All begins...

-With you! Shawty with you!- visította Alexandra.

-Al! Én sem ordítom a füledbe, hogy: Drugs, gimme drugs, gimme drugs!- bosszankodtam.

Ellenkezésem teljesen hatástalan volt, mert ugyanúgy- ha nem hangosabb - folytatta az ordibálást. Ha legalább a hangja lenne jó. Vagy énekelne valami normális számot. Bieber? Nyugodj meg Gee, nyugi!

Három perc tömény undor után végre vége lett. Huhh. Na várjunk csak…ez a csaj képes volt újraindítani??

-Na, jó! Én berakok valami normális zenét!- álltam fel, hogy véget vessek a nyivákolásnak.

Hirtelen mozdulattal lelökött az ágyra és védőn a laptopja elé állt. Kétkedve és kissé lenézően rábámultam.

-Tudod, hogy én vagyok az erősebb!

Most meg ezek a boci szemek! Ajj…

-Rakjunk be valami kevésbé nyálas számot! És ne karácsonyit! Lécci! Nem vagyok nyáladzós hangulatban…- morogtam megadóan.

-Ajj! Akkor legyen mondjuuuuk….Killers- Mr. Brightside?

Rábólintottam. Ezerszer jobb, mint Bieber.

-Hallod, miért van az, hogy sosem vagy olyan hangulatban? „Nyáladzósban”, ahogy te nevezed - húzogatta a száját.

Felsóhajtottam és összehajtottam a matekfüzetem. Úgy sincs erőm házit csinálni.

-Al, én nem vagyok ilyen nyálas meg ilyen..jajj, tudod milyen…nem szeretem a giccses zenéket, a karácsonyi hangulatot. Azokat a fényeket, meg hogy mindenki olyan boldog, közben meg minden bajuk van. Szóval, érted, ezt az egész karácsonyi nyáladzást nem bírom. Nem az én stílusom- magyaráztam neki lassan.

-Attól, hogy egy punk deszkás vagy, nem kell lehurrogni az embereket, akik legalább egy kicsit boldogak. Te is mosolyoghatnál néha. Vagy eljöhetnél velem mondjuk Justin koncertjére- kezdett el taktikázni.

Már megint kezdi? Most komolyan, én és egy Bieber koncert? Na neee…

-Ne csináld Alexandra! Tudod, hogy mennyire utálom.

Bociszemek. Enyhe könnyezés. Tökéletesen csinálta. Én meg úúúgy sajnáltam.

-Al… ennyire szeretnéd? Akkor esetleg… elmegyek- nyögtem ki.

Tudtam, hogy meg fogom bánni. Éreztem. Ahogy elkezdett fojtogatni az ölelésével. Éreztem, hogy baj lesz.

-Amiért ilyen rendes vagy rakok be más zenét!- csillant fel a szeme.

Legalább van benne valami jó.

-Legyeeeen… Green Day?

-Neked van olyanod?- döbbentem le.

Rám vigyorgott és felmutatta a CD tokot. Sejtettem. Alexandra egyik hobbija, hogy CD mixeket készít, amin mindenféle előadótól mindenféle szám van. Meg is ijedtem volna, ha van egy teljes Green Day CD-je.

Beindította a CD-t, de nem Billie Joe elképesztő hangja töltötte be Al szobáját, hanem egy teljesen más.

-Ez mi?- kérdeztem undorodva.

-Gondoltam, hogy nem fog tetszeni. Nem igazán a te stílusod…

Hát ez igaz. Nem punk. Olyan Bieber sokszorosítva feeling.

-Kik ezek?- kérdeztem újra.

-One Direction. Angol fiúbanda az X-factorban voltak tavaly. Mutassak képet?- kérdezte felcsillanó szemmel.

-Minek? Nem tetszik- húztam el a szám és tovább vittem a következő számra a CD-t.

Al csalódottan leült mellém és a félig kész matekházimat kezdte másolni.

*

- Mehetünk?- kiabált fel a tökéletesen pontos nővérkém.

