Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt, de a kicsi buksimból valahogy elszállt az az információ, hogy nekem tegnap moziba kell mennem, meg kémiaversenyem is lesz :S De itt a rész és hozzám képest egészen hosszú (és unalmas) :))
P.s.: Ki látta már a Hunger Gamest???
Jóolvasást! xoxo
Épp Travis ölében ültem mikor Joey belépett a nappaliba.
-Öhm...Gee, ezt láttad már?-nyomott a kezembe egy laptopot.
-Mi ez?-néztem érdeklődve a videóra, amit elindított nekem.
Tudtam, hogy nekem ezt nem kéne látnom. Éreztem abban a pillanatban, amikor megláttam sorban azt az öt ismerős arcot, azzal az öt ismerős mosollyal. A riporter Louis-t faggatta, aki makacsul ismételgette a: Nem nyilatkozom! állítását.
De amikor megláttam a reakcióját, akkor már tényleg nem tudtam, hogy hol vagyok. A látásom elmosódott, a fülem zúgott, mintha egy méhraj szorult volna bele. A szívem újra darabokba tört. Lassan már lehetetlen feladattá válik, hogy egy teljes, sértetlen szívet birtokoljak.
Egy kéz érintését éreztem a derekamon, ami valamelyest visszarántott a világba.
-Gee, mi van veled?-nézett rám Travis.
Tekintete nem volt aggodalommal teli, inkább értetlennek mondanám.
-Gee, mi van veled?-ismételte meg a kérdését Trav.
-Jól vagyok-nyögtem ki, és próbáltam visszaállítani a pulzusomat normális mértékűre.
-Ki az a...Lewis vagy ki?-nézett rám.
-Louis Tomlinson...a volt pasim-motyogtam és megmarkoltam a pulcsiját. Nem akartam a szemébe nézni.
-De ugye semmit nem érzel iránta?-nézett rám kissé mérgesen.
Csak szerelmet, semmit.
-Semmit-hazudtam mosolyogva.
Magához húzott és én mélyen beszívtam az illatát. Travis-illata volt. Nobel-díjat érdemlek, amiért nem sírtam el magam amiatt, hogy nem Louis-illata volt.
A telefonom megcsörrent, így elengedtem Travist és megnéztem ki hív. Harry.
-Szia!-köszöntem bele vidáman.
Legszívesebben elsírtam volna minden bánatom neki, hogy mennyire hiányzik Louis, de Travis miatt nem tehettem. Ugyanis kíváncsian hallgatta a válaszaimat.
-Láttad az interjút?-tért a lényegre.
-Igen-válaszoltam feszengve.
-Ééés...?
-Tudod, hogy már rég túlléptem rajta! Itt van nekem Travis!-mondtam lelkesen, pedig legszívesebben örjöngve panaszkodtam volna Harrynek.
-Biztos vagy ebben, Gee? Eddig úgy tűnt, hogy még mindig szereted...
-Hát nem-mondtam és hálát adtam az égnek, hogy nem remegett meg a hangom.
-Oké, szia-a hangja kétkedően csengett.
Letettem a telefont és szorosan Travishez bújtam és megpróbáltam lezárni magamban a dolgokat.
*
Liam szemszöge:
Harry arca mindent elárult, miközben hallgatta Gee válaszait. Ajjaj...
-Azt mondta, hogy ő ezt már lezárta és nem szereti Louis-t-mondta döbbenten.
-Hazudik-vágtam rá.
-Nem hiszem...elég határozott volt a hangja.
Mindketten zavarodottan néztünk a másikra.
-Mi lesz most emberek?-csapott a hátamra Niall.
-Hazamegyünk!-jelentettem ki.
Kimentünk a kocsihoz és visszamentünk a házhoz.
Niall azonnal a konyhába vetődött, Zayn elment, hogy Allal találkozzon, Harry pedig felment a laptopjáért. A mobilját az asztalon hagyta, nekem pedig újabb ötletem támadt.
*
Gee szemszöge:
Az erkélyen üldögéltem egyedül.
A fiúk elmentek pizzáért, de én fáradtságra hivatkozva inkább maradtam az Armstrong-házban.
Tehát. Mit tudok? Totálisan szerelmes vagyok Louis-ba és lassan belehalok a hiányába. Ezenkívül...
A telefonom hirtelen megcsörrent megzavarva a gondolataimat. Ismeretlen szám.
-Igen?-szóltam bele unottan. Gondolkozni akartam és nem ki tudja kivel beszélgetni.
-Szia Gee! Liam vagyok!
-Liam?-nyögtem ki meglepetten.
