. Travis már ott volt.
-Szia!-mosolyodott el.
-Mizujs?-kérdeztem mosolyogva.
-Hát. Délután próbánk lesz, ha akarod, akkor megnézheted-kacsintott rám.
Tapsikolni kezdtem, meg ugrálni, mire Travis csak kiröhögött.
Egy óráig beszélgettünk és tényleg nagyon jól éreztem magamat. Travis vicces, kedves, egy igazi zenész és mindennek a tetejébe valódi lázadó. Akkor miért gondolok még mindig Louis-ra? Aki amellett, hogy csalódást és fájdalmat okoz, egyáltalán nem hasonlít az ideálomra. A lázadó punkra, aki benne van minden vad dologban. Miért nem vagyok képes csak és kizárólag Travisre gondolni? Mert egy mazochista roncshalmaz vagyok, azért.
-Szóval van kedved eljönni a próbára?-nézett rám, mikor már egy bazinagy ház előtt álltunk.
-Persze... kié ez a ház?-néztem fel reménykedve.
-Joey apjáé-mondta csak úgy mellékesen miközben megpróbálta kinyitni az ajtót.
Édesistenem! Lehet, hogy találkozok azzal az emberrel, aki velem volt szomorúságban, boldogságban, akit tisztelek és szeretek, akire Istenként tekintek?
-Ez nem nyílik! Baj lenne, ha bemásznánk?-nézett rám.
Megráztam a fejem, majd az egyik lábamat a kerítésre helyeztem. Most örültem, hogy kicsi vagyok, mert macskaügyességgel 2 másodperc múlva már benn voltam. Travis csak elvigyorodott, majd követett.
A tágas próbateremben már ott voltak a többiek. Nem kellett őket bemutatni hisz tényleg óriási rajongójuk vagyok.
-Játszatok valamit?-kérdeztem mosolyogva és az ujjamat lassan végighúztam az egyik gitár húrján.
-Broadcast this?-kérdezte Travis, mire a többiek csak bólogattak.
Nagyon tehetségesek, de van még hova fejlődniük, ha olyan híresek és elképesztőek akarnak lenni, mint mondjuk a Green Day.
Beszélgettem egy kicsit a fiúkkal, de a legjobb benyomást (Travis mellett persze) Joey tette. Ha külsőre nem is, belül nagyon hasonlít az apjára.
Elég jól elvoltunk a fiúkkal, de nem tudom ahhoz hasonlítani, mint mikor Harryvel, Liammel, Zaynnel, Niallal, Allal, a szöszikkel és...Louis-val voltam. Annyira más. A témák, a hülyülések, maga a társaság.
Este 7 körül aztán szóltam, hogy lassan indulok. Mivel elég ismeretlen még San Francisco számomra, ezért Travis hazakísért.
-Örülök, hogy beléd ütköztem a reptéren!-vigyorodott el már a kapuban állva.
-Hát még én. Nagyon-nagyon jó volt a délután-mosolyogtam.
Travis csak magában mosolygott egy ideig, majd megcsókolt. És hiába volt eszméletlenül jó, hiába mondta rekedten, hogy szép álmokat és tűnt el. Hiába volt az egész elképesztően menő és szívdöglesztő. Ahogy beértem, az ágyamra roskadtam és átadtam magam a fájdalomnak.
Mert én képtelen vagyok Travist szeretni. Képtelen vagyok, pedig illik hozzám. Egyszerűen nem megy. Mert a szívemet, azt a feleslegesen dobogó vackot odaadtam valakinek, aki rohadtul nem érdemelte meg és rohadtul nem becsülte. Eldobta a karrieréért. És én még mindig őt szeretem. Az összetört darabkákkal is. Csak Őt.
Letöröltem a könnyeket az arcomról. Éppen a fürdőbe igyekeztem, mikor megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám.
-Igen?-szóltam bele.
-Beszélnünk kell.