2011. október 30., vasárnap

A night with Bieber Fever

Utolsó simításként még fújtam egy kis hajlakkot a hajamra, majd felkaptam a fekete bőrdzsekimet és kiszaladtam a házból. A hó nagyon apró pelyhekben hullott, de engem még így is idegesített. Alexandráék háza szerencsére csak két utcára van a miénktől. Kétszer kellett csengetnem mire végre Claire, Al huga kinyitotta nekem a ajtót. Vigyorogva rám nézett és aprólékosan végigmérte a külsőmet.
-Al meg fog halni, hogy milyen a szerkód! Mármint jó értelemben...-röhögte el kínosan a végét.
Mikor beléptem a házba Alexandra hangját hallottam odafentről.
-Egy másodperc és kész vagyok...-hallottam meg a cipője tompa kopogását a kárpitozott lépcsõfokokon.- És itt is vagyok, mehe...
Ahogy rámnézett elnémult. Mondjuk megértem. Egy fekete, szaggatott ruhát viseltem, fekete harisnyával és tűzvörös Converse-szel. A hajam enyhén kócosan, fél vállamon átdobva hevert, persze vörös melírcsíkjaim jól látható helyre rendezve. Hogy az i-re feltegyem a pontot füstös sminket viseltem és jobb kezemben hanyagul fogtam a deszkámat. Sehova nem terveztem deszkával menni, de olyan menő, csak nem hagyom már otthon.
-ATYAÉG! Atombrutálul nézel ki!-ugrott a nyakamba.
-Én is szeretlek, de tudod még tervezek egy kicsit élni-célozgattam a szokásosan fojtogató ölelésére.
-Jól van, na! JUSTIN BIEBER KONCIRA MEGYEEEK!-visongott.
Akármilyen szar is lesz a koncert, ezért a látványért megérte.
Hogy lehettem ilyen naiv? És miért nem futottam el fejvesztve, mikor még volt lehetőségem?
10 perc múlva taxiba szálltunk és elindultunk életünk első -és határozottan állítom, hogy az utolsó - Bieber koncertjére. A tömeg óriási volt. Elképzelhetetlen mennyiségű sikoltozó, éneklő, vacogó és mérhetetlen adrenalinnal és izgalommal telt tinilány. Justin nevét ordítozták, énekelték a dalait.
Biztos nagyon érzéketlennek tűnök, de még ebben a környezetben sem ragadt rám sem izgalom, sem jókedv. Sőt egyre nyűgösebb voltam. De hosszú volt még az este, és én álmomban sem gondoltam volna, hogy mi fog történi velem. De ne szaladjunk ennyire előre!
Beálltunk a sorba és 1 kínkeserves óra után bejutottunk az arénába. Al a lehető legközelebb akart férkőzni a színpadhoz, hátha megérintheti Biebert. Hogy valakinek ez legyen a vágya...
Fél óra várakozás után végre megjelent a 'sztár'. Körülöttem a visítozás olyan mértéket öltött, hogy azt hittem kiszakad a dobhártyám. A lányok konkrétan eksztázisba estek a puszta látványától. Körbenéztem, hogy vajon Alnak is ekkora örömöt okoz-e Bieber. De nem láttam sehol...Egyszerűen szuper.
Elindultam valamerre hátha megtalálom, de hamar rájöttem, hogy több ezer, ugyanúgy kinézõ, ordítozó belieber között ez egy lehetetlen feladat. Folyamatosan hívogattam, de azt sem hallottam volna meg, ha felveszi, mert akkora volt a hangzavar. Miután egy 12 éves kislány majdnem fellökött, kimentem a koncertről.
Elegem volt mindenből. Alból, a felelőtlenségéből (mintha én jobb lennék), a tömegből, a hidegből. Konkrétan a világból. És mit tesz ilyenkor egy deszkás? Deszkázik.
A járda csúszós volt, de gyakorlott deszkásként ez nem okozott nagy problémát. Úgy terveztem, hogy ha vége lesz a koncertnek, akkor Al majd felhív, én meg addig szépen, csendesen eldeszkázgatok a környéken. Hát igen...Terveztem.
Hirtelen egy autó fényszórója bukkant fel a semmiből. Keményen a földre estem, a deszkám kicsúszott alólam, én pedig bevertem a fejem.
-Úristen! Jól vagy?-kérdezte egy ijedt hang.
-Bazz, úgy nézek ki?! Elütöttél, te idióta...-kiabáltam, de a szédülés és a tompa, de annál erősebb fájdalom másodpercről másodpercre erősödött.
-Annyira sajnálom!Azonnal beviszlek a kórházba!
-Nincs semmi bajom!-csattantam fel idegesen.
-Dehát tiszta vér a fejed...
-A hajam is?- vágtam közbe idegesen.
Ijedten rámnézett. Kissé megijedt kirohanásomtól, de abban a piallanatban ez egy cseppet sem érdekelt. A hajam sokkal fontosabb.
-Az is-motyogta.
- Véres a hajam?!-rikácsoltam természetellenesen magas hangon.
Rémülten bólintott. Én pedig kiborultam.