-Kérdeznem kell tőled valamit!-mondta határozottan.
-Öhmm...oké, mond!
-Miért játszod itt az agyadat?-tette fel dühösen a kérdést.
Köpni-nyelni nem tudtam, nem hogy megszólalni. Ezt most komolyan gondolta?
-Na nem tudod, mi? Figyelj Louis totál ki van borulva te meg csak nehezíted az egészet azzal, hogy játszod a sértett dívát! Nem hittem, hogy ennyire kegyetlen vagy!-mondta egyre mérgesebben. Ez a hang annyira, de annyira nem illett Liemhez. Itt mindenki megőrült?
- Liam, hagyj békén! Rohadtul nem ismersz, ha így látod a dolgokat!
Annyira dühös lettem, hogy meg sem vártam a válaszát csak lecsaptam telefont.
Lekuporodtam a kanapéra. A lábaimat átöleltem, és az államat a térdemre támasztva gondolkodni kezdtem.
De megint nem sikerült egy normális megoldáshoz eljutnom, ugyanis nyílt az ajtó és egy olyan ember lépett ki rajta, akire a legkevésbé számítottam.
Billie Joe leült mellém, kezében egy mekis zacskóval.
-Na mi a baj, kislány?-nézett rám azokkal az elképesztő zöld szemeivel.
-Hát...van időd?-néztem rá.
Fogalmam sincs, hogy mért épp neki mondtam el, de tagadhatatlan, hogy rendkívül jól esett az egészet kibeszélni magamból. Az egész életemet elmeséltem neki, de a végére annyira rámjött a sírógörcs, hogy nem bírtam folytatni.
Hiányoztak. Hiányzott Harry, azzal a göndörfürtös fejével, Al, hogy Justin Biebert visítson, Niall és a videójátéka, Liam és a viszonylag komoly feje, Zita és Leena és a vásárlásmániájuk, Zayn és a kedves piszkálódása, ami kicsit olyanná tette, mintha a bátyám lenne és...Louis mindene. De nem tudtam mit várnak tőlem, hogy fogadnának ha visszaállítanák, milyen lenne a kapcsolatom mondjuk Liammel, aki leordította a fejem a telefonba vagy Allal, aki a legjobb barátnőm, mégis egy szia nélkül hagytam ott. De persze a legkíváncsibb arra vagyok, hogy mi lenne Louis-val. Megint a két idegen egy szobában játék kezdődne?
-Héj, semmi baj, kislány!-ölelt magához BJ.-Minden rendbe fog jönni! Elég sok minden történt, amik nem fognak percek alatt megoldódni. Hagyj nekik és magadnak is időt, mert így csak elhamarkodott döntéseket fogsz/fogtok hozni!
Halk, szinte mormoló szavai megnyugtattak. Meg ki az, aki nem nyugodna meg, mikor Billie Joe karjaiban van?
-Tessék, ezt edd meg!-nyomott a kezembe egy mekis almás pitét.-A fiúk fogalmam sincs, mikor jönnek!
Miközben az almás pitét majszolgattam (megfeleztük), addig Billie Joe tanácsán gondolkoztam. Tényleg szükségem lenne időre. Nem fog minden problémám egy nap alatt megoldódni. De ha hagyom, hogy az idő megoldjon mindent, akkor jó pár sírógörcsöt takaríthatnék meg.
Tudom, hogy azt határoroztam el pont most, hogy időt hagyok mindegyikőjüknek. De Vele beszélnem kell.
-Ugye nem Őt hívod?-kérdezte BJ, mikor elővettem a telefonom.
Megráztam a fejem és rámosolyogtam. A telefonom kétszer kicsengett míg végül felvette.
-Igen?-kérdezte álmosan. Asszem felkeltettem.
-Szia, kis belieberem-mondtam mosolyogva.
Egy ideig csend volt a vonal végén.
-Gee?-szinte láttam a leesett állát.
-Hiányoztál!-mondtam boldogan.
-Te is, te idióta!-sikongott.
A háttérből nevetést hallottam, mire összeszorult a gyomrom. Lehet, hogy még sem volt olyan jó ötlet ez a beszélgetés.
-Most le kell tennem!-hadartam gyorsan.
Billie Joe kérdőn nézett rám. Tényleg Nobel-díjat érdemelnék azért, amit utána még kiálltam. Nem sírtam, de a bűntudattól már a hányinger kerülgetett, mert Travist továbbra is becsapom. Egy falat sem ment le a torkomon. Ha így haladunk, akkor az egyedüli táplálékom a mekis almás pite lesz.