Na igen. A nővéremmel, Sharonnal olyan mértékben különbözünk egymástól, hogy néha már az is megfordul a fejemben, hogy nem is vagyunk testvérek. De jó is lenne :/

-Miért is siettünk annyira? Mert a pláza most is full tele van- morogtam, mikor megláttam, hogy nem fogunk hamar végezni a vásárlással.

-Még jó, hogy. Tudod, ki van itt?- kérdezte számonkérően.

-Nem, mert nem magolom be a pláza összes programját, mint egyesek, de nem is érdekel! Vásároljunk és kész!- kezdtem dühbe gurulni.

Sharon csak a száját húzogatta. Hát igen. Tudom, hogy ünneprontó és bunkó vagyok. Ez van.

Bementünk a plázába és óriási örömömre kiderült, hogy csak az előtérben van tömegnyomor, a boltok „viszonylag” üresek. Karácsonyi viszonylatban. Épp a kedvenc deszkás boltomba igyekeztünk mikor meghallottam, hogy mit énekelnek a színpadon.

-Ez a One Direction?- döbbentem le.

Mielőtt nővérem válaszolhatott volna, egy platinaszőke kiscsaj lépett oda hozzám.

-Tipikus deszkás lúzer. Még ezt sem tudtad?

-Fordulj fel, jó?- mordultam rá.- Mehetnénk?

Szerencsére hamar lezavartuk a vásárlást (amúgy imádok vásárolni, de a nővéremmel kész kínszenvedés), szóval leléphettem a haverjaimhoz. Igaz, hogy totál hó minden, ők akkor is a szokásos téren üldögéltek az egyik padnál.

-Sziasztoook!- visítottam és Chris nyakába ugrottam.

-Szia Gee! Mi van, senki nem normális körülötted?- rakott vissza a földre, ugyanis nagyjából fél méterrel magasabb nálam, és ha a nyakába ugrok, akkor kissé nehéz visszatérnem a földre.

-Olvasol a gondolataimban!- szomorkodtam, ő meg vigasztalóan magához szorított.

A deszkás haverjaim közül legjobban Christ bírom. A leghülyébb és legpunkabb ember a világon. Tökéletes párosítás.

-Alexandra szerintetek hova akar elhurcolni? Na hova? Bieber koncertre! És én mit mondtam, na, mit mondtam? IGENT!- nyöszörögtem.

-Jaj, de cukiii!- vinnyogott Chris.

-De meg fogok halni ott. A sok visongó belieber között. Áhh!- fakadtam ki, nem is törődve Chrisszel.

A többiek mind kiröhögtek engem, de Chris normálisra váltva olyanokkal vígasztalt, hogy nem lesz olyan rossz meg minden. Még hatott is volna, ha nem röhögi el a végét.

-Bazz, ezt még én sem hiszem el!- röhögött. - Bieber koncert? Tejóég!

-Kísérj el!- kérleltem.

Rám nézett, egy percig hitetlenül bámult rám, aztán elképesztő röhögésbe fogott.

-Ne már! Lécci!- kérleltem tovább, bár már én is röhögtem azon, hogy mutatna Chris egy Bieber koncerten.

Pár perc múlva, már kissé lecsillapodva végre hajlandó volt válaszolni.

-Gee! Tudod, hogy imádlak, de nem vagyok hajlandó elmenni veled egy Bíbőr koncertre!

Még szomorkodtam egy kicsit, de az a baj, hogy ha egy olyan hülye társaságában vagy, mint Chris, akkor lehetetlen lefelé biggyeszteni a szád sarkát…

*

Brr. Az év utolsó csengője. Hallelujah!

-  Jujj! Át jössz hozzám délután? Kari ajikat csomagolok!- állított meg Al az ajtóban.

-  Át, ha nem mondod többet, hogy kariaji!- kacsintottam rá.

Elvigyorodott, majd ugrándozva ráncigálni kezdett. Megragadtam a deszkámat, de szomorúan láttam, hogy esik a hó.

- Francba! Esik…- morogtam, mire Alexandra hülyén rám nézett.