2011. október 28., péntek

All begins...

-With you! Shawty with you!- visította Alexandra.
-Al! Én sem ordítom a füledbe, hogy: Drugs, gimme drugs, gimme drugs!- bosszankodtam.
Ellenkezésem teljesen hatástalan volt, mert ugyanúgy- ha nem hangosabb - folytatta az ordibálást. Ha legalább a hangja lenne jó. Vagy énekelne valami normális számot. Bieber? Nyugodj meg Gee, nyugi!
Három perc tömény undor után végre vége lett. Huhh. Na várjunk csak…ez a csaj képes volt újraindítani??
-Na, jó! Én berakok valami normális zenét!- álltam fel, hogy véget vessek a nyivákolásnak.
Hirtelen mozdulattal lelökött az ágyra és védőn a laptopja elé állt. Kétkedve és kissé lenézően rábámultam.
-Tudod, hogy én vagyok az erősebb!
Most meg ezek a boci szemek! Ajj…
-Rakjunk be valami kevésbé nyálas számot! És ne karácsonyit! Lécci! Nem vagyok nyáladzós hangulatban…- morogtam megadóan.
-Ajj! Akkor legyen mondjuuuuk….Killers- Mr. Brightside?
Rábólintottam. Ezerszer jobb, mint Bieber.
-Hallod, miért van az, hogy sosem vagy olyan hangulatban? „Nyáladzósban”, ahogy te nevezed - húzogatta a száját.
Felsóhajtottam és összehajtottam a matekfüzetem. Úgy sincs erőm házit csinálni.
-Al, én nem vagyok ilyen nyálas meg ilyen..jajj, tudod milyen…nem szeretem a giccses zenéket, a karácsonyi hangulatot. Azokat a fényeket, meg hogy mindenki olyan boldog, közben meg minden bajuk van. Szóval, érted, ezt az egész karácsonyi nyáladzást nem bírom. Nem az én stílusom- magyaráztam neki lassan.
-Attól, hogy egy punk deszkás vagy, nem kell lehurrogni az embereket, akik legalább egy kicsit boldogak. Te is mosolyoghatnál néha. Vagy eljöhetnél velem mondjuk Justin koncertjére- kezdett el taktikázni.
Már megint kezdi? Most komolyan, én és egy Bieber koncert? Na neee…
-Ne csináld Alexandra! Tudod, hogy mennyire utálom.
Bociszemek. Enyhe könnyezés. Tökéletesen csinálta. Én meg úúúgy sajnáltam.
-Al… ennyire szeretnéd? Akkor esetleg… elmegyek- nyögtem ki.
Tudtam, hogy meg fogom bánni. Éreztem. Ahogy elkezdett fojtogatni az ölelésével. Éreztem, hogy baj lesz.
-Amiért ilyen rendes vagy rakok be más zenét!- csillant fel a szeme.
Legalább van benne valami jó.
-Legyeeeen… Green Day?
-Neked van olyanod?- döbbentem le.
Rám vigyorgott és felmutatta a CD tokot. Sejtettem. Alexandra egyik hobbija, hogy CD mixeket készít, amin mindenféle előadótól mindenféle szám van. Meg is ijedtem volna, ha van egy teljes Green Day CD-je.
Beindította a CD-t, de nem Billie Joe elképesztő hangja töltötte be Al szobáját, hanem egy teljesen más.
-Ez mi?- kérdeztem undorodva.
-Gondoltam, hogy nem fog tetszeni. Nem igazán a te stílusod…
Hát ez igaz. Nem punk. Olyan Bieber sokszorosítva feeling.
-Kik ezek?- kérdeztem újra.
-One Direction. Angol fiúbanda az X-factorban voltak tavaly. Mutassak képet?- kérdezte felcsillanó szemmel.
-Minek? Nem tetszik- húztam el a szám és tovább vittem a következő számra a CD-t.
Al csalódottan leült mellém és a félig kész matekházimat kezdte másolni.
*
- Mehetünk?- kiabált fel a tökéletesen pontos nővérkém.
Na igen. A nővéremmel, Sharonnal olyan mértékben különbözünk egymástól, hogy néha már az is megfordul a fejemben, hogy nem is vagyunk testvérek. De jó is lenne :/
-Miért is siettünk annyira? Mert a pláza most is full tele van- morogtam, mikor megláttam, hogy nem fogunk hamar végezni a vásárlással.
-Még jó, hogy. Tudod, ki van itt?- kérdezte számonkérően.
-Nem, mert nem magolom be a pláza összes programját, mint egyesek, de nem is érdekel! Vásároljunk és kész!- kezdtem dühbe gurulni.
Sharon csak a száját húzogatta. Hát igen. Tudom, hogy ünneprontó és bunkó vagyok. Ez van.
Bementünk a plázába és óriási örömömre kiderült, hogy csak az előtérben van tömegnyomor, a boltok „viszonylag” üresek. Karácsonyi viszonylatban. Épp a kedvenc deszkás boltomba igyekeztünk mikor meghallottam, hogy mit énekelnek a színpadon.
-Ez a One Direction?- döbbentem le.
Mielőtt nővérem válaszolhatott volna, egy platinaszőke kiscsaj lépett oda hozzám.
-Tipikus deszkás lúzer. Még ezt sem tudtad?
-Fordulj fel, jó?- mordultam rá.- Mehetnénk?
Szerencsére hamar lezavartuk a vásárlást (amúgy imádok vásárolni, de a nővéremmel kész kínszenvedés), szóval leléphettem a haverjaimhoz. Igaz, hogy totál hó minden, ők akkor is a szokásos téren üldögéltek az egyik padnál.
-Sziasztoook!- visítottam és Chris nyakába ugrottam.
-Szia Gee! Mi van, senki nem normális körülötted?- rakott vissza a földre, ugyanis nagyjából fél méterrel magasabb nálam, és ha a nyakába ugrok, akkor kissé nehéz visszatérnem a földre.
-Olvasol a gondolataimban!- szomorkodtam, ő meg vigasztalóan magához szorított.
A deszkás haverjaim közül legjobban Christ bírom. A leghülyébb és legpunkabb ember a világon. Tökéletes párosítás.
-Alexandra szerintetek hova akar elhurcolni? Na hova? Bieber koncertre! És én mit mondtam, na, mit mondtam? IGENT!- nyöszörögtem.
-Jaj, de cukiii!- vinnyogott Chris.
-De meg fogok halni ott. A sok visongó belieber között. Áhh!- fakadtam ki, nem is törődve Chrisszel.
A többiek mind kiröhögtek engem, de Chris normálisra váltva olyanokkal vígasztalt, hogy nem lesz olyan rossz meg minden. Még hatott is volna, ha nem röhögi el a végét.
-Bazz, ezt még én sem hiszem el!- röhögött. - Bieber koncert? Tejóég!
-Kísérj el!- kérleltem.
Rám nézett, egy percig hitetlenül bámult rám, aztán elképesztő röhögésbe fogott.
-Ne már! Lécci!- kérleltem tovább, bár már én is röhögtem azon, hogy mutatna Chris egy Bieber koncerten.
Pár perc múlva, már kissé lecsillapodva végre hajlandó volt válaszolni.
-Gee! Tudod, hogy imádlak, de nem vagyok hajlandó elmenni veled egy Bíbőr koncertre!
Még szomorkodtam egy kicsit, de az a baj, hogy ha egy olyan hülye társaságában vagy, mint Chris, akkor lehetetlen lefelé biggyeszteni a szád sarkát…

*
Brr. Az év utolsó csengője. Hallelujah!
-  Jujj! Át jössz hozzám délután? Kari ajikat csomagolok!- állított meg Al az ajtóban.
-  Át, ha nem mondod többet, hogy kariaji!- kacsintottam rá.
Elvigyorodott, majd ugrándozva ráncigálni kezdett. Megragadtam a deszkámat, de szomorúan láttam, hogy esik a hó.
- Francba! Esik…- morogtam, mire Alexandra hülyén rám nézett.
- Neked ez baj??- kiáltott fel.
Páran felénk fordultak, de mikor meglátták, hogy „csak” a deszkás csaj meg a barátnője beszélgetnek, vissza is fordultak.
- Nem tudok deszkázni. És tudod ez, hogy érint!
- Jól van, értem én. Csak én meg tudod, mennyire imádom a karácsonyt. Az egész hangulatot, a fényeket, dalokat… Áhh- karolt belém szorosan Al.
Vigyorogva sétáltunk a házuk felé. Vagyis vigyorogtunk addig, amíg ki nem értünk a főtérre. Mert utána egyenesen visongtunk. Chrisék ugyanis a szokásos padon ültek.
- Chris!!!!- ugrottam megint a nyakába, ő meg röhögve rakott le a földre. Csak a szokásos rituálé.
- Halljátok, olyan zenét hallgatunk! Elhányjátok magatokat!- röhögött Dan.
- Szerintem Alnak tetszeni fog!- mondta Chris röhögve, mire a többiek még jobban elkezdtek szakadni, de ő csak legyintett egyet és rám nézett.
- Na, mutassátok!- kíváncsiskodtam.
Ahogy az első hangok felcsendültek, Al rögtön énekelni kezdte a számot. A tegnapi One Direction.
- Mondtam, hogy szereti!!- bokszolt  a levegőbe Chris.
- Ez várhatóó volt!- kiabáltam a fülébe.
- Bazz, ezt még visszakapod! Na de ki a legjobb?? Na ki???- kezdte szokásos egózásat.
- Egoista barom…- motyogtam.
Szúrós szemmel nézett rám, majd egy hirtelen mozdulattal felkapott és bedobott a hóba. Köhögve, totál havasan, villogó szemekkel néztem a röhögéstől fuldokló társaságra. Al is kiröhögött, de legalább odajött kiszedni.
- Miért mindig a kicsit kell bántani?- tettem a szomorút, miközben a havat söpörtem le magamról.
- Nőhetnél, deszkakirálylány. Mennyi is vagy? 155 cm?- ölelt át röhögve Chris.
- 153…- vigyorogtam a képébe.
Egy kicsivel később elbúcsúztunk, majd 5 perccel később átfagyva, vizes ruhában és totál havasan beestünk Alékhoz. Teával a kezünkben, száraz ruhában végül úgy döntöttünk, hogy a kariajik (kezdem átvenni Alexandra hülye szavait ) várhatnak a csomagolásra és inkább néztünk pár Pretty Little Liars részt.
Miután befejeztük, Alexandra berakta a tegnapi CD-t, ami megint a One Direction számmal kezdődött. Szuper…
- Jujj, tudod ki a kedvencem?- vigyorgott álmodozó arccal.
- Azt sem tudom, kik vannak benne…
- Ajj, neked úgyis mindegy. Amúgy meg Zayn!
- Héj, mi lett Bieberrel? Mintha az ő koncertjére mennénk holnap, nem?- gúnyolódtam.
- Bieber az örök kedvenc. És úúristen, holnap koncert!! Mit vegyek fel?- ugrott fel ijedten.
Felsóhajtottam és a szekrényéhez léptem.
- Rakj be más zenét, addig válogatok!- sóhajtoztam és kiráncigáltam a ruháit a helyükről.
Szokás szerint Biebert rakott be. Asszem a Prayt vagy valamelyiket. Hát nem ezt értettem MÁS zene alatt.
- Mit szólsz ehhez?- kérdeztem 10 perc után.
Egy halvány rózsaszín ejtett vállú felsőt, szaggatott farmersortot, fekete harisnyát és rózsaszín térdig érő csizmát mutattam fel.
- Miért van ilyen elképesztő stílusérzéked, ha deszkás göncökben jársz?
- Mert deszkás vagyok, édesem…- mormoltam. – Ezt kölcsön adod?
Egy fekete-szürke-piros kockás szövetszoknyát fogtam a kezemben.
- Persze. Miben jössz holnap?
- Meglepi!- mosolyogtam sejtelmesen.