- Neked ez baj??- kiáltott fel.

Páran felénk fordultak, de mikor meglátták, hogy „csak” a deszkás csaj meg a barátnője beszélgetnek, vissza is fordultak.

- Nem tudok deszkázni. És tudod ez, hogy érint!

- Jól van, értem én. Csak én meg tudod, mennyire imádom a karácsonyt. Az egész hangulatot, a fényeket, dalokat… Áhh- karolt belém szorosan Al.

Vigyorogva sétáltunk a házuk felé. Vagyis vigyorogtunk addig, amíg ki nem értünk a főtérre. Mert utána egyenesen visongtunk. Chrisék ugyanis a szokásos padon ültek.

- Chris!!!!- ugrottam megint a nyakába, ő meg röhögve rakott le a földre. Csak a szokásos rituálé.

- Halljátok, olyan zenét hallgatunk! Elhányjátok magatokat!- röhögött Dan.

- Szerintem Alnak tetszeni fog!- mondta Chris röhögve, mire a többiek még jobban elkezdtek szakadni, de ő csak legyintett egyet és rám nézett.

- Na, mutassátok!- kíváncsiskodtam.

Ahogy az első hangok felcsendültek, Al rögtön énekelni kezdte a számot. A tegnapi One Direction.

- Mondtam, hogy szereti!!- bokszolt  a levegőbe Chris.

- Ez várhatóó volt!- kiabáltam a fülébe.

- Bazz, ezt még visszakapod! Na de ki a legjobb?? Na ki???- kezdte szokásos egózásat.

- Egoista barom…- motyogtam.

Szúrós szemmel nézett rám, majd egy hirtelen mozdulattal felkapott és bedobott a hóba. Köhögve, totál havasan, villogó szemekkel néztem a röhögéstől fuldokló társaságra. Al is kiröhögött, de legalább odajött kiszedni.

- Miért mindig a kicsit kell bántani?- tettem a szomorút, miközben a havat söpörtem le magamról.

- Nőhetnél, deszkakirálylány. Mennyi is vagy? 155 cm?- ölelt át röhögve Chris.

- 153…- vigyorogtam a képébe.

Egy kicsivel később elbúcsúztunk, majd 5 perccel később átfagyva, vizes ruhában és totál havasan beestünk Alékhoz. Teával a kezünkben, száraz ruhában végül úgy döntöttünk, hogy a kariajik (kezdem átvenni Alexandra hülye szavait ) várhatnak a csomagolásra és inkább néztünk pár Pretty Little Liars részt.

Miután befejeztük, Alexandra berakta a tegnapi CD-t, ami megint a One Direction számmal kezdődött. Szuper…

- Jujj, tudod ki a kedvencem?- vigyorgott álmodozó arccal.

- Azt sem tudom, kik vannak benne…

- Ajj, neked úgyis mindegy. Amúgy meg Zayn!

- Héj, mi lett Bieberrel? Mintha az ő koncertjére mennénk holnap, nem?- gúnyolódtam.

- Bieber az örök kedvenc. És úúristen, holnap koncert!! Mit vegyek fel?- ugrott fel ijedten.

Felsóhajtottam és a szekrényéhez léptem.

- Rakj be más zenét, addig válogatok!- sóhajtoztam és kiráncigáltam a ruháit a helyükről.

Szokás szerint Biebert rakott be. Asszem a Prayt vagy valamelyiket. Hát nem ezt értettem MÁS zene alatt.

- Mit szólsz ehhez?- kérdeztem 10 perc után.

Egy halvány rózsaszín ejtett vállú felsőt, szaggatott farmersortot, fekete harisnyát és rózsaszín térdig érő csizmát mutattam fel.

- Miért van ilyen elképesztő stílusérzéked, ha deszkás göncökben jársz?

- Mert deszkás vagyok, édesem…- mormoltam. – Ezt kölcsön adod?

Egy fekete-szürke-piros kockás szövetszoknyát fogtam a kezemben.

- Persze. Miben jössz holnap?

- Meglepi!- mosolyogtam sejtelmesen.