2011. október 26., szerda

Bemutatkozás

Heyhoo! Látom megtaláltad a blogom, szóval ha itt vagy akkor kukkants bele a történetbe, mert garantálom, hogy nem bánod meg!
A nevem Bori és ezt a blogot a kedvenc együttesem, a One Direction és a világ legjobb barátnői ihlették. A főszereplő lányok (Gee, Alexandra, Bori és Zita) én és a barátnőim "kissé" átalakított angol alteregói lennének.
De miről is szól a sztori? Gee Norance egy lázadó punk deszkás és a legjobb barátnője, a belieber Alexandra Daisy mit sem sejtve indul el egy Justin Bieber koncertre. Aztán egy pilanata műve alatt néhány új ember kerül elő, akikkel kölcsönösen felforgatják egymás életét...
Poénok, sírás, boldogság, fájdalom...És nagy-nagy változások. Én így jellemezném a történetet.
A TÖRTÉNET MINDEN RÉSZLETE KITALÁLT ÉS AZ ÉN (Bori) TULAJDONOMAT KÉPEZI! Ha bárhol másolást veszek észre, akkor nem én leszek az, aki rosszul jár...
U.i.: Senkit ne tévesszen meg a Bieber koncert, ez NEM egy Justin Bieber-fanfiction.
Hamarosan jön az első rész!
Pussszi, Bori